13. Káoszt mindenkinek!

A kardigánmentes Fabiannak egy székre kellett leülnie a színpadon. Azért jelentkezhetett ő a mutatványhoz, mert senki nem reagált a mentalista bűvész invitálására egy karácsonyi hipnózishoz. A fiatal fiú valószínűleg csak meg akarta menteni az estét, és örök szkeptikusként vagy a tudatlanok végtelen lelki nyugalmával egyszerűen csak beleállt a helyzetbe.  

Nem volt bonyolult az attrakció, de Mark torkán megakasztotta az abszintot, amit a háttérben kortyolgatott. Azt hitte, hogy csak szemfényvesztőt szerződtetett az estére, de nagyon úgy tűnt, hogy hatalmasat tévedett, és be kellett látnia, hogy valami van. Persze állhatott az eset mögött egy jól szervezett összeesküvés is, de az még a valóságnál is hihetetlenebb opciónak  tűnt.

Fabiannak szemben kellett helyet foglalnia Herr Kellerrel, a mentalistával, egy joviális öregúrral, aki szintén egy széken ült, és a színpadtechnikai szabályoknak megfelelően a közönség oldalról látta őket. Az illuzionista azt mondta, hogy bele fog nézni a fejébe, ha Fabian elég bátor hozzá, mire a fiatal fiú mosolyoga azt felelte, hogy reméli, a mentalista elég bátor hozzá. Mindenki nevetett a teremben, még Mark is.

Az attrakció azzal kezdődött, hogy Herr Keller néhány másodpercig erőteljesen nézte Fabiant. A fiatal fiú kedvesen mosolygott a komoly tekintetű úrra, aki közben nem pislogott. Végül azonban megadóan felvonta a szemöldökét, mintha kénytelen lenne elfogadni valamit.  Elővett egy papírlapot, és valamit feljegyzett rá, majd gondosan négybe hajtotta, és beletette egy fehér borítékba, amit a színpadhoz legközelebb ülő vendég kezébe helyezett. Egy gesztussal jelezte neki, hogy ne nyissa ki. 

Maga a  hipnotizálás segédeszköz nélkül történt, és ha őszinték akarunk lenni, sokkal inkább hasonlított egy vezetett meditációhoz, mint egy valódi hipnózishoz, de azzal a névvel nyilván jobban el lehetett adni. Fabiannak csukott szemmel kellett légzőgyakorlatokat végeznie a mentalista utasításai alapján, ami a közönség számára egy idő után unalmasnak bizonyult, de általa abba a bizonyos álomközeli állapotba került, amelyben megnyílt az út a tudatalattija felé.

Az étteremben feszült csend keletkezett. Mark magában azon vidámkodott, hogy a gyakornoka „életét és vérét” áldozza a hotelért, de lehet, hogy csak rá akar mély benyomást tenni a gesztusával. Mindenesetre biztosra vette, hogy megjátssza magát. Töltött magának egy kis abszintot, és kényelembe helyezte magát a szemfényvesztéshez.

– Szeretném, ha egy olyan helyzetre emlékeznél vissza, amikor nagyon sok érzelem volt benned – kezdte a mentalista. – Pozitív vagy negatív, azt rád bízom.

Egy kis szünetet tartott, majd folytatta.

– Éld át újra azt, amit éreztél!

Fabian ekkor látványosan egy hatalmasat sóhajtott, ami megerősítette Markot abban, hogy színjáték az egész.

– Most írd körül a helyet, ahol éppen tartózkodsz!

– Minden fehér körülöttem. Egy hóval borított meredek úton lépkedek. Fúj a szél, és nagyon fázom.

Kirándulás a hegyekben, somolygott Mark, ennél eredetibbet is kitalálhatott volna Fabian.

– Hová mész éppen? – folytatta Herr Keller.

– Haza.

– És honnan jössz?

Fabian ezúttal nem válaszolt azonnal. A teste meg sem rezdült, teljesen azt a benyomást keltette, hogy mélyen alszik. Marknak el kellett ismernie, hogy nagyon ügyes színész, és a jelenet hatásos.

– Tőle – felelte Fabian végül, de annyira halkan, hogy szinte alig lehetett meghallani.

– Kitől?

– Tőle.

Herr Keller elmosolyodott.

– Boldog vagy?

– Nem – vágta rá Fabian.

Mark összerezdült, de aztán újra elmosolyodott. Ez a fiú csupa megleleptés, gondolta. Lehet, hogy színészként még jobban megállná a helyét, mint vendéglátósként. Ugyanebben a pillanatban azonban az is eszébe jutott, hogy vajon a részegségét is csak megjátszotta? Hm.  

– Mi történt? – folytatta a mentalista az abszurd történet kibogozását.

Fabian úgy felelt, mint egy robot, aminek lemerült az akkumulátora.

– Azt mondta, hogy nem tudja megadni nekem, amit kérek.

Na ekkor akadt meg az abszint Mark torkán. Jól megégette őt, de a fizikai fájdalomból szinte semmit sem fogott fel.

– Értem. Csalódott vagy?

Fabian reménytelenül felsóhajtott.

– Nagyon fáj mindenem.

A teste ekkor nyugtalankodni kezdett. Az előbbi enerváltság tükrében a változás meghökkentő volt. A kezei és a lábai megrezdültek, a feje pedig ide-oda csuklott, Mark  pedig lenyelte az italt, ami most már a nyelőcsövét is égette.

– Sietnem kell Grindelwaldba, ezért busszal megyek – közölte váratlanul Fabian.

Herr Keller egy kissé meglepődött. Mintha máris egy új történetbe kezdtek volna, pedig még a régit sem fejezték be. A sok éves rutin azonban átlendítette az akadályon.

– Miért mész Grindelwaldba? – kérdezte türelmesen, ám Fabian ekkor hirtelen felkiáltott.

– Neeee...

A szemei kipattantak, az arca halálos rémületről árulkodott. A közönség egy emberként merevedett meg az ijedtségtől, senki sem moccant. Fabian zavartan tekintett körbe, láthatóan fogalma sem volt arről, hogy mi történt, és azt sem értette, hogy miért néznek rá ilyen döbbenten a többiek. Mark viszont az ájulás határán kiejtette a kezéből az abszintos poharat, ami élesen csattanó, szilánkos zörejjel apró darabokra tört.

Herr Keller ezen a ponton kapott észbe. Fabianhoz sietett, és felsegítette a székről.

– Minden rendben? – kérdezte.

Fabian bólogatott, bár nem volt túl meggyőző.

– Emlékszel valamire?

Fabian erre megrázta a fejét, mire Herr Keller megfogta a kezeit.

– Azt mesélted el pontosan, amit a műsor elején lerajzoltam, és betettem a borítékba.

– Tényleg?

– Igen.

Azzal elment az említett borítékért, és a síri csendben kibontotta. A széthajtogatott lapot körbeadta a vendégek között, akik jókedvűen nevetgéltek a kellemes meglepetés miatt. A papíron két pálcikafigura szerepelt, az egyik állt, másik pedig lefele ment a hegyen. Tapsolni kezdtek, és Fabian is megnézte a lapot. Mivel mindenki elégedettnek tