Az ajándék

Viki letette a telefont. Hála istennek szerencséje volt. Persze az egész nem olyan nagy cucc, de ő azért örült neki. Ugyanis fodrászt találni a két ünnep közöttre, mindig felér egy lehetetlen küldetéssel. Köztudott, hogy ha ebben az időszakban nincs jó előre foglalásod, akkor esélytelen vagy. Õ is csak a nemrég megnyílt, új helyre tudott időpontot szerezni: huszonhetedikére, reggel nyolcra. Ha figyelembe vesszük azonban azt is, hogy másnap az anyósáék ötvenedik házassági évfordulójára volt hivatalos egy puccos étterembe, akkor érthető, hogy összetette a két kezét. Ott mégsem jelenhetett meg rendezetlen frizurával. Körmöshöz még bejutott karácsony előtt,  ruha is pipa, és most már a haj is. 

Viki szerette ha a dolgai rendben mennek. Szerette megadni a módját is az ügyeinek, de nem elsősorban mások véleménye miatt, hanem önmaga miatt.. Előkelő étteremben csinosan, az edzőteremben smink nélkül, kutyasétáltatás közben egyedül. És ha már itt tartunk, karácsonykor karácsonyi üzemmódban. Viki főleg magát szórakoztatta egész életében, és így érezte jól magát a bőrében.

Az a típus volt, aki Halloweenkor lakást dekorál, tököt farag(tat a férjével és a fiával), rémisztő vacsorát készít, és kis családjával vonatkozó filmet néz, ha éppen nem Halloween-partin forgolódnak. Közeli hozzátartozói szerencsére élvezték ezeket, és amikor egyik évben betegség miatt elmaradt az egész hűhó, azt még sokáig emlegették sajnálkozva.

Karácsonykor még tett rá egy lapáttal. Nagytakarítás, díszítés már december elején, sütihegyek, karácsonyi filmek. Az ünnepet kimondottan kedvelte, mert szeretett örömet okozni a szeretteinek, ám ateista lévén a vallási vonatkozások teljes mértékben hidegen hagyták, a karácsony hangulata ejtette rabul. Az ajándékokon is mindig elgondolkodott időben, és csak olyat adott, amiről biztosan tudta, hogy a másik igazán örülni fog neki. Így látta ugyanis értelmét.

Amikor azonban szerettei az ő titkos vágyait igyekeztek kipuhatolni, igazából mindig ugyanott kötöttek ki. Ebben a szűk körben tudták róla, hogy a BL nagy rajongója. Egy-egy híresebb, angol nyelvű kiadvánnyal nem lehetett mellélőni nála, és már többször megesett, hogy ilyenfajta ajándékot kapott.

Az érdeklődési köre bizonyos értelemben szokatlan volt, nem is nagyon reklámozta, de otthona szűk falai között senkit sem nem zavart anya fura ízlése. Férje és fia nem néztek rá rossz szemmel miatta. Mondjuk neki is jó hosszú időbe telt, mire elfogadta: heteroszexuális nő létére megőrül a meleg fiúkról szóló történetekért, és tökéletesen el tudta képzelni, hogy mások ezt hogyan értelmezik. Vonzalma okára nem tudott rájönni egyébként sosem, pedig sokat törte rajta a fejét, arra viszont igen, hogy nagyon nincs egyedül ezzel a rajongásával a világon.

Viki tehát örömmel várta a szokásos könyvcsomagját. Szentestére mindent szépen előkészített, az általa megfőzött, finom ételek a hűtőben és annak környékén, hadrendben várakoztak a parancsára. Hagyományosan este nyolckor vette kezdetét a családi karácsony, addigra kellett mindenkinek elkészülnie a saját dolgaival, hogy asztalhoz ülhessenek. Neki még a kutyájukat, Szellit kellett megsétáltatnia, úgyhogy hét körül pórázt csatolt a kis tacskóra.

