19. Mint két tinédzser

Szilveszter napján a hotel jó hangulatú elmegyógyintézetté alakult át. Mark igyekezett az ápoló szerepében maradni, ami nem volt könnyű feladat akkor, amikor Jana és Leni felváltva trombitáltak az arcába. Elias nem nagyon ért rá effajta tréfákra, valakinek dolgoznia is kellett, de a feltűnően lelkes és mosolygós gyakornokuk becsületesen a keze alá dolgozott. A nagyon egyszerű ebéd után a Hotel Ryder mindenese meg is jegyezte a főnökének:

– Fabian igazán jó munkaerő. Azt hiszem nagy szerencsénk van vele, lehet, hogy meg kéne fogni őt.

Mark megköszönte az észrevételt, és azt felelte, hogy majd gondolkodik rajta. És tényleg gondolkodott Fabianon, ha nem is az említett kontextusban. Sokkal inkább egy zuhanyzós aktus összefüggésében, ahol végre helyre rakhatja a fiút, és még ott volt a szürke kardigán is... szóval sok dolgot kellett átgondolnia. Hogy alkalmazza a tehetséges gyakornokot, annak a lehetősége viszont fel sem merült, de ennek okait csak ő ismerte.

Fabiannal egész nap munkatársak voltak. Nem zavart bele a képbe se egy cinkos mosoly, se egy hosszabb pillantás, a fiatal fiú a színpadon is megállta volna a helyét. Marknak az ilyenfajta megjátszott közöny a vérében volt, az előadása számára semmiféle problémát nem jelentett, és örömmel nyugtázta, hogy Fabian megértette: még csak a gyanúnak az árnyéka sem vetülhet rájuk.

Kora délután megérkeztek a fellépők, Marknak pedig Interlakenbe kellett mennie még a tombolanyereményekért. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérte Fabiant, hogy kísérje el, természetesen munkaügyi megfontolásból, hiszen a fiú elsősorban mégiscsak gyakornokoskodott nála. Fabian hogyhogy nem azonnal a rendelkezésére állt, és amikor a kocsival jó messzire kerültek a hoteltől, Mark leállította az autót. Fabian addig is vigyorgott rá oldalról, de ekkor szó szerint rávetette magát, és hevesen megcsókolta.

– Sosem hittem volna, hogy gyakornoknak lenni ilyen jó is lehet – mosolygott rá a rosszalkodó kisfiú arckifejezésével, és a kezével máris Mark combjai közt matatott.

Utóbbi agyán komolyan átsuhant egy hátradöntött ülésen kivitelezett gyors szex lehetősége, de aztán ötven éve minden bölcsességével lebeszélte magát róla. Volt már benne része, és a tapasztalata azt mondta, hogy bizonyos dolgokat nem kell erőltetni. A kocsi sok mindenre jó, de pont a szex nem tartozott közéjük, és egyébként is bárki megláthatja őket. Néhány pillanatra alámerült Fabian fiatalos szenvedélyében, ám amikor a fiú keze célirányosan megindult az övcsatja irányába, be kellett húznia a kéziféket.

– Nem csinálhatjuk mindenütt – fogta meg a nyakát csókolgató Fabian kezét, de aztán elsősorban önmaga vigasztalására még masszíroztatta magát kicsit ezen az intim helyen.

– Szerintem meg igen – felelte Fabian, de aztán mégiscsak visszavonult.

Teátrális sóhajjal hátradőlt az ülésén, és gondterhelten megigazgatta a saját nadrágját. Mark mosolyogva nézte őt, aztán megcsóválta a fejét.

– Te nem félsz semmitől, igaz? – indította be az autót, mire Fabian feléje fordult.

– Én inkább úgy mondanám, hogy nyitott vagyok.

Mark nevetni kezdett, miközben gázt adott.

– Azt észrevettem – felelte, és azon kezdett tűnődni magában, hogy milyen jó lehet Fabiannak.

