5. Húzós időszak

Ahogy a meteorológia ígérte, másnap reggel a hófelhőknek már nyoma sem volt. A hajnal nedves ködbe vonta a hotelt körbeölelő csúcsokat, a hideg komolyan csípett, és amikor az első napsugarak megcsillantak a végtelen fehér takarón, Mark már Interlaken felé tartott. Lassan hajtott, a gondolatai ugyanis összevissza cikáztak az agyában, és sok figyelmet elvontak a vezetéstől. Az álma járt a fejében, amelynek részleteire ezúttal tökéletesen emlékezett.

Anes-szel álmodott. Ez gyakran előfordult, de másnap reggelre rendszerint nem sok maradt meg belőle. Meglepődött, hogy most fel tudta eleveníteni az egészet. A tó partján álldogált, és arra várt, hogy az ezüstszínű műcsalijára ráharapjanak a halak. Mivel nem akartak fennakadni rajta, azon kezdte törni a fejét, hogy miként kellene finomítani rajta. Egyszercsak a távolban megpillantotta Anes-t.

Álmában teljesen lemerevedett, hiszen Anes nem lehetett ott semmiképpen, és nem sétálhatott feléje. Azt hajtogatta magában, hogy csak káprázik a szeme. A víztükörre nézett, amiben megpillantotta a saját arcát, de az hirtelen Anes arcává változott. Ekkor felkapta a fejét, és a másik már ott állt mellette.

– Megölelhetlek? – kérdezte fájdalmas mosollyal az arcán, mire Mark azonnal magához vonta őt. – Nagyon hiányzol – suttogta a fülébe, és mielőtt Mark bármit is felelhetett volna, semmivé vált.

Mark karjai hirtelen könnyűvé lettek, és csak kapkodta a fejét jobbra-balra, Anes után kutakodva. Ebbe hasított bele az ébresztő éles hangja.

Nem volt egy nagy álomfejtő, és amíg az állomásra ért, arra jutott, hogy nyilván túl magányos már megint, azért álmodott ilyet. Arra is emlékezett, hogy jól esett éreznie Anes testét, a hús nehezét, a konkrét tömeget, amiből viszont arra következtetett, hogy a pornó sem elég már megint, és Bernbe kéne utaznia vagy Zürichbe. El is határozta, hogy körbenéz a társkereső oldalain. Mire lemegy a húzós időszak, nyilván már lesz valaki, akivel találkozhat, és akivel addig is csetelget kicsit.

A genfi vonat hét óra tizenhét perckor futott be egy fémes sikoly kíséretében. A félhomályos peronon csak Mark várakozott, kezében egy Hotel Ryder feliratú táblával, ugyanis ezt használta, ha ismeretlent fogadott. A szerelvényről hárman szálltak le, de csak az egyikőjük tartott két hatalamas bőröndöt a kezében. Egyértelműnek tűnt, hogy ő lesz a gyakornok.

Mark nem sok értelmét látta annak, hogy a kartonját lebegtesse, inkább elindult az alak felé, aki éppen a kabátját húzta össze magán nagy erőkkel és érthető módon. A fagyos szélhez hozzá kellett szokni az embereknek ezen a helyen, nem volt mindenkinek való ez a sajátos körülmény.

A gyakornok sapkát és sálat is viselt, utóbbit az orra elé húzta. Mire Mark a közelébe ért, annyira bebugyolálta magát, hogy alig látszott valami az arcából.

– Fabian Mathis?

– Igen, igen, jó napot kívánok! – nyújtotta a kezét a fiatal fiú.

– Mark Sommer – viszonozta ő is a gesztust.

– Itt mindig ilyen az idő? – kérdezte tőle rögtön a rászegeződő szempár, mire Mark elmosolyodott.

– Nem – válaszolta jókedvűen –, néha hidegebb van.

Tulajdonképpen büszke volt szűkebb hazája zord klímájára. Tudta, hogy elsőre senkinek sem kellemes, de ő nagyon szerette, és fura módon élvezte, ahogyan meglepi az újonan érkezőket.

Bepakolta a bőröndöket a csomagtartóba, Fabian pedig beült a kocsiba, és levette a sapkát meg a sálat. Mark elfoglalta a vezetőülést, lehúzta a dzsekije cipzárját, majd a gyakornokára nézett. Azt hitte, nem jól lát. A szemei elkerekedtek, a szíve pedig akkorát dobbant, hogy majdnem beleremegett a szélvédő is. A meglepetéstől csak pislogni tudott.

