7. A normális meder

December második hete a Fabiannal való közös munka jegyében kezdődött. Mark hétfőn kilencre megbeszélésre hívta a gyakornokát az irodájába, hogy eligazítást tartson neki. A következő tizennégy nap volt a fő téma, de nyilvánvalón kellett reflektálnia az elmúlt időszakra is.

Amíg várta őt, kinyomtatta az extra tennivalók szokásos listáját, és azt, hogy melyik nap hova mennek ügyintézni. Fabian pontosan érkezett, és udvariasan kopogtatott.

– Tessék! – mondta Mark még az ajtó melletti nyomtató mellett állva.

Nem maradt azonban elég ideje arra, hogy visszalépjen az íróasztalához, így amikor Fabian belépett, lényegében összeütköztek. A baleset után mindketten hátrahőköltek.

– Elnézést! – szabadkozott a fiatal fiú, és még a kezeit is maga elé tartotta.

Mark illedelmesen azt a benyomást keltette, hogy nem történt semmi, ugyanis tényleg nem történt semmi.

– Ugyan! Semmi probléma – csóválta meg a fejét. – Foglaljon helyet!

Miután mindketten elhelyezkedtek az íróasztal két oldalán, biztos távolságban egymástól, Mark azonnal a lényegre tért. Átnyújtotta a papírokat, és már sorolta is a dolgaikat. Nem így tervezte, előbb az eddigieket szerette volna értékelni, de másként alakult. Valahogy ömlött belőle a szó, ráadásul jó gyorsan. Fabian koncentrált, figyelmesen hallgatta őt, bólogatott, de kicsit meglepettnek tűnt. Amikor Mark végre levegőt vett a nagy sietségben, megszólalt ő is:

– Értem. Rendben.

– Fél tizenkettő körül indulunk Interlakenbe. Ha van valami intéznivaló a cukrászaton kívül, akkor azt is megejthetjük – tette hozzá még Mark.

Fabian széttárta a kezeit.

– A bevásárló listát még nem adtam oda Eliasnak, és ha van rá mód, nekem is szükségem lenne néhány dologra.

Mark felvonta a szemöldökét.

– Eléggé alulértékeltem az itteni klímát – magyarázta Fabian, mire Mark elnézően bólintott egy félmosoly kíséretében:

– Ez természetes.

Mikor ismét egyedül maradt az irodában, a félmosolya egésszé növekedett, miközben a didergő gyakornokára gondolt. Szóval Fabian fázós, gondolta. Ő egyáltalán nem volt az, kimondottan kedvelte a hűvöst és a hideget. Mindig alsónadrágban és pólóban aludt például, és a privát részében folyton mezitláb járkált. Nem szerette se a zoknit, se a zárt cipőt, bár azokat télen-nyáron viselte munka közben, a papucsot meg egyenesen utálta.  

Anes volt olyan, mint Fabian. Télen vastag pizsama, zokni, duplatakaró... elég viccesen néztek ki egy ágyban. Mindig azzal húzta őt, hogy valószínűleg nem kering benne vér, amire Anes azt felelte, hogy hahaha. Amennyire fázós volt viszont, annyira forrt a teste, amikor szeretkeztek. Az arca mindig piros volt olyankor, és mellette Mark szószerint megtapasztalata a „forró csók” jelentését. Égette is őt rendesen.  

Lehet, hogy Fabian az ágyban is hasonlít Anes-re, suhant át a fején, pedig nem kellett volna átsuhannia. Annyira nagyon nem, hogy Mark azonnal elterelte a figyelmét. Rettentően szégyelte magát. Kabátot vett, és átment a raktárba. Ellenőriznie kellett az italkészletet, ugyanis ez az ő feladatköre volt, meg egyébként is jól jött egy kis friss levegő.

Bosszantotta, hogy Anes hasonmása ennyire rátelepszik. Hogy folyton hasonlítgatja őket. Hogy megállás nélkül olyan képzettársításai vannak Fabiannal kapcsolatban, amelyeknek semmi helye nincsen. Nyilvánvalóan a döbbenetes hasonlóság teszi ezt vele, ha az nem lenne, észre sem vette volna Fabiant, mint férfit. De Anes fájdalmas emléke rá irányítja a figyelmét.

Ennyiben maradt magával, és elhatározta, hogy este komolyabban alámerül a dating appjaiban. Normális mederben kell tartania a dolgokat, elterelnie a figyelmét. Ebből kifolyólag a Fabiannal együtt töltött időnek is kizárólag a szakmáról szabad szólnia, és hiába kíváncsi a fiúra, nem fogja őt megismerni.