Milyen jó lehet úgy élni, hogy nem gondol folyton a következményekre, hogy nem stresszelni magát a körülményeken.

– Te túl sokat aggódsz, és főleg olyan dolgokon, amik nem is léteznek – jelentette ki Fabian magabiztosan, és Mark combjára tette a kezét.

– Ezt hogy érted?

– Szerinted mennyi az esélye annak, hogy egy Interlaken közeli mellékúton, mínusz öt fokban valaki meglát minket?

– Van esélye, és a kocsi is kényelmetlen.

– Ha annak akarod érezni, akkor az. Nekem nehezen tudnál olyan körülményt mutatni, ami kényelmetlen, ha a számba akarlak venni.

– Óvatosnak kell lennünk, nem lehetünk felelőtlenek.

– Igen, csakhogy a felelősségvállalás nem azt jelenti, hogy nem csinálsz semmit. Az egyszerűen csak menekülés. Szerintem a felelősségvállalás az, amikor teszel dolgokat, mert vágysz rájuk, és vállalod a velük járó következményeket, ha vannak. Értelemszerűen törvényesen elfogadható kereteken belül.

Mark nem szerette a kioktató hangnemet, és határozottan azt érezte ki Fabian mondandójából. Nem akart azonban feszültséget, éppen csak most lett béke köztük, úgyhogy inkább hallgatott. Azt sem hitte volna mondjuk, hogy a nyilvános szex elutasítása filozófiai magasságokba fogja repíteni őket, de Fabian láthatóan fogékony volt az ilyenre. Folytatta is.

– Erre akkor jöttem rá, amikor elmondtam anyámnak, hogy meleg vagyok. Tudtam, hogy csalódást fogok okozni neki vele, mégis megtettem.

Marknak rögtön eszébe jutott saját maga. Ő soha nem beszélt a szüleinek a szexuális identitásáról. Mivel teljesen biztos volt abban, hogy szégyenkezni fognak miatta és el fogják utasítani, fel sem merült benne. Logikusabbnak tűnt titkolni. Nem mintha egyébként szoros lett volna a kapcsolatuk, vagy mintha Mark vágyott volna az elfogadásukra. Egyszerűen szólva nem volt téma közöttük. Az kimerült a hotel éves nyereségének elemzésében.

– Az embernek muszáj legalább önmagával szemben hitelesnek lennie – tette hozzá a fiatal fiú, aki azonban ebben a pillanatban már nem rakoncátlan kisgyereknek tűnt Mark számára, hanem öreg kínai bölcsnek.

Ez mellesleg eléggé zavarta. Neki se beszélgeni nem volt kedve ilyenekről, se okoskodni. Szerencsére beértek a városba, úgyhogy az utolsó szó őt megillető jogán, amit válasznak álcázott, lezárta a témát.

– Nos, én teljesen hiteles vagyok magammal szemben. Nem akarok autóban szexelni, és azt is én döntöm el, hogy kivel milyen információt osztok meg magamról – közölte, miközben leparkolt.

Mark érezte, hogy remeg a szája, ezért megnedvesítette az ajkait. Fabian viszont valamiért mosolygott.

– A farkad másról árulkodott – jegyezte meg, és Markra kacsintott.

– Az lehet, de akkor is csak olyat csinálhat, amire engedélyt kap tőlem – kacsintott vissza rá.

A két férfi nevetni kezdett. Mark kezdte belátni, hogy hétköznapi párbeszéd kialakulására egyre kevesebb az esély közöttük, amit szórakoztatónak talált, és a lelke mélyén még tetszett is neki. Fabian szóhasználata egyenesen lenyűgözte, a „számba akarlak venni” szókapcsolat például nem is bírt kimenni a fejéből. Olyannyira nem, hogy miután a hotelbe szállították az előre megrendelt nyereményeket, terv szövődött a fejében. Amíg a többiek az ajándékokkal foglalatoskodtak, ő lezuhanyzott, majd az irodájába hívta Fabiant.

Amikor a fiú belépett, azonnal kulcsra zárta a kis helyiséget. Fabian elkerekedett szemekkel nézett rá, az arcára kiülő félmosoly azonban arról árulkodott, hogy sejti Mark szándékát.

– Azt mondtad, hogy a szádba akarsz venni – szorította őt a falhoz Mark. – Még mindig úgy van?

Fabian elnevette magát.

– Megérkezett végre az engedély? – kérdezte, és közben térdre ereszkedett Mark és a fal között.

Nyilvánvalóan nem várt választ, mert kicsatolta az övet és kigombolta a nadrágot, majd magához vette a benne található értékeket. A szituáció gyors felfejlődése és lehetetlensége Mark izgalmát az egekbe repítette, és akkor még nem beszéltünk Fabian odaadó és lehengerlően szemérmetlen tevékenységéről, aminek végignézése felülről a legizgatóbb pornójelenetek hangulatát idézte fel Markban. Kezeivel a falat támasztva akkorát élvezett, hogy éppen csak be tudta jelenteni, hogy el fog menni. Fabian persze nem húzódott el ezúttal sem, és ahogyan arra korábban utalt a saját személyiségfejlődését illetően, bátran vállalta a döntése következményeit.

– Imádom az ízedet – törölgette meg az arcát, miközben Mark nyitott sliccel pihegett az íróasztalnak dőlve. – És most le kell tusolnom – tette hozzá, majd többnyire rendezett külsővel elhagyta az irodát.

Mark olyan fáradtsággal, mintha éppen egy hegyet hordott volna el, összekaparta magát, és rendezte a ruházatát, majd lerogyott a székébe. Egyszerre volt boldog és kimerült, könnyeden evezgetett a tompaság tengerén. Nem semmi ez a fiú, gondolta mosolyogva, tényleg kár lett volna kihagyni.

Mikor visszatért a hallba, mert mégiscsak egy egész szállodát vezetett, és szilveszter napja is volt éppen, Fabiant a recepción találta. Rá sem nézett, de az indokoltnál (nulla) többször végighúzta a mutatóujját az alsó ajkán, és aztán mosolygott a nemlétező bajsza alatt. Egyértelmű volt, hogy a gesztus Marknak szól, de szerencsére csak kettőjük számára volt az. Mark úgy vigyorgott a kapucnija alatt, mint egy pattanásos tinédzser fiú. Hülyének érezte magát, de jól esett kicsit hülyének lenni.

Az ünnepi vacsora nyolc órára volt meghirdetve, úgyhogy hét körül az utolsó, társalgóban kártyázó kontingens is visszavonult készülődni. Fabian kihasználta az előálló légüres teret, és azt mondta halkan Marknak, miközben elhaladt mellette, hogy éjfél után őt illeti az első csók. Mark nem tervezte végigcsókolni a hotelban tartózkodó embereket, hogy az elsőt ennyire ki kellett volna emelni, és őszintén szólva annak sem látta sok esélyét, hogy Fabiant megcsókolja éjfél után, de ugyanebben a pillanatban belátta azt is, hogy a fiatal genfi fiúval lebonyolított ügyletek tekintetében tévedett már néhányszor.

Miután azonban nyolc óra körül az egész háznép összegyűlt az étteremben, Mark nagyon közel került ahhoz, hogy egyszer és mindenkorra feladja azon ambícióját, hogy kontroll alatt tartsa a személyes dolgait. Fabian ugyanis a bőszárú, fekete nadrágjában jelent meg, igen, abban, amelyikben a feneke olyan hívogatóan gömbölyödött, fehér, koreai nyakú inget viselt hozzá, és... a szürke kardigánját. Na.