Fabian olyan mértékben hasonlított Anes-re, hogy képtelen volt elhinni. Az arca nyilvánvalóan árulkodott, mert a fiú értetlenkedve összevonta a szemöldökét.

– Valami baj van? – kérdezte kissé gyanakvóan.

– Nem, nem, dehogyis! – vágta rá azonnal Mark, és elfordította a fejét meg a slusszkulcsot.

– Csak eszembe jutott egy elintézni való, ami kiment a fejemből.

Fabian szerencsére beérte a soványka magyarázattal, ami megnyugtatta Markot, de így is rettentő kínosan érezte magát.

Csevegni kezdtek, és Fabian mondott valamit Genfről, de Mark nem igazán tudott koncentrálni. Miközben az utat figyelte, többször is lopva oldalra nézett, hogy újra meg újra megbizonyosodjon az elképesztő hasonlóságról. Átfutott a fején, hogy talán az álma miatt látja Fabiant Anes másolatának, mert a valóságban egy ilyen találkozásnak nagyon minimális az esélye. Persze szaladgálnak a Földön egymásra hasonlító emberek, de annak a valószínűségét, hogy az egykori szerelmének tökéletes hasonmása érkezzen a hoteljébe gyakornoknak, szinte leírhatatlannak találta matematikailag.

Mindenesetre a matematikailag leírhatatlan Fabian elfoglalta a szobát a személyzeti lakrészben, amelyet Jana készített elő a számára. Mark bemutatta őt a kollegáinak, és tizenegyre az irodájába kérte, ami a recepció mögötti kis szoba volt, hogy egyeztessenek a továbbiakról.

A megbeszélés előtt talált öt szabad percet, és átment a privát lakrészébe. Volt egy nem túl jó állapotban lévő fényképe Anes-ről, amit sosem nézegetett, de nem is dobta ki. Egy könyv lapjai között őrizgette több, mint húsz éve. Most kézbe vette, mert gyanította, hogy nem emlékszik jól, és ellenőrizni akarta a Fabiannal kapcsolatos benyomását.

A fotót annak idején ő készítette. Fát aprított Anes kertjében, aki egy fatörzsön üldögélt a térdein támaszkodva, és egy fűszálat tekergetett az ujján. Mark úgy látta, mintha valamin elgondolkodott volna. Nem akarta tudni, hogy mi az, mert félt attól, hogy esetleg a kapcsolatuk nehézségein töri a fejét, inkább elterelte a figyelmét. Kérte, hogy nézzen rá, és meglepetésszerűen akkor csinálta a képet róla a telefonjával.

Ahogy az ágyán ülve kézbe vette a kinyomtatott fotót, azonnal gombóc került a torkába. Mély levegőt vett, amit aztán a száján fújt ki, és igyekezett nyugodt maradni. Anes nagyon szép volt, és édesen mosolygott rá a múltból. Mark pedig visszamosolygott rá. A jelenből. Néhány másodperc is elég volt azonban ahhoz, hogy szorítani kezdjen neki belül. Jól ismerte ezt az érzést, azért sem nézegette a képet szinte soha.

Azt, amit meg akart figyelni, addigra már megfigyelte, úgyhogy gyorsan visszatette a fotót a könyvbe, a könyvet pedig a polcra. Egyértelműen kiderült, hogy nem a fantáziája játszott vele: Fabian Anes hasonmása volt. A gyakornoka mintha az egykori szeretője ikertestvére lett volna. Nemcsak arcra ráadásul, a testfelépítésük is megegyezett. Ez a váratlan fordulat nagyon felkavarta őt.

Az jutott eszébe, hogy az élet talán büntetni akarja azért, amit tett. Talán örökké lakolnia kell azért, mert akkor délután elengedte Anes-t. Sokáig mindenkiben őt látta, most meg konkrétan a pontos hasonmása sodródott eléje. Mivel felelősnek érezte magát azért, ami később Anes-szel történt, rövid töprengés után arra jutott, hogy Fabian megjelenése nem lehet véletlen, csak büntetés.

Az új fiú három hónapig fogja minden nap minden percében emlékeztetni a múltra, a sok „mi lett volna, ha” a fejében fognak dörömbölni, és az emlékek a megszokottnál is jobban fogják kínozni. Mark a könyvespolcra csapott. Hát biztos nem, jelentette ki magában. Automatikusan ökölbe szorultak a kezei, még az ajkait is összeszorította. Valamit tennie kellett.

Tizenegy órakor kopogtak az iroda ajtaján. Mark vett egy nagy levegőt. Fel kellett volna állnia, hogy udvariasan ajtót nyisson, ezzel szemben ő hátradőlt a székében, összefűzött kezeit az ölébe eresztette, és azt mondta, hogy tessék.