Az Interlakenbe vezető úton, amit a napos idő miatt még akár kellemesnek is lehetett nevezni, arról beszélt a gyakornokának, hogy az ötödik csillagnál már nagyon kreatívnak kell lenni a hotel által biztosított extra programok kitalálásában. Eredeti ötletekre van szükség, amelyeket aztán magas színvonalon kiviteleznek. A vendégnek azt kell éreznie, hogy felejthetetlen élményben volt része.

A hegyi szállodák nagy része vezetett túrákat, szervezett magaslati kalandokat ajánl, a Hotel Ryder viszont nem tesz ilyet. Három előkarácsonyi lehetőséget biztosít: autentikus sütögetést, karácsonyi vásárt és a gyerekeknek szánkózást a Mikulással és a Krampusszal. Utóbbi lebonyolítására igény szerint animátorok érkeznek, velük telefonon egyeztetnek. A másik két programot azonban személyesen szokta Mark előkészíteni.

Interlaken legjobb cukrásza a partner a sütögetésben, de az élményre majd Lauterbrunnenben kerül sor. A faluban, egy bérelt házban, helyi asszonynak öltözve Frau Stein három órát tölt a jelentkezőkkel, és rusztikus körülmények között, de nagy szakértelemmel készít velük fahéjas csillagokat. Ezekből csomagocskákat állítanak össze, amelyeket a vendégek magukkal visznek emlékként. A program 150 euróba kerül fejenként, úgyhogy még az havas utcákon sétáló macskának is autentikusnak kell lennie. Az élmény világosban kezdődik, de sötétben ér véget, így Svájc egyik legszebb faluja kivilágítva is megtekinthető.

Fabian le sem vette a szemét a vezető Markról. Természetellenes módon olyan sokat pislogott közben, hogy az Marknak is feltűnt. Amikor befejezte a mondandóját, Fabian elfordította a fejét.

– Be kell vallanom – mondta a szélvédőre szegezett tekintettel –, hogy teljesen lenyűgöz ez a kíméletlen profizmus. A legapróbb részletekig ki van dolgozva minden, olyan szigorú rend áll a könnyednek tűnő varázslat mögött, hogy az csodálatra méltóan félelmetes.

Mark nem igazán értette a félelmetes szó felbukkanását a kommunikált elismerésben, de végül is nem bánta. Ha van félelem, akkor a másik oldalon van kontroll is, ami szerinte mindennek az alapja, úgyhogy tulajdonképpen jól esett neki a gyakornoka megjegyzése.

– Amit nagyon gyorsan megtanultam az életben, az az volt, hogy mindent ellenőrzés alatt kell tartani. Ez a siker kulcsa – jelentette ki határozottan.

Fabian sokáig csendben maradt, és kifele nézett az ablakon. Mark meg örült, hogy az első leckét le is tudták.

– Nem lehet mindent kontroll alatt tartani – szólalt meg aztán mégiscsak a fiatal fiú. – Csak önmagunkat.

Markot meglepte a reakciója. Ránézett az utat bámuló fiúra, akinek nyilván megvan a saját története, de ahhoz neki semmi köze nem volt. Kíváncsi lett persze, mint minden ismeretlen dolog esetében, de úgy döntött, hogy mégsem fog elmélyedni benne.

– Akkor ebben nem értünk egyet – zárta le a témát.

Interlakenben azonnal a Rieder nevezetű cukrászdában mentek. A tulajdonos, Frau Stein kedélyes nő volt, könnyen lehetett vele együttműködni. Fabiannal is remekül megértették egymást, miközben egy kávé mellett lefixálták az időpontokat és az anyagi vonatkozásokat. Amikor visszaültek a kocsiba, Fabian azonnal Markhoz fordult.

– Ezt miért bonyolítottuk személyesen? – kérdezte.

– Mert a jelenlét fontos egy kapcsolatban – felelte Mark, és ugyanebben a pillanatban hatalamas ütést érzett a gyomrában és a mellkasában, egyszerre.

Ezeket az ütéseket magának vitte be, saját kezűleg. Pontosan tudta, hogy a kapcsolatok alapja a konzisztens jelenlét, csak ő nem volt képes rá a magánéletében. Abszolút nem értette, hogy miért viselkedik így, hiszen vágyat érzett arra, hogy a partnere közelében maradjon fizikai és lelki értelemben is, de egy ponton mindig feladta. Mindig eljött az a pillanat, hogy a teste azt mondta: menekülj! Győlölte ezt az érzést, de erősebb volt a vágyánál. 

Mielőtt túl sokat agyalt volna a problémáján, bejelentette, hogy bevásárolnak. Ebből az alkalomból az ötcsillagos szállodák újabb aranyszabályát fedte fel a gyakornoka előtt, miszerint a legfontosabb alapanyagokat kizárólag megbízható őstermelőktől szabad beszerezni, a konfekcionált termékek szóba sem jöhetnek. Lisztet persze nem a molnártól vettek, de a húst, a tejtermékeket, a zöldséget és a gyümölcsöt a jól bevált partnerektől szerezték be. Szépen végiglátogatták őket, és mindenkivel váltottak néhány kedves szót.