Kint jó hideg volt, apró pelyhekben hulldogált a hó, ami már régen nem fordult elő abban a kisvárosban, ahol laktak, sőt egész Magyarországon sem. Szelli boldogan ugrándozott a vékony, fehér pihetakarón, Viki pedig összehúzta a fején a kapucniját. Szerette ezeket a szűk órácskákat, amikor kettesben rótták az utcákat, ilyenkor arra is jutott ideje, hogy kicsit elgondolkodjon ezen-azon, de szeretett nézelődni is, megfigyelni dolgokat, belesni kirakatokon, földszinti ablakokon.

Legtöbbször egy szokott útvonalat követtek Szellivel, és akkor élvezte leginkább a sétákat, amikor kevesen tartózkodtak az utcákon. Úgy érezte ugyanis, hogy már elég öreg ahhoz, hogy ne vesztegesse az idejét értelmetlen jópofizásokra a felbukkanó ismerősökkel. Ezúttal elégedett lehetett. A kisvárosban, szenteste napján, este hétkor már mindenki a saját dolgaival foglalkozott az otthonában, lényegében csak a tacskó és ő baktattak a hóban.

Természetesen voltak kedvenc helyei a városban. Például a fősétaút végén, ahol vissza szoktak fordulni, egy kétemeletes ház. Az épület vékonysága miatt azt feltételezte, hogy egy tulajdonosa van, de nem tudhatta biztosan. Mindkét szinten erkély díszelgett az ablakok mellett, az a szürke kovácsoltvas típusú, ami amúgy is nagyon tetszett neki. Ezek oldalain ugyanilyen stílusú védőrács zárta el a bejutás lehetőségét az esetleges betolakodóktól. A felső szinten egy lámpácska himbálódzott középen, a középső szinten pedig két oldalt karos lámpák lógtak ki a falból. A földszinten csak egy ablakot látott a kaputól balra. Az épület nagyon különbözött a többi betonerkélyestől, Viki sokkal egyedibbnek és elegánsabbnak találta náluk, ezért is keltette fel az érdeklődését.

Ráadásul ugyanitt, két nappal korábban egy olyan jelenetnek volt szemtanúja, ami teljesen felkavarta őt. A ház előtti, rövidke fasorban sétálgatott Szellivel, amikor megakadt a szeme valakin: egy férfi támaszkodott az első szint korlátjára, és szivarozott. Viki automatikusan beleszagolt a levegőbe, ugyanis imádta a szivar illatát, de persze nem érzett belőle semmit. A férfi felül csak egy fehér garbót viselt, pedig elég csípős szél fújt. A kis lámpa úgy lengedezett fölötte, hogy még a fémes zaját is lehetett hallani. Mögötte, bent a házban égett a villany, és egyszercsak kilépett hozzá egy másik férfi. Fiatalabbnak tűnt nála, Viki először azt hitte, hogy a fia. Azután azonban, ami ekkor történt, az apa-fiú viszonyt lehúzhatta a listáról .

A fiatalabbik a szivarozó alak mögé lépett, átkarolta a derekánál, és a hátához simult. Így álldogáltak néhány másodpercig, aztán az idősebbik eloltotta a szivarját, és megfordult. Megsimogatta a másik arcát, majd megcsókolta őt. A csók után összeölelkeztek, a fiatalabbik majdnem teljesen elveszett az őt ölelő karokban. Az idősebbik ekkor dörzsölgetni kezdte a másik hátát, biztosan melegíteni akarta őt, de aztán fürgén visszamentek a meleg lakásba.

Viki úgy bámulta őket, mintha csodát látna. Szelli kedvére vehetett bármit a szájába, nem szólt rá senki, legalábbis addig, amíg be nem csukódott az erkélyajtó. Akkor a gazdája is észhez tért, de teljesen a látottak hatása alá került. Két férfi között még sosem látott ennyi szerelmes gyengédséget élőben, eddig csak mindig olvasott róla. És most lám megbizonyosodhatott arról, hogy ilyen nemcsak a boyslove sztorik oldalain létezik. Gyönyörűnek látta az egész jelenetet, a belseje átmelegedett tőle, a szíve pedig jólesően elnehezedett.