Fabian mosolyogva lépett be, Mark pedig egy biccentéssel jelezte, hogy foglaljon helyet. A továbbiakban is igyekezett a távolságtartó, vendéglátóipari szakember szerepében maradni.

– Esetleg körülnézett már kicsit? – kérdezte rezzenéstelen arccal.

– Igen – felelte Fabian őszinte elismeréssel a hangjában –, tényleg olyan lenyűgöző minden, ahogy mondják.

– Köszönöm. A Hotel Ryder hitvallása az, hogy a maximumot nyújtsa azoknak, akik hegyi romantikára vágynak. Mi pedig a kevésbé romantikus részletekért vagyunk felelősek. Mindenáron.

Fabian bólogatva jelezte, hogy teljesen egyetért a hozzáállással.

– Az előzetes egyetemi értékelése azt mondja, hogy terhelhető, és hogy az önálló problémmegoldási képessége egyedülálló.

– Ha tudom, hogy mi a dolgom, akkor hatékony

vagyok, igen.

– Rendben. Ebben az esetben teljes egészében önre bízom az előkarácsonyi hét lebonyolítását. A munkatársak önnel fognak kommunikálni.

Fabian szemei elkerekedtek a meglepetéstől, amit Mark tökéletesen értett. Amúgy is szerette kihívások elé állítani a gyakornokait, de Fabian esetében növelte a tétet. Nem volt szép dolog tőle, de azt akarta, hogy a gyakornoka hibázzon. Ez volt az ötlete. Fabian olyan hibát nem követhetett el, ami komolyan veszélybe sodorná a szálloda színvonalát, de olyat igen, ami lehetővé teszi közöttük a feszült viszonyt, és ez Mark szerint elengedhetetlen volt ahhoz, hogy megfelelő távolságot tartsanak egymással. Neki ugyanis erre volt szüksége: a lehető legnagyobb távolságra Fabiantól.

– A teendők listája és a kontaktszemélyek elérhetőségei – nyújtott neki át egy vékony mappát.

A feljegyzéseket annak idején magának készítette, de már kívülről tudta az egészet, egyáltalán nem volt szüksége rájuk. Szerette, ha a hotel dolgai szervezetten zajlottak, a rutinok biztonságérzettel töltötték el. Nem szívesen tért el tőlük, és a munkatársaitól is elvárta, hogy kövessék őket.

– A munkaidő önnek reggel nyolctól este nyolcig tart, ha nem áll elő váratlan helyzet, és az ellenőrzés is az ön feladat lesz ezen a héten. Étkezések, amikor ideje van – tette hozzá.

– Ez természetes – felelte Fabian olyan magabiztossággal, hogy az szinte provokálta Markot, ugyanis nem erre számított.

– Van valami kérdése?

Fabian megrázta a fejét.

– Egyelőre nincsen.

Mark komótosan felállt a székéből, és kezet nyújtott a fiatal fiúnak.

– Rendben. Akkor jó munkát!

Fabian markáns szorítással viszonozta a gesztust, ami nem teljesen passzolt a nyúlánk alkatához. Komoly arccal, kezében a mappával hagyta el az irodát. A magabiztossága eléggé zavarta Markot. Ahhoz volt szokva, hogy a gyakornokai meg vannak szeppenve a híres hotelben, és igyekeznek barátságosak lenni vele. Fabian meg adja itt a kemény fiút. Na majd meglátjuk, gondolta magában.

Azonnal bedobta Fabiant a mélyvízbe, ahol mindenféle segítség nélkül kellett úsznia, és biztosra vette, hogy hamarosan jelentkeznek a káosz első jelei. Ahogy a szobából kisétáló fiú után nézett, szinte látta maga előtt, ahogyan nemsokára aggódó arccal keresi meg őt, mert az egyik vendég elveszett a Mannlichen sziklái között, és küldözgeti az üzeneteket, hogy menjenek érte.

Az ebből fakadó elégedettség érzése mellett azonban nem tudta nem észre venni, hogy Fabian feneke rendkívül formás. Nem kicsi és izmos, hanem gömbölyű és telt. Pont, amilyen Anes-é volt. Persze nem kellett volna ilyenekre felfigyelnie, rengeteg okból kifolyólag sem. Fabian nagyon fiatal volt, a gyakornoka, biztosra vette, hogy heteró és elképesztően hasonlított arra a fiúra, aki a legközelebb került hozzá egész életében. És akivel olyan tragikusan végződtek a dolgok.