Mivel még hátra volt Fabian magánkörútja az interlakeni bevásárló központban, Mark azt javasolta, hogy gyorsan ebédeljenek meg. A fiatal fiút mintha meglepte volna az ötlet, de egyetértett. A Hopplá nevezetű magyar étteremben kötöttek ki, amiről Mark biztosan állította, hogy a legjobb hely a városban. Ő harcsapaprikást kért galuskával, és Fabian nevetve bevallotta, hogy sosem hallott a galuskáról, a harcsáról nem is beszélve. Mark kicsit magyarázott, de rettenetesen sokat ő sem tudott róluk. Fabian végül beruházott egy marhagulyásra, amit még sosem próbált, de legalább tudta, hogy híres magyar étel. Meg is jegyezte, hogy pont ennyit tud a magyarokról.

– Intenzívek az ízek – csavarta vissza annak a kis üvegnek a tetejét Fabian, amin az állt, hogy „Erős Pista”.

Nem kóstolta meg ami benne volt, bár láthatóan kíváncsi volt.

– Igen. Ezért szeretem az indiai konyhát is – bólogatott Mark.  

Ő csak az erős, fűszeres ízeket tudta érezni, a tejszínes ételek egy tál víznek tűntek a számára. De ilyen végletes volt más dolgokban is. A zuhany alatt gyakran váltogatta a forró és a hideg vizet, és szerette eltúlozni az alkoholt is. Amikor eleget ivott, olyan különleges állapotba került, hogy képes volt megélni egy csomó érzelmet. Nem berúgott ilyenkor, hanem a részegség előtti fázisban tartózkodott néhány órácskát. Abban a szürke zónában, ahol a blokkok már feloldódtak, de még magánál volt. A sok hetes, hónapos érzelmi üresség után az ilyen élmények életet leheltek belé. Szüksége volt rájuk, mert megrémisztette az üresség.

Ilyenkor képes volt emlékezni és felidézni azokat az érzelmeket, amelyeket azon nyomban fojtott el mindig, amint felbukkantak. Ilyenkor engedte, hogy elborítsák őt. Néha könnyed gondtalanságot érzett, néha sírt, de ezek mind jót tettek neki. Legalábbis átmenetileg. Főleg a   „mi lett volna ha” témakör foglalkoztatta, és leginkább Anes vonatkozásában. Mi lett volna, ha nem fut el? Mi lett volna, ha nem engedi el? Mi lett volna, ha megnyílik előtte úgy, ahogyan Anes szerette volna? Az ezekről való fantáziálás kellemes volt, de csak addig, amíg tartott a zsibbadás.  

Nem nevezte volna magát alkoholistának, mert tudott kontrollt tartani. Tudta, hogy mikor kell megállnia. Megesett persze, hogy nem akart megállni, és olyankor leitta magát. Ez mindig egyedül csinálta, és élvezte, hogy a mámor órái alatt tökéletesen kikapcsolt az agya. Azt sem bánta ha másnap szétrobbant a feje a fájdalomtól, és kikészült a gyomra. Ezt az árat kellett fizetnie a néhány órás könnyebbségért. A részegségből nem csinált rendszert, de élt vele, ha kellett.

Ebéd után a Migros Szupermarket felé vették az útjukat. Mark először arra gondolt, hogy megvárja a kocsiban Fabiant, de aztán úgy döntött, hogy amíg a fiú vásárol, megiszik egy kávét. Biztos nem fog sokáig tartani. Kicsit furán érezte magát, miközben várakozott rá, nem volt szokása másokat kísérgetni. Legutóbb ilyet Anes esetében tett. Mondjuk nem a Migros-ban, hanem a fogorvosnál. Egyik pillanatról a másikra gyulladt be a foga Anes-nek, de szörnyű módon, és mivel nem volt orvosa, Mark a sajátjához vitte el. Segített természetesen, de annak az érzése, hogy valaki számít rá, eléggé nyomasztotta. Ő sosem várt el ilyesmit senkitől.

Jó negyedóra után Fabian két papírtáskával jelent meg a bárban.

– Kész vagyok, mehetünk – mondta mosolyogva, mire Mark lehajtotta a kávéja második felét, és már nyúlt is a slusszkulcsért.

Némán sétáltak a parkoló felé. Mark számára kissé kínosnak tűnt a csend, de nem akart az adandó témában elmélyedni. Nem akarta tudni, hogy Fabian mit vásárolt, inkább elképzelte. Biztosra vette, hogy egy hiperszuper meleg pizsama lapul az egyik zacskóban, a másikban pedig talán egy pulóver. Utóbbit valószínűleg látni is fogja előbb-utóbb.