Fordultak is hazafelé Szellivel, és Viki csak a két férfira tudott gondolni. Újra és újra felidézte a látottakat, és főleg a csókjukra koncentrált, amitől libabőrös lett a karja. Látott már persze szerelmes csókot, sőt ő maga is rendszeresen művelte, de ez a csók mégis felkavarta. Mire hazaértek, azt is tisztázta magával, hogy a BL iránti rajongása tette olyan különlegessé a látottakat. Esztétikai és érzéki gyönyört okoztak neki.

Amikor férfiakat látott csókolózni, azt mindig izgalmasabbnak találta egyébként is. A hagyományos női-férfi felállás őszintén szólva untatta, és ebből a csókból még két emeletnyi távolságban is sütött a valódi szenvedély. Nem olyan volt, mint pédául a melegpornó filmekben, ahol minden olyan mesterkélt, és amelyek, mondjuk úgy, nem voltak rá hatással. Ez igazi volt, gyengéd és szerelmes, amely jól felpiszkálta a fantáziáját.

Másnap izgatottan indult útnak Szellivel, de sajnos senkit sem talált az erkélyen, ezúttal  azonban sejtelmes fény pislákolt a lakásban, és Viki nagyon reménykedett abban, hogy ismét elcsíphet valamit a két szerelmes férfi közötti szenvedélyből. A BL történetek olvasása közben szerzett információi kiapadhatatlan inspirációt nyújtottak ahhoz, hogy a gondolatai a fülledt erotika irányába induljanak el, miközben lopva az erkélyt nézegette. Szegény Szelli nem is értette, hogy miért köröznek ugyanazon a  helyen annyit, mikor már mindent megszagolt, de jó kutya volt, sosem ugatott feleslegesen.

Viki kíváncsi volt és izgatott, de ezzel együtt rendkívül hülyén is érezte magát. Konszolidált, középkorú nő, anya és feleség, mi az istennek leselkedeik egy meleg pár után szenteste, ahelyett, hogy a halászlevet porciózná nagy erőkkel otthona kényelmes falai között? Mivel tábort verni azért még így sem akart a kovácsoltvas erkélyek alatt, és a hószállingózás is kezdett felerősödni, inkább hazaindult Szellivel. Előbb azonban jelképesen lekevert magának egy hatalmas pofont a biztonság kedvéért.

A kis tacskó már látványosan didergett, amikor annak az utcának a sarkán, ahol lakott, két feléje közeledő alakot pillantott meg a távolban. Érezte, hogy a csókolózó pár lesz az. Egyértelműen férfi volt mindkét tagja, és ettől Viki szíve akkorát dobbant, hogy majdnem kiesett a kutya tappancsai elé a hóba. Az izgatottságtól légiesen könnyű lábakkal érkezett a közelükbe, és igyekezett úgy tenni, mintha csak véletlenül nézne rájuk. Egy idősebb és egy fiatalabb férfi mosolygott rá, akik egymás kezét fogták, majd az idősebbik megszólalt:

– Boldog karácsonyt!

Viki bámulatos hidegvérrel viszonozta a kedves gesztust.

– Köszönöm, nektek is! – felelte udvariasan, majd mindannyian folytatták az útjukat.

Mostmár teljesen biztos volt abban, hogy ugyanazzal a két férfivel találkozott, akiknek az ölelését és a  csókját látta meg véletlenül a minap. Kimondottan hasonlítottak rájuk, és azt sem feltételezte, hogy olyan sok másik meleg pár élne a környéken, akik között van bizonyos korkülönbség. Az idősebbiket nagyon vonzónak találta a határozott arcvonásaival és az őszülő borostájával, a másikat pedig legalább tíz évvel fiatalabbnak tippelte. Az a jópasi fajta volt, akit szívesen leigazolna bármelyik nem és korosztály.

Viki teljesen odavolt. A kezdeti izgalmat hamar felváltotta benne a belső nyugalom, aminek semmi konkrét oka nem lehetett, de teljesen betöltötte őt. Mélyről fakadó örömöt érzett, amikor visszagondolt erre a két férfira, pedig ők is csak egy szerelmes pár voltak, semmi más.

Élményeit érthető okokból nem akarta megosztani a családjával, de elrejtette a lelke egyik kis titkos zugába, hogy mindig kéznél legyenek. Amit jó felidézni, amikor minden összejön, ami független a saját életétől, és amelynek szerencsére sosem látja a szomorú részleteit, ha egyáltalán vannak.

Az ezt követő családi szenteste nagyon szépre és meghittre sikeredett, mint mindig és mint minden szerető családban. Viki hálás volt azért, hogy ez a két férfi, a férje és a fia alkotja a családját. Lakomáztak, nevettek és beszélgettek a fénylő karácsonyfájuk mellett, aztán hajnalba nyúló Ticket to ride csata következett, amely társasjátékban egymás vérét ontották gátlástalanul és jókedvűen. Az ajándékok gazdára találtak, Viki pedig egyszerre három kötetnyi angolnyelvű boyslove sztorit tudhatott magáénak, amelyeket a kedvezőtlen hazai viszonyok miatt külföldről szerzett be számára a két szeretett férfi. A magyarul megjelent regényeket ugyanis már mind olvasta.

Az éjjel azonban a másik két férfival álmodott. Összebarátkozott velük, és bevallotta nekik, hogy nagyon csodálja a szerelmüket, majd kérte, hogy meséljék el neki az egymásratalálásuk történetét. Az idősebbik erre azt felelte, hogy megszenvedtek a boldogságért, de megérte minden könnycsepp. A fiatalabbik pedig mosolyogva hozzátette:

– De ne hidd, hogy a mi szerelmünk tökéletes! Nem egy romantikus regény szereplői vagyunk.

Karácsony reggelén Viki hajnali hatkor ébredt fel. Emlékezett az álmára a legutolsó részletekig, és elég szürreálisnak találta a fiatalabbik férfi megjegyzését, dehát az álmok már csak ilyenek. Ismeretlen ismerőseit nagyon közel érezte magához, amire semmi valós oka nem lehetett, és egy pillanatra az a butaság is átsuhant a fején, hogy talán egy minden eddiginél izgalmasabb és neki valóbb BL történet kezd éppen alakot ölteni velük. Ezt a nevetséges ideát aztán gyorsan el is hesegette. Mégsem kisgyerek már.

Kint még sötét volt, az éjjel leesett hó azonban valamelyest világot lopott beléje. A család többi tagja jóízűen aludt, csak Szelli csóválta a farkát rendületlenül az ágy mellett. Viki tudta, hogy ha menni kell, akkor menni kell, úgyhogy megivott egy (karácsonyi bögrés) tejeskávét, reggelit adott a kis tacskónak, és már indultak is.

Havazni ugyan nem havazott, de pont a nap leghidegebb szakaszában indultak útnak, ezért Szelli is kapott egy kis kabátot, és Viki sálat kötött az arca elé. Úgy nézett ki, mint egy lopakodó gerilla a kegyetlen hegyek között. A csizmája alatt szó szerint csikorgott a hó, a fehéren világító, félhomályos utcák pedig teljes kihaltan tátongtak előtte.

A kovácsoltvaserkélyes ház felé vette az útját teljesen biztosra véve, hogy senkit és semmit sem fog látni ezen a hajnali órán. Útközben filmként pörgött lelki szemei előtt, amint a két férfi egész éjszaka szenvedélyes szerelmeskedik, majd kimerülten pihennek egymás karjaiban. Teljesen beleborzongott ebbe a vízióba, de nem lepte meg, hiszen mindig is túl élénk volt a fantáziája. Amíg a gondolatai ilyen élénken követték egymást, világ nyugodtan és csendesen nyújtózkodott körülötte. Nem mozdult semmi.

Amikor a vékonyka házhoz ért, azonnal észre vette, hogy a fölső erkély hatalmas üvegajtaja mögött fény világít. Egy alak körvonalai bontakoztak ki benne. Az idősebbik férfi lehetett az, akihez hamarosan csatlakozott a fiatalabbik is. Viki elég jól látta őket a távolból. Megsimogatták és megcsókolták egymást, aminek a látványa ismét melegséggel töltötte el őt. Ma szerencsével járt, gondolta elégedetten, nem is számított ilyen szép meglepetésre.

