10. Különbözőségek

 A karácsonyeste a küszöbön állt. A Hotel Rydert belepő ünnepi dekoráció a csúcspontra ért, a háttérben halkan és folyamatosan szóló karácsonyi dalok tették fel a koronát a hangulatra. Jana jóvoltából váratlanul zoknik kerültek a kandallók párkányára a szobákban, amelyekbe előrelátóan még a vendégek nevét is belehímeztették, Elias pedig összeállította a karácsonyfa körül futó játékvonatot a hallban. Mark ki nem állhatta ezeket a napokat, de nem volt mit tenni. Ha már nem bírta tovább hallgatni a Last Christmas instrumentális verzióját, kabátot vett, és sétált egyet a hotel körül. A hideg jót tett neki, de azután mindig vissza kellett térnie.

Hogy Fabiant minél távolabb tartsa magától, megkérte, hogy kísérje el a vendégeiket a berni karácsonyi vásárba. Amíg nem tartózkodott a hotelben, Mark sokkal levegősebbnek érzett mindent, de valójában hiányzott neki a fiatal fiú. Csak most tűnt fel számára, hogy Fabian állandó jelenléte tulajdonképpen kellemes volt. Ha nem is szóltak egymáshoz, jól esett nézni, ahogyan a recepción ügyködik. Vagy ahogy kedélyesen cseverészik a vendégekkel. Ahogyan precízen ellenőrzi a hotelbe vezető, behavazott út tisztítását.

A buszos különítmény vacsorára ért haza Bernből, és onnantól fogva Fabian sokat időzött az étkező kandallója előtt. Mark pedig biztosra vette, hogy az egész napos fagyoskodást próbálja kompenzálni valahogy. Lelkiismereti okoból kifolyólag vitt neki egy pohár forralt bort, amivel láthatóan meglepte a fiatal fiút, de aztán lassan rámosolygott, és megköszönte. Belekortyolt a forró italba, majd elismerően megcsóválta a fejét.

– Nagyon finom. Azt mondják, hogy itt a hegyekben mindenkinek van a saját receptje.

Ez pontosan megfelelt a valóságnak, így Mark csak bólogatni tudott.

– Meg hogy hosszú évtizedek kellenek a tökéletesítéshez. 

Nyilvánvalóan bóknak szánta a második megjegyzést, de Mark mást is belehallott. Tényleg sok évet töltött a megfelelő alapanyagok kikísérletezésével és az ideális arányok kidolgozásával, de ez egyben azt is jelentette, hogy ő maga is sok évet élt már. Sokkal többet például, mint Fabian. Vagyis jóval öregebb nála. Pontosan huszonöt évvel. Mivel ez is teljesen megfelelt a valóságnak, azonnal reszketeg öregembernek kezdte érezni magát a fiatal fiú mellett, egyébként néha nélküle is. Egy újabb okot talált arra, hogy nonszensznek érezze a vonzalmát Fabian iránt, és ha jobban belegondolt, eddig csak ilyen okok merültek fel.

A felismerésnek elvileg ki kellett volna tisztítania a fejét, ám Mark Sommer úgy volt összeszerelve, hogy minél lehetetlenebbnek bizonyult egy vonzalom, annál izgalmasabbnak találta. Egy luxushotelt vezető, középkorú férfi, akinek elköteleződési problémái vannak, miért ne vonzódhatna egy feleannyi idős, valószínűleg heteroszexuális fiúhoz, aki a gyakornoka és aki teljesen véletlenül kísértetisesen hasonlít arra az egyetlen, már halott férfira, akit a legközelebb engedett magához? Nos, Mark szerette a fogas kérdéseket.

A lehetetlenség gyönyöre valamit felpiszkált benne. Hirtelen kedve lett beszélgetni Fabiannal, ezért mellé állt a kandalló elé.

– A receptek itt konkrétan apáról-fiúra szállnak, és aztán mindenki a saját ízlésére alakítja.

Igaz, hogy ő nem az apjától szerezte be titkos formulát, de ezzel a részlettel nem akarta terhelni a másikat. Viszont annyira közel állt meg mellette zsebrevágott kézzel, hogy a karjaik összeértek. Minden teljesen véletlenül történt, de ezúttal egyikőjük sem rezzent össze, és nem is léptek arrébb.