Fabian egyébként mindig farmert és magasnyakú pulóvert viselt, amelyből volt neki vajszínű, barna, szürke, sötétkék, de mindegyik különbözött. Az egyiknek hatalmas gombok díszítették a nyakát, a másiknak kapucnija volt, a harmadik meg annyira bőszabásúnak bizonyult, hogy Fabian combtövén is túlnyúlt. Ez eltakarta a fenekét, nem is állt neki jól. Mark úgy vélte, hogy a szűkebb fazon ideális neki mindenben, ami ki tudja emelni a... kiemelendőket. A divat amúgy sosem érdekelte Markot, de a ruháit azért megválogatta, és volt szeme a jó darabokhoz. Azt pedig értékelte, ha valaki adott az öltözködésére.

Aznap vacsoraidőben Fabian egy olyan vastag, szürke, vikingmintás, kapucnis kardigánban jelent meg, mintha a sarkvidékre készült volna. Kint ugyan szállingózott a hó, az igaz, de a Hotel Ryderben minden kandalló fullon működött. Mark túlzásnak találta ezt a hidegérzetet, meg is kérdezte Eliast, hogy ő fázik-e. Nem fázott. Arra jutott, hogy akkor csak Fabiannak nem való ez a klíma.

Két nappal később aztán ismét tárgyalni mentek Interlakenbe, ezúttal az utazási irodába, a karácsonyi vásár ügyében. Fabian a nagy, szürke kardigánjában figyelmesen hallgatott mindent, kérdezett, ha valamit nem értett, és Marknak kezdett az a benyomása támadni, hogy a gyakornoka értékeli a tapasztalatát és a tudását. Ez hízelgett neki, szerette, ha elismerték. Ezért szeretett öregségére flörtölni is, jó esett neki, ha a partnere láthatóan odavolt érte. Persze tudott ő is udvarolni, és meg is tette a kapcsolatok elején, később azonban már nem érezte olyan komfortosnak, így felhagyott vele. 

Ez a partnereit mindig arra ösztönözte, hogy még inkább biztosítsák arról, hogy mennyire tetszik nekik, és ez kezdte idegesíteni őt. Néha kimondottan tolakodónak érezte. Tudta persze, hogy a pozitív visszajelzés az élet minden területén fontos, és a munkatársaival szemben nem is fukarkodott a dicsérő szavakkal. A második együtt töltött hét után Fabianon volt a sor, aki tényleg kiérdemelte az elismerését.

Vasárnap este a recepción futott össze vele, amikor a gyakornok a hétfői ki- és bejelentkezéseket tekintette át.

– Fabian, egy pillanatra – tett invitáló mozdulatot a kezével az iroda felé.

A fiatal fiú azonnal a rendelkezésére állt. Hellyel kínálta a gyakornokát, majd ő is leült.

–  Némi előzetes visszajelzést szeretnék adni az eddigiekről – kezdett a mondanójába. – Elégedett vagyok az eddigi munkájával. Pontosan annyira önálló és rugalmas, amennyire szükséges, a feladatokat precízen végzi el. És ami talán a legfontosabb, nyitott az információkra, az építő kritikát képes elfogadni. Ez utóbbi nem könnyű – tette hozzá, mert ő már csak tudta.

Gyűlölte, ha valaki kritzálta a tetteit vagy a személyét. A legnagyobb kritikusa mindig is az anyja volt, az ő szemében valahogy sosem tudott elég jó lenni, és nem csak a matematika területén. Mindig volt egy olyan megjegyzése, amivel azonnal elrontotta az örömöt. „Ez a hal volt a leghülyébb?”,  „Ha hibátlan a teszted, akkor biztos könnyű volt.” vagy „Gabriel nagyon csinos férfi lett. Magasabb, mint te.” és így tovább. A kommentjei persze nem tartoztak az építő kritika kategóriába, de rosszul estek Marknak.

Fabian szelíden elmosolyodott.

– Nagyon igyekszem – mondta –, és örülök, ha megfelelő a munkám.

Mark felállt, amivel jelezte, hogy a beszélgetés itt véget ért. Megtette, amit meg kellett, mindneki mehet a dolgára. Fabian azonban visszafordult az ajtóban.

– Nem szeretnék visszaélni semmivel sem, de az az igazság, hogy szükségem lenne egy fogorvosra. Senkit sem ismerek itt, ha esetleg tudna valakit ajánlani, azt megköszönném.

Markban egy pillanatra megakadt a levegő. Pontosan tudta, hogy kitől és mikor hallotta majdnem ugyanezeket a szavakat. Csak Anes nem magázta őt.