4. A fészek

Mark, amióta az eszét tudta, ilyen volt. Leginkább egyedül szeretett a lenni, de sajnos megesett, hogy hiányzott neki a társaság. Az ellentmondás gyerekkora óta kísértette, és már hozzászokott. Néha nagyon feszítette őt, máskor kevésbé, viszont soha nem múlt el. Együtt kellett vele élnie.

Amikor azon törte a fejét, például ha nem haraptak a halak, hogy mi lehet az oka ennek az ellentmondásnak, akkor arra jutott, hogy fogalma sincs. Csak a saját elfuseráltságából fakadhatott. Eleinte azt hajtogatta, hogy megfelelő barátot, szerelmet nem talál, de mivel sosem passzolt hozzá senki teljesen, egy nagyon halk hang és nagyon ritkán azt duruzsolta a fejében, hogy talán vele van a baj. A józan esze azonban teljesen elutasította ezt a lehetőséget, így aztán inkább nem foglalkozott vele.

Gyerekkorában is gyakran érezte magát magányosnak. A kortársaival sokat focizott, barátjának azonban egyikőjüket sem nevezte volna. Nem nagyon beszélgetett senkivel, és komoly dolgokról meg pláne nem. Ha például valami bántotta, lement a tóhoz vagy csak kisétált a faluból. Neki az volt természetes, hogy egyedül oldja meg a problémáit, és a bajaival nem terhel másokat. Így nevelték otthon.

A szülei köztiszteletben álló embereknek voltak a faluban: az apja a körzet orvosa, az anyja tanárnő. Becsületesen felnevelték őt, taníttatták, Marknak egy szava sem lehetett. Sommer doktor úr hidegvérű nyugalommal tartotta kézben öt falu lakosságának az egészségét, soha nem gyengült vagy érzékenyült el, pedig vezetett le szülést, fogta le a szemét balesetben meghalt gyereknek, varrt vissza leszakadt ujjpercet. Kitűnő munkát végzett, elsőrangú szakember volt.

Frau Sommer pedig szigorú tanár hírében állt. A tanítványai főleg tartottak tőle, de a matematikát megtanulták. A felső tagozaton dolgozott, és úgy vélte, hogy az iskolában okosodni kell, nem pedig barátkozni. Mark utálta a matekot, de természetesen nagyon ment neki, még úgy is, hogy az anyja sosem tanította őt szervezett keretek között. Mondjuk más választása nem is volt, kellett, hogy menjen neki.

A szülei tehát határozott karakterek voltak, és az apjától gyakran hallotta azt is, hogy az igazi férfiak erősek és nem szorulnak másokra. A legendás dédapa történetével illusztrálta a tézist, amit Mark már unásig ismert nyolcéves korára. Jan Sommer ugyanis két napot töltött egyszer a havas hegyek között, amikor egy lavina elzárta az utat lefelé, és megoldotta. Nem evett, nem ivott, nem pihent a hidegben, mégis úgy érkezett vissza a faluba, mintha csak sétálni ment volna.

Az igazi férfiak tehát megküzdenek mindennel és mindenkivel, és temészetesen győznek. Ha megsebesülnek közben, ami megeshet, akkor sem panaszkodnak. Mark igyekezett ehhez tartani magát, ugyanis kiskorában Jan bácsit valódi hősnek látta. Nem volt persze könnyű hasonlítani rá, mert ha megütötte magát vagy bántotta valaki, akkor csak ki akartak futni azok a könnyek, de nem akart szégyenben maradni a családja előtt, úgyhogy visszafojtotta őket. Ha véletlenül nem sikerült, a szülei a szobájába zavarták, hogy lenyugodjon.

Arra is emlékezett, hogy az apja egyszer erősen ráripakodott, amikor éppen küzdött velük. Egy nála nagyobb fiú, Hans szándékosan lelökte őt a biciklijéről, és mindenki nevetett körülöttük rajta. Ő szégyenkezve, vérző térddel és fájó lábbal ért haza, kicsit abban reménykedve, hogy az apja előveszi Hans-t, ám semmi ilyen nem történt. Megelégedett volna egy öleléssel is, de az apja csak azt mondta neki, hogy ne cirkuszoljon, az anyja pedig rá sem nézett.