Már éppen azon volt, hogy hagyja a szerelmeseket, és nem tolakszik bele az életükbe, amikor a két férfi közötti gyengédséget hirtelen hevesebb mozdulatok váltották fel. Az idősebbik alulról megragadta a másik haját, és hátra húzta a fejét. Viki szíve hatalmasat dobbant. Rettegett attól, hogy most valami csúnya dolog fog történni. A mozdulat ugyan vadnak tűnt, a fiatalabbik azonban abszolút nem ellenkezett. Ugyanúgy ölelte a másikat, mint korábban.

Viki szerette volna, de mégsem tudta levenni róluk a szemét. Ösztösen megbújt az első alkalmas dolog mögött, ami jelen esetben egy Szűz Mária szobor volt. Onnan nézte tovább, hogyan folytatódik a csók. Tudta, hogy nem kellene, de a lábai lecövekeltek Mária mögött, mozdulni sem tudott.

Az idősebbik a másik nyakát kezdte csókolni mohón, és bár a valóságban legfeljebb a szél susogott, Viki szinte hallotta a fiatal férfi sóhajait. Nem látott mindent pontosan, de feltételezte, hogy az idősebbik keze valahol a másik combjai között ügyködik, vagy elölről, de inkább hátulról. A sok olvasmánya mindenesetre ezt sugallta neki. Aztán az idősebbik hirtelen eltűnt a szemei elől, de a fiatalabbik ugyanabban a pozícióban maradt még egy ideig hátra vetett fejjel. Vikinek nem voltak kétségei afelől, hogy mi történik a kitakart térben, és amikor a fiatalabbik teste hirtelen meggörnyedt, aztán eltűnt az erkély mögött, igazolva látta a feltevését.

Pironkodva amiatt, hogy éppen most nézte végig, amint az egyik, tegnap megismert, szimpatikus férfi elélvezett, szégyenkezve szedni akarta a sátorfáját, csakhogy az előadásnak még nem volt vége. Mindketten felemelkedtek, és heves csókban forrtak össze. Az idősebbik megfordította maga előtt a másikat, aki megtámaszkodott valami magas bútordarabban, és kicsit megdöntötte a felső testét maga előtt. Aztán olyan lökő mozdulatokat tett, eleinte lassan, majd egyre gyorsabb tempóban, hogy Viki most is biztosra vette, hogy mi történik. Az idősebbik egyszercsak szerelme hátához simult szorosan, és a két test együtt hullámzott egy ideig, majd megálltak és nem is mozdultak többet. Viki jól látta, hogy az idősebbik férfi teste rázkódik.

Tehát mindketten elélveztek, most már mehetek haza, gondolta, és majd elsüllyed a havas föld alá. Egy ilyen kora reggeli kalandra álmaiban sem mert volna gondolni, de ez nem teljesen igaz, mert ott igen. Mégis a bűnösöket sújtó lelkiismeretfurdalással és a lebukástól való félelemmel a lelkében nézett körül, erősen reménykedve abban, hogy senki nem látta őt, amint abnormális módon leselkedett. Ha egy ilyen hír szárnyra kelne a városban, az végzetes lenne. Úgy látta azonban, hogy a közelben senki sincsen, ami persze nem jelentette azt is, hogy egy ablakból nem figyelte őt valaki. Viki nagyon bízott abban, hogy perverz titkát megőrizheti magának.

Szegény Szelli az elmúlt hosszú percekben a fagyhalálhoz közeli állapotba került, úgyhogy a karjaiba vette a didergő, kis állatot, és a kabátjába rejtette, hogy átmelegítse. Úgy sietett haza. Mit sietett, inkább rohant! Otthona meleg kényelmében aztán igyekezett lenyugodni. A reggeli fejleményt nem mesélte el szeretteinek, Szelli pedig szerencsére nem tudott beszélni, úgyhogy maradt minden az ő fejében. Viszont az összes telefonhíváskor halálra rémült, és azokból az ünnepek alatt azért akadt elég. A következő két napban mindenesetre más útvonalon sétáltak Szellivel a biztonság kedvéért.