– Ez akkor tulajdonképpen egy hagyomány? – nézett Fabian Markra, aki viszonozta a szemkontaktust, és egyúttal azt is észrevette, hogy Fabian szemei zöldek.

– Mondjuk, hogy igen – tekintett újra a vendégeire, ugyanis azok a szemek nagyon szépen voltak zöldek. – Mindenesetre a férfiak dolga megkomponálni a saját változatot.

Fabian elfordult, és belekortyolt az italába.

– Jó lehet egy ilyen... családi hagyomány – jegyezte meg, és a zöld szemek kicsit elkalandoztak a távolban.

Mark nem értette, hogy a másik mitől lett olyan egykedvű.

– Genfben az apa nem oszt meg semmilyen titkot a fiával? – próbálkozott a szellemeskedéssel, mire Fabian rámosolygott.

– Én nem ismertem az apámat. Akkor ment el, amikor az anyám terhes lett velem.

Mark tehát ezt látta rajta. Apa nélkül nőtt fel, ami nyilván fájó pontja, dehát kinek nincs olyanja. Ő is tudna mesélni, bár nem fog. Neki például volt apja, mégsem érezte soha, hogy az  olyan nagy ajándék lenne.

– Oh, sajnálom, nem akartam tolakodó lenni.

– Nincs mit sajnálni rajta – rántotta meg a vállát Fabian. – Ahogy anyám mondja, egy önző féreg volt, aki felelősségvállalás helyett inkább gyorsan lelépett.

Na ez már szíven ütötte Markot. Tudta ugyanis magáról, hogy ő is ebbe a féreg-kategóriába tartozik. Ő ugyan nem terhes nőket hagy el, de minden olyan embert igen, aki szereti vagy aki szeretni szeretné. Erre ötven év alatt már ő is rájött. Csak azokkal tudott hosszú távon meglenni, és azokkal tényleg jól kijött, akik érzelmileg hidegen hagyták, mint például a személyzete vagy Jonas, a wengeni öregember.

Csak a felszínes, könnyed kapcsolatokban érezte magát jól. Mindent, ami ezen túl volt, nehéznek, nyomasztónak és kényelmetlennek talált. Amiért dolgozni sem érdemes, mert a másik előbb-utóbb úgyis elmegy. Végül Anes is elment, és nem tért vissza. Egyedül ment vissza a városba a kacskaringós, behavazott úton, ami egy órába is telhetett, mégsem engedte, hogy elkísérje őt. Csak elment tőle. Egyszer és mindenkorra.

Ha jobban belegondolt, az élete közepén már nem hitt se szerelemben, se barátságban. Sőt azt is gondolta, hogy ezeket mindenki csak megjátssza. Az emberek önmaguknak is hazudnak, amikor azt hiszik, hogy van feltétel nélküli, igazi szeretet. Nincs olyan, és őt nem lehet átverni. Ő csak olyan dolgokba invesztál, amelyek megmaradnak neki, mert tőle függnek. Mint például a hotelje. Igazából a Hotel Ryder volt a szerelme, bár ezt nem hirdette úton-útfélen. A végén még kinevették volna.

– Na de olyan miatt nem szabad keseregni, amin nem lehet változtatni – vett egy nagy levegőt Fabian, és egy hatalmas, teátrális mosolyt küldött Mark felé.

Utóbbi díjazta, hogy a fiatal fiú nem akarja kiönteni neki a lelkét.

– Ezért találták fel az alkoholt – felelte komoly arccal és ötven éve minden bölcsességével, mire Fabian felnevetett.

– Néha komolyan irigylem az ilyen hozzáállást.

Mark számára az alkohol használata teljesen normális, hétköznapi dolog volt. Ha egy lakatlan szigetre kellett volna mennie és csak egy dolgot vihetett volna magával, az egy üveg abszint lett volna. Bár sokáig vacillált volna  a horgászbotja és az ital között. Hogy a komfortzónáján belül maradjon, most is az Zöld Tündér után nyúlt.

– Tölthetek? – kérdezte udvariasan, mire Fabian bólintott.

– Borzasztó hideg volt egész nap, teljesen átfáztam.