A személyzet egy asztalnál foglalt helyet, és hagyományos módon ezen az estén külsősök szolgáltak fel. Leni csak utasításokat adott. Fabian talán nem is annyira véletlenszerűen Mark jobbján foglalt helyet, és csillogó szemekkel hallgatta az előételek előtt elhangzó ünnepi köszöntőt, amelyet az óvatos hoteltulajdonos még évekkel ezelőtt iratott meg egy hivatásos szövegíróval, és amelyet minden évben aktualizált.

A „minél inkább, annál jobban” logikai vonalra épülő beszédből a vendégek megtudhatták, hogy a sok erőfeszítés egyszer gyümölcsöt hoz, és ehhez a Hotel Ryder sok szerencsét kíván mindenkinek az új esztendőre is. Mark nem volt nagy előadó, de ezen az estén odatette magát. Fabian csillogó, zöld szemei inspirálóan hatottak rá. A társaság lelke lett az asztaluknál és a vendégek között is, ami nagyon gyakran nem fordult elő Mark Sommerrel, de most kedvet érzett hozzá. Fabian nem szűnő rajongó tekintete visszaigazolta az erőfeszítéseit.

A hideg és meleg előétel között színpadra lépett a szerződtetett szving kvartett is, amely Glenn Miller teljes életművével járult hozzá az ünnepi vacsora hangulatához, de ezzel csak egy ember volt tisztában a teremben, mégpedig Fabian.

– Jó ötlet volt egy dzsesszband felkérése – jegyezte meg elismerően –, passzol a hotel fílingjéhez. Glenn Miller meg egy jolly joker – tárta szét a karjait.

– Az kicsoda? – kérdezte váratlanul Jana.

Mark különösen hálás volt munkatársa tudatlanságáért, ugyanis ő sem tudta, hogy Fabian kiről beszél, és a hiányosságát nem szívesen fedte volna fel kedvenc gyakornoka előtt.

A fiatal fiú meglepett arcot vágott, azt hihette, hogy Glenn Millert mindeki ismeri.

– A huszas-harmincas évek egyik legsikeresebb amerikai dzsesszzenésze – magyarázta. – Az ő dalait játssza a band.

Mark már nem először jött zavarba a Fabian által említett nevek hallatán. Egyértelműnek tűnt, hogy másirányú műveltséggel rendelkeznek. Ő nem volt nagy művészetbarát, de a fiatal fiú annak látszott. Érdekes, hogy mennyi mindent nem tudok róla, gondolta, de az igazsághoz hozzá tartozott, hogy más szempontból meg nagyon is sokat tudott a fiatal fiúról. Hirtelen fura érzése támadt: kíváncsi lett Fabianra. Ilyen sem esett meg vele gyakran.

– Te szereted a dzsesszt? – kérdezte a szokásától eltérően.

– Nem, csak a szvinget – felelte Fabian komoly arccal, és rögtön a mobiljáért nyúlt.

Mark azt hitte, hogy valami témával kapcsolatosat akar mutatni nekik, ezzel szemben Fabian írni kezdett. Őszintén szólva udvariatlan gesztusnak tartotta tőle, pedig az udvariatlanság abszolút nem jellemezte a fiút. Miután befejezte, teljes nyugalommal az asztalra helyezte a készüléket, majd megsimította az alsó ajkát. Ugyanebben a pillanatban Mark zsebében megrezdült a saját telefonja.

Ő illemtudóan felállt az asztaltól, és arrébb sétált. Azt hitte, hogy a szülei küldtek jókívánságokat, a kijelzőn azonban Fabian neve jelent meg. „Azt tudod, hogy most kérdeztél rólam először?”, állt az üzenetben, ami egy kacsintós emojival zárult. Mark azonnal Fabianra nézett. A fiú a zenészeket nézte, és az ujjaival az asztalon dobolta a felhangzó dal ütemét. A zene egy pillanatra Mark számára is ismerősnek tűnt, de nem tudta megmondani, hogy miért, az üzenet viszont zavarba hozta.