Viki igyekezett eltávolodni a történtektől és visszatérni a saját életébe, amihez köze volt, és amit imádott. Az ő valóságába. Többé-kevésbé sikerült is neki, mert karácsony másnapjára az egész reggeli kaland már jó messze járt a fahéjillatú otthontól. Persze így is gyakran eszébe jutottak a látottak, és a jelenetet a körülmények ellenére is nagyon szépnek találta. Sőt, az igazat megvallva, szeretett visszagondolni rá. Jólesően belebizsergett teste-lelke. Látni a saját szemeivel két, igazi férfi szerelmét és szenvedélyét nagyon más volt, mint olvasni róla. Sokkal intenzívebb és sokkal szebb. Szerette volna ő is érezni ezt a tüzet a saját bőrén, de sem ez a gondolat, sem az, amit karácsony hajnalán tett, nem volt helyénvaló, és ezt ő is tudta. Mindenesetre erre a karácsonyra biztosan fogok emlékezni még egy jó ideig, gondolta.

Este nagy várakozással kezdett bele az egyik új könyvbe, és nagyon tetszett neki. Bár következő nap korai időpontra ment az új fodrászhoz, az éjjel sokáig olvasott. Egyszerűen nem tudta letenni a sztorit. Persze olvasás közben is sokszor eszébe jutott az ő különleges ajádéka. Az, amire egyáltalán nem számított, de ami minden más meglelepetésnél jobban tetszett neki.

Huszonhetedikén, reggel nyolckor lényegében félhullán esett be a fodrászüzletbe. Kellemes hangulatú helyiségben találta magát, amely nem hasonlított a szokásos szalonokra. Enyhe fahéjillat lengte be, és tele volt kovácsoltvas dolgokkal: gyertyatartókkal, fogasokkal, falidíszekkel, de még a tükrök kerete is abból készült.

– Jó reggelt! – köszönt hangosan, miközben kihámozta magát a kabátjából, ugyanis senkit sem talált odabent.

Ekkor egy őszülő, borostás férfi bukkant elő a hátsó traktusból, és aztán mögötte még egy, egy fiatalabb. Viki orrát váratlanul erős szivarfüst illata csapta meg. A két férfi udvariasan üdvözölte, ő pedig csak állt, kezében a kabátjával, és szótlanul bámult rájuk. Azt hitte, álmodik. Összeszedte magát, amilyen gyorsan csak lehetett, és nagyon-nagyon igyekezett nem gondolni az elmúlt napok eseményeire, a biztonság kedvéért.

Amíg ő küzdött, a két férfi tökéletes összhangban munkához látott. Miközben az idősebbik szóval tartotta, és az igényei felől érdeklődött, majd melléülve a karácsonyról kezdett csevegni vele, a fiatalabbik megmosta a haját. Szakértő mozdulatokkal masszírozta a fejét, a kellemes melegvíz pedig átmelegítette Viki egész testét. A sampon kókuszaromája összevegyült a fahéj és a szivar illatával, amit ő mélyen magába szívott, aztán becsukta a szemét. Mindent élvezni akart.

Úgy érezte, hogy egy varázslatos örvénybe került, amely hatalmas erőkkel húzza befelé, és lassanként teljesen alámerült az új valóságában. Amikor befejeződött a mosás, és törölközővel a fején helyet foglalt egy tükör előtt, fél szemmel meglátta benne, hogy a fiatalabbik férfi megsimítja az idősebbik arcát. Abban a pillanatban eldöntötte, hogy bárhogyan is alakul, ő nem fog elmenekülni. Minden olyat meg akart élni ebben az új helyzetben, amit csak lehetett.

Azon a decembervégi reggelen azonban Viki elhatározásával egycsapásra kezdetét vette egy másik történet is. Egy olyan történet, amelynek középpontjában egy nő és két férfi furcsa, érzelmekkel teli és nagyon bonyolult kapcsolata állt. Utóbbi annyira rendhagyó és különleges volt, hogy igazából nevet sem lehetett találni rá. A három főszereplő idővel az emberi viszonyok kiszámíthatatlan labirintusában találta magát, és a közös történetük már nemcsak arról szólt, hogy néha milyen csodálatos ajándékot kapunk az élettől.