Mark tudta, ő külde ki a fagyba. A munkához tartozik, még akkor is, ha valójában csak távol akarta tartani magától.

– Ez majd rendbe hozza a vérkeringést – nyújtott át egy kisméretű, de teli poharat.

A kandalló előtt álldogálva mindketten belekortyoltak a Zöld Tündér mágikus főzetébe, ami égetve marta Mark torkát, és minden bizonnyal Fabianéval is azt tette. A fiatal fiú hol a zöld italt nézegette, hol a vacsorázó vendégeket, de nem szólt semmit. Az arca kezdett kipirosodni a melegtől.

Mark érdekes módon nem feszengett a csendben. Nem érezte, hogy mindenképpen beszélgetnie kellene, nyugodt volt és otthonosan érezte magát. A vendégei elégedettnek tűntek, a hotelja ragyogott a nagy, hideg fehérség közepén, Fabian pedig nem okozott neki problémát. Szépen kortyolgatott mellette, szótlanul, a jelenléte mégis erősen érződött. Mint egy jó színészé, aki elég, ha csak ott van a színpadon, a karaktere máris létezik.

Fabian a pultra tette az időközben kiürült poharát, és kigombolta a kardigánját.

– Kezd jó idő lenni – mondta kissé zavartan, amiből Mark megértette, hogy az abszint teszi a dolgát.

Rá egy pohárnyi még semmiféle hatással nem volt, a sokéves tapasztalat megedzette. Fabian viszont rendületlenül mosolygott, úgyhogy ugyanezt róla nem lehetett feltételezni. A zöld szemek csillogtak, és Mark nagyon édesnek találta a gazdáját ebben az állapotban. Annyira nagyon, hogy újabb adagra volt szüksége a Tündér főzetéből, még mielőtt teljesen a szemek hatása alá került volna. Jobbnak látta viszont, ha nem kínálja újra Fabiant, ugyanis addigra már rendkívül közlékennyé vált.

– Azt még nem is mondtam, hogy szeretek itt lenni. Tetszik a munka, a hely, a társaság... Soha nem hittem volna, hogy a gyakorlat ilyen kellemes lehet – mondta bólogatva.

Mark elütötte egy rövid „örülök neki”-vel, semmiképpen nem szerette volna, ha a gyakornoka megtudja az igazat. Azt, hogy valójában nagyon-nagyon örül, és hogy neki is kedvére van a társaság. Különösen az övé. Csendben és a közelében. De magának legalább bevallotta.

– Tényleg olyan minden, mintha a személyzet egy család lenne – folytatta Fabian.

– Igen. Jól megértjük egymást.

– Én csak anyámmal alkottam egy családot. Soha nem ment férjhez, kapcsolatai sem voltak. Azt mondta, hogy gyűlöli a férfiakat.

Mark udvariasságból felsóhajtott.

– Nem lehetett könnyű neki.

– Hát nem. Én ezért nem akartam neki csalódást okozni soha... – bökte ki a fiatal fiú, de aztán  nem fejezte be a gondolatot.

– Kérhetek még egyet? – nézett viszont Markra, akit meg is lepett a kérésével.

Azt már tudta róla, hogy nem nagy ivó. Egy nagy forralt bor, amiből Mark nem sajnálta a 14%-os vörösbort, két pohár 75%-os abszinttal nem ígérkezett könnyednek. Dehát mindketten felnőttek. 

– Persze – nyújtotta át neki a következő poharat, majd megjegyezte. – Nem tudom elképzelni, hogy milyen csalódás jöhet szóba.

Fabian egy hajtásra kiitta az abszintot, ami még Markot is megijesztette.

–  Mondjuk úgy, hogy nem vagyok a tökéletes fiúgyerek – tette, vagyis inkább csapta le a poharat a pultra.

Mark pislogott, mint hal a szatyorban, de a diskurzus kezdett érdekessé válni.

 – Miért? – kíváncsiskodott szokásától eltérő módon, de Fabian megrázta a fejét.

Mintha észbe kapott volna.

– Azt hiszem, jobb, ha visszavonulok – válaszolta. – Hosszú volt a nap és sokat ittam. A munkaidőm is lejárt már.