Ez akkor nagyon rosszul esett neki, de később a tó mellett már nem is Hans miatt pityergett, hanem amiatt, hogy megint egyedül maradt a bajával. Nem fordult elő azonban többet, hogy a szülei láthassák, hogy valami fáj neki. Inkább elment sétálni, és próbált megnyugodni magában. Elterelte a figyelmét, például a kishalak becserkészésével, és egy idő után tényleg jobban érezte magát. Csak ki kellett várnia.

Azt, hogy meleg, nem is tudták róla a szülei. Egyetemista korától élt távolt tőlük, így nem volt nehéz titokban tartania, az ebből fakadó, tinédzserkori traumáját pedig egyedül vészelte át. Más fiúk már nagy erőkkel igyekeztek odaérni a lányoknál, amikor ő éppen azon töprengett, hogy mi a baj vele. Hogy őt miért nem érdekli a másik nem. Gondolta, majd eljön az ideje nála is, de nem jött. Tizenhárom éves korától viszont fiúkról kezdett erotikus fantáziákat gyártani a fejében, ami viszonylag egyszerű magyarázatot adott az ő kamasz agya számára is. Nem örült neki, viszont rettenetesen szégyelte magát.

Szerette volna semmissé tenni a felismerést, és undorott magától. Eszébe sem jutott közeledni senkihez, mégcsak az kellett volna, hogy kitudódjon. Az erotika világába az első lépéseket magányosan tette meg, szégyenkezve, undorodva az egésztől, és ez az időszak az egyetemre való bekerüléséig húzódott el. Jó távol a családjától és a kis hegyi falutól, elfogadván, hogy a dolgok bizony nem fognak megváltozni, Bernben kicsit fellélegezhetett.

Biztos volt abban, hogy ordít róla az igazság, ezért igyekezett nagyon férfiasan viselkedni, de alapvetően került mindenkit. Ennek bizarr módon az lett a vége, hogy az egyik csoporttársa kikezdett vele. Dominic-kal még csak haverok sem voltak, a könyvtárban ült melléje egy délután. Szinte véletlenszerűen elbeszélgettek a Szállodamenedzsment alapjai című kurzus elviselhetetlen unalmáról, mire a fiú azt javasolta, hogy igyanak meg egy sört valahol.

Megitták, majd újabb sörök következtek. Olyan sokáig beszélgettek mindenről is, hogy végül ki kellett szellőztetni a fejüket. A hajnalban kihalt Marktgasse villamossínekein sétáltak, amikor Dominic egyszercsak megállt és feléje fordult. Mark először nem értette, hogy mit akar, de ez csak addig tartott, amíg meg nem csókolta őt. Az elég egyértelművé tette a helyzetet.

Dominic helyes fiú volt, az az ártatlan arcú twink, aki valójában nagyon is tudja, hogy mit akar. Akkor hajnalban Markot akarta, aki viszont teljesen kétségbe esett a csók után. Fogalma sem volt a dolgokról, csak azt érezte, hogy nagyon szeretné csinálni. Szerencsére Dominic-nak volt fogalma, méghozzá jó sok, és biztos kezű bottomként navigálta a szótlan, de lelkes Markot, aki a kis bérelt lakásában végre azt tette, amire már jó régen vágyott.

Szeretők lettek, és rengeteget szexeltek, Mark nagyon rákapott az ízére. A felállás rendben is lett volna a számára, de egy idő után azt kezdte érezni, hogy már nem vonzódik annyira Dominic-hoz, mint az elején. Mintha a szikrázás elmúlt volna. Távolodni kezdett, Dominic pedig nyomulni. Kritizálta őt a hidegsége miatt, sokat veszekedtek, aztán egy ponton Mark jobbnak látta, ha megszakítja vele a kapcsolatot. De nem akart balhét, úgyhogy csak szavak nélkül, lassan elszivárgott.

Ha véletlenül egymásba botlottak az egyetemen, úgy tett, mintha észre sem venné a másikat, pedig fél szemmel látta Dominic először dühös, aztán csak szomorú tekintetét. Néha kapott tőle üzenetet, de sosem válaszolt rájuk. Egyáltalán nem akarta, hogy bárki ragaszkodjon hozzá, az pedig kimondottan irritálta, hogy Dominic eleinte üldözte a tekintetével és az üzeneteivel. Hogy olyat várt el tőle, ami nem volt ő, amit nem érzett. Aztán amikor megpillantotta egy másik fiú oldalán, nagyon megkönnyebbült. Végre megszabadult a ránehezedő nyomástól.

A nem magányos szex azonban megtetszett neki, és arra is rájött, hogy nagyon dolgoznia sem kell azért, hogy felkeltse mások figyelmét. Melegbárokat kezdett látogatni, ahol megivott egy sört és annyira távolságtartóan és érdektelenül viselkedett, amennyire csak lehetett. Eleinte azért, mert csak így érezte magát biztonságban, később azért is, mert rájött: az ilyen fajta ridegség mágnesként vonzza az embereket.

Tökélyre fejlesztette a megközelíthetetlen és titokzatos top figuráját, aki csak éppen megiszik valamit, aztán már megy is a dolgára. Erre a műcsalijára pedig buktak a halak rendesen. Kicsit jobban működött, mint az igazi műcsalijai, az igazi halaknak valahogy több eszük volt, mint az embereknek. Szinte sosem fordult elő, hogy ne lett volna kapás. Aztán amikor bekapták a horgot a melegbárban, onnantól fogva ő irányította a dolgokat kedve szerint.

Gyorsan megtanulta, hogy miként tudja kimaxolni a viszonyait. Az érzelmi távolságtartásával, a csendjeivel, az eltűnéseivel totális kontroll alatt tartotta a partnereit, és ettől biztonságban érezte magát. Azt is kitapasztalta, hogy melyik húzása milyen reakciót von maga után, ugyanis a partnerei szabályszerűen ugyanúgy nyilvánultak meg a következtükben. Mindenki és pontosan ugyanúgy. A lelke mélyén vágyott volna valaki olyanra, aki végre nem azt csinálja, mint a többiek, aki nem néz el neki mindent, aki nem lohol utána, aki elküldi a francba, ha megérdemli.

Anes volt az egyetlen ilyen partnere, de ő sem a kezdetektől. Eleinte ő is ugyanúgy viselkedett, mint a többiek, de az első, hosszú csendjük után megváltozott. Keményebb lett vele, és Mark ekkor kezdte azt gondolni, hogy Anes talán tényleg szereti őt, nem pedig csak akarja. De amennyire jó érzéssel töltötte el ez a gondolat, annyira meg is rémisztette. Mert Anes vagy látta az igazi Markot, vagy szerette őt. A kettő együtt biztosan nem ment, tehát csak csapdáról lehetett szó, amibe viszont nem akart belesétálni. Nem szolgáltathatta ki magát még neki sem, óvatosnak kellett maradnia még vele is.

Nem merülhetett el a kapcsolatukban, és nem engedhette meg magának, hogy szüksége legyen Anes-re, mert akkor Anes fájdalmat is tudott volna okozni neki. Mark nem akart senkitől sem függni érzelmileg, és anyagilag sem egyébként. Csak önmagára számíthatott mindig, ez volt a természetes számára. Nem helyezte senki érdekeit a sajátjai elé, kontroll alatt tartott mindent és mindenkit maga körül.

A mozgalmas egyetemi évek után, amikor a család megörökölte a tőlük jó messze található épületet, amiből a hotel lett, Bernből egyből odaköltözött. Az ebből fakadó távolságot a családjától abszolút nem bánta, ha évente egyszer-kétszer találkoztak, az pont kielégítette a velük kapcsolatos igényeit. Néha meg is haladta, de ez már csak így volt. A hotel sikere viszont a szülők számára tűnt elegendő információnak egyetlen gyermekükről, úgyhogy arról az oldalról sem érdeklődtek a részletek iránt.

Nem volt tehát túlzottan szoros a kapcsolatuk, sosem, amit Mark annyira természetesnek vett, hogy kimondottan irritálta, amikor olyan családokat látott, ahol a szülők csüngtek a gyerekeiken. Az ilyen viszonyt betegesnek tartotta. Az egyik osztálytársa szülei pont így viselkedtek. Amikor Timoért az anyja ment az iskolába, legelőször mindig megölelte és megpuszilta őt. Mindenki szeme láttára. Mark sosem kedvelte a fiút. Unalmasnak találta.

Később felnőtt fejjel is úgy vélte, hogy a túl sok érzelem egészségtelen mindenki számára. A gyerek sosem lesz önálló és erős, pedig az élethez az kell, és a felnőttek is csak időt vesztegetnek az érzelmekkel ahelyett, hogy a komolyabb dolgokra koncentrálnának. Mondjuk a gyerekvállalás nála szóba sem jött, több okból kifolyólag sem, de szeretett filozófiai problémákon agyalni, és mindenről határozott véleménnyel rendelkezett.

Nem tartotta magát merevnek egyáltalán, például a törvényes abortusz és az eutanázia kapcsán is úgy vélte, hogy mindenki rendelkezik a saját teste feletti joggal. Ha egy téma érdekelte, annak utána olvasott, de aztán barát hiányában csak magával beszélgetett róluk.

Anes-szel mondjuk gyakran folytattak ilyenfajta diskurzusokat is, és többnyire ugyanazon avéleményen voltak a megosztó kérdésekben, csak Anes-t mindig a szíve vezette a véleményalkotásban, Mark pedig a logikus agyára hallgatott. Talán ezért nem működött a dolog végül vele sem.

A kapcsolatuk sajnos nagyon rosszul végződött. Tragikusan. És Mark felelősnek érezte magát miatta. A múltat azonban nem tudta megváltoztatni, csak a mardosó bűntudat maradt számára és a veszteség fájdalma. Anes emléke még ilyen sok idő után is rendszeresen rátört, a legváratlanabb pillanatokban, elég volt hozzá egy dallam, egy illat, de legtöbbször még kiváltó oka sem volt. Ilyenkor Mark rutinosan azonnal másra kezdett koncentrálni, legtöbbször az éppen aktuális hotelbeli ügyekre, és szerencsére mindig akadt valami.

A hóvihar éjjelén például amiatt aggodalmaskodott, hogy Jana és Lena fel tudnak-e majd jönni a hotelbe reggel. A jelenlétük könnyebbséget jelentett a reggeliztetésnél, a takarításnál meg főleg, és szerencsére fel tudtak. Elias hazatérhetett egy kicsit pihenni, Mark pedig hálája jeléül némi extra összeget különített el mindhármuk számára. Este a mindenes visszatért, így ő is időben visszavonulhatott, hogy kialudja magát, hiszen másnap kora reggel megint Interlakenbe kellett autóznia.

Az aktuális gyakornoka február végéig szerez majd tapasztalatot mellette. A végén ír róla egy értékelést, és aztán újra nyugta lesz. A húzós időszak a jövő héten fog kezdődni a hotelben, addig a tanulója pont rá tud majd hangolódni az ügymenetre. A karácsonyi, szilveszteri meg újévi felhajtásra már valószínűleg teljesen képben lesz.

Mielőtt Mark leoltotta a lámpát, megnézte a gyakornoka nevét még egyszer, nehogy valaki mást hozzon fel véletlenül a Hotel Ryderbe. Egy huszonötéves, genfi születésű fiúról volt szó. Fabian Mathis-nak hívták.