Fabian ennyire figyel mindenre? Aggasztónak találta a jelenséget, és megint az a benyomása támadt, hogy a fiú túl komolyan veszi a köztük történteket. Tudta azonban, hogy válaszolnia kell, ha el akarja kerülni a csendjéből fakadó félreértéseket, ezért gyorsan küldött egy piros arcú, mosolygó emojit, aztán visszaült a helyére. Fabian továbbra is a bandet figyelte, Mark pedig azt is hallotta, hogy dúdolja a melódiát. A választ viszont nem nézte meg.

Egyre jobban tetszett neki ez a fiú. Az érdeklődését tekintve nagyon különbözött tőle, de éppen ezért tele volt rejtéllyel, és Mark szeretett volna belenézni az ő világába, amiben olyan otthonosan mozgott. Vajon mi tetszhet neki annyira azokban a francia vagy milyen versekben? És miért pont a szving? Oké, Glenn Miller zenéje kellemes volt, de a szöveg nem tűnt olyan ütősnek, mint mondjuk a Wish you were here-ben, viszont igaz, hogy Mark angolja sem volt olyan erős, főleg hallás után.

A dal azt fejtegette, hogy a főhős egy kapuban állva szerenádot ad a szerelmének a holdfényben, és türelmetlenkedik. Ez nem mozgatott meg semmit sem Markban, sőt elég nyálasnak találta, de érdekelte volna, hogy az a fiú, aki nemrég inkább prózainak nevezhető dolgokat művelt vele az irodájában, miért van oda érte. Egyszer majd megkérdezi tőle. Addig is gyönyörködött a szürke kardigánjában, ami viszont nagyon gondolatébresztően hatott rá. Ez a ruhadarab is annyira fabianos volt. Mindig viselt egyet, és amikor a szőke haját összefogta hozzá munka közben, és úgy dolgozott a laptopon, a látványa különösen bejött Marknak. Fabian mindig tartott egy hajgumit a csuklóján, ami elsőre furán hatott, de aztán Mark megszokta.

A desszert után, kicsit tizenegy óra után, Jana konferálásában lebonyolítták a tombolát. A nyereményeket Mark és Fabian adta át, az ingyen hétvégét egy fiatal pár nyerte, de mindenkinek jutott valami. A éjféli visszaszámlálás és az újévi koccintás a szokott módon zajlott, és Mark senki sem puszilt meg természetesen. A vendégekkel kezet fogott, a munkatársait pedig megölelte. Utóbbiak közé Fabian is beletartozott, ám az ő közelsége teljesen másképpen hatott rá, mint a többieké.

Imádta a fiú illatát, és mindig a hajába vagy a nyakába szagolt, ha tehette. Amikor Fabian elhúzódott tőle, cinkosan rákacsintott, ami tetszett Marknak, de egyben rizikósnak is ítélte. Persze mindenki a köszöntésekkel volt elfoglalva a félhomályban, de akkor is. Véletlenül bármi történhet. Akarta is jelezni a merész fiúnak, hogy nem menjen messzire, de ugye rá nem szólhatott nyilvánosan, még halkan sem. Meg kellett találnia a megfelelő pillanatot hozzá, márcsak azért is, mert jól tudta, hogy az elfogyasztott alkohol nagy mennyisége milyen hatással van a fiatal fiúra.

Amikor az egyre fesztelenebbül viselkedő vendégek már a tánchoz is kedvet kaptak, megkérte Fabiant, hogy segítsen neki az irodába vinni az egyik lufidekorációt, amivel több helyet szabadítottak fel a parketten. Ez megfelelő alkalomnak tűnt a figyelmeztetéshez is. Terveivel ellentétben azonban erre nem kerülhetett sor, ugyanis az irodába érve ezúttal Fabian zárta kulcsra az ajtót.