Mark nem tartóztathatta, pedig tényleg érdekelte volna, hogy Fabian Mathis, a csinos, intelligens és talpraesett fiú milyen csalódást tud okozni az édesanyjának.

– Jó éjszakát! – köszönt el tőle, és egy kicsit csalódott volt.

– Jó éjszakát!

Fabian felvette a kabátját, ami a pult mögött volt felakasztva, de a kis utat elég bizonytalanul tette meg. Röviden az őt néző Markra mosolygott, aztán lassan elindult a hátsó kijárat felé. Közvetlenül az ajtó előtt azonban megtátorodott, mire Mark szinte felpattant a bárszékről. Még az kéne, hogy elessen a vendégek szeme láttára, gondolta, és már nyúlt is a saját kabátjáért. Mivel a hóban elvágódva sem akart rátalálni, úgy döntött, hogy átkíséri a személyzeti szállásra. Néhány méterről volt csak szó.

– Segítek – karolt az egyértelműen ittas Fabianba, és kituszakolta az ajtón.

Rettenetes hideg volt már. Nem havazott, de a szél még tíz méteren is csípett. A fiatal fiú alig állt a lábán, és többször is megcsúszott a lefagyott havon. Tulajdonképpen Mark tartotta őt végig, amíg a szálláshoz nem értek.

– Nagyon szégyellem magam... – mondta egyszercsak, de már komolyan meggyűlt a baja a szavak formálásával. 

Mark bánta, hogy itatta őt, mégiscsak egy gyerekről volt szó, mégha huszonöt éves is. Benavigálta a szobájába, és az ágyra ültette, amin Fabian azonnal végigdőlt úgy, ahogy volt: kabátban, cipőben. Mark nem hagyhatta ilyen körülmények között. A bakancsot lehúzta róla, és a dzsekiből meg a kardigánból is kihámozta valahogy a lényegében alvó fiút. Muszáj volt többször is megemelnie őt, hogy megbonthassa az ágyat, de végül sikerült a takaró alá szerveznie Fabiant.

A fiatal fiú valahol a részeg öntudatlanság és az alvás határán billegett. Csukott szemmel feküdt, Mark pedig indult vissza hotelbe.

– Nem az én hibám, hogy buzi vagyok – hallotta meg ekkor Fabian halk hangját a háta mögött.

A szavait alig lehetett érteni, de lehetett, és Mark a döbbenettől mozdulni sem tudott. Nem tudta elhinni, amit hallott. Fabian ezen a ponton elaludt, szaporán, de egyenletesen kezdett lélegezni. Mark még hosszú ideig nézte őt.

Egyrészt igyekezett feldolgozni az információt, másrészt viszont már annak fényében újra és újra átélte, ahogy fogta a másik erőtlen testét, ahogyan levette róla a ruhákat. Utóbbi egyfajta közelségbe helyezte őket egymással, hiszen végül is egy intim dolog volt, amit vadidegenek nem tesznek egymással. Igaz, hogy Fabian valószínűleg emlékezni sem fog rá, de ő tényleg a karjaiban tartotta a fiút, többször is. És meglehetősen tetszett neki. Próbált egy véletlenül lerészegedett gyereket látni benne, de nem nagyon sikerült neki.

Amint a hotel felé lépkedett a hidegben, újra megjelent előtte, amint Fabiant a karjaiban tartja, de ezúttal más kontextusban. A fiú ugyanis megcsókolta, ő pedig levett róla minden ruhát. Szeretkezni kedtek, de ezen a ponton Mark megbotlott valamiben, és  elvágódott a hóban. Jól beverte a térdét a lefagyott havon, csak úgy sajgott a csontja és a bőre.   

Azonnal a szobájába ment, hogy szemügyre vegye a sérülését. A nadrágja kiszakadt, a térde felhorzsolódott és szivárgott belőle a vér. Gyorsan fertőtlenítette, és leragasztotta, a fájdalom viszont növekedni kezdett. Soha nem szokott ilyen ügyetlen lenni, de most erősen elkalandoztak a gondolatai. Azért esett el ilyen csúnyán. Miközben az étterem felé sántikált, az is az eszébe jutott, hogy a baleset talán egy jel volt. Egy jel arra, hogy nagyon rossz úton jár.