Az egyetlen kapcsolat, ami létrejöhetett közöttük, az a szakmai, a rövidtávú és a teljes mértékben távolságtartó volt. Mark el is szégyelte magát. Fabian a gyereke lehetne, ő meg a fenekét nézegeti. Undorodott magától. Dehát ez volt ő, egy undorító ember. Elő is vette a telefonját, és megnyitotta az egyik randi alkalmazását. Tele volt üzenetekkel természetesen, mindig így volt, ha elég sokáig nem lépett be.

Átfutotta őket, és mindegyik pont ugyanolyan érdektelennek és semmitmondónak tűnt. Pont olyannak, mint amire szüksége volt. Kiválasztotta a legvonzóbb tételt, és ráírt. Semmi különlegeset, csak a szokásost: nagyon tetszik a kép, szimpatikus vagy, szívesen megismernélek. Aztán kilépett. Végül is egy egész hotelt vezetett, dolgoznia is kellett.

Ebből az alkalomból aztán a recepcióra ment, hogy vessen egy pillantást a dolgok folyására. Elias végtelen türelemmel folytatott telefonbeszélgetést valakivel, és aprót bólintott, amikor találkozott a tekintetük. Jana már végzett a szobák takarításával, és a közös terekben ügyködött szinte észrevétlenül. A kandallókat megpakolta fával, megigazította a díszpárnákat, eltüntette a hallban maradt csészéket, poharakat.

Mark bement a konyhába is. Leni az ebéddel foglalatoskodott, és éppen Fabiannal beszélgetett, aki jegyzeteket készített. Minden bizonnyal a beszerzendő tételekről esett szó közöttük. Amikor végeztek, Fabian jókedvűen távozott. Mark nem akarta követni, ezért csak megleste. A fiú Eliashoz ment a recepcióra, odaadta neki a papírt, majd átvette a helyét a pult mögött. Elias távozott, ő pedig a számítógépen kezdett nézelődni.

Mark eddig nem mondhatott semmi negatívat Fabianról, pedig szeretett volna. De mindegy, gondolta, még csak néhány órája van itt. Majd lassan biztos alakulni fognak a dolgok. Kicsit később a hall másik végéből figyelgette megint a fiatal fiút, akihez ezúttal egy vendég beszélt. Ő úgy tett, mintha a telefonján nézne valami nagyon fontosat, de csak a semmit pörgette.

– Természetesen azonnal megnézem – felelte egyszercsak Fabian, majd követte az izgatott vendéget a szobák irányába.

Marknak fogalma sem volt arról, hogy milyen probléma állhatott elő, de valójában tetszett neki, hogy a gyakornoka nem rohan egyből hozzá. Nem lehetett persze nagy a gond, de rettentő kíváncsi lett. Visszament az irodájába, és közben mosolyogva nyugtázta, hogy Fabian nem felejtette el kitenni az „Azonnal jövök” táblácskát sem a recepciós pultra.

Körülbelül tíz perc múlva felgyűrt ingujjakkal tért vissza. Tárcsázott, és Mark hallotta, amint Herr Weiss-szel beszél, a hidraulikussal. Valami tehát eldugult a fürdőben, gondolta. Mindenesetre Fabian eljárt, ahogy kellett, sőt talán első körben megpróbálta saját kezűleg elhárítania a problémát. Amikor letette a telefont, odament hozzá.

– Mi nem nyúlunk semmihez, mindig szakemberre bízzuk – közölte vele kimérten, mire Fabian elkezdte letűrni az ingujjait.

– Semmihez sem nyúltam, csak feltöröltem a fürdőszobát. Állt benne a víz.

Még mosolygott egyet, aztán ment a dolgára.

Mark nem felelt semmit, de azt észrevette, hogy a gyakornokfiú egyszerre tetszik neki és irritálja őt. A csodálatosan gömbölyödő fenekére pedig gondolni sem akart, mert az teljesen kifogásolható, oda nem illő és ízléstelen viselkedés lett volna a részéről.

Eszébe jutott azonban a híres fehér medvés kísérlet, amiről egyszer régebben olvasott. A pszichológusok arra kérték a benne résztvevőket, hogy gondolkodjanak hangosan, de közben ne gondoljanak a fehér medvére. Persze mindenki gondolt a fehér medvére, és nem is egyszer. Na, sóhajtott fel Mark, ebben hasonlít egymásra a fehér medve és Fabian feneke. Valami ekkor azt súgta neki belül, hogy a Hotel Ryderben idén korábban fog kezdődni a húzós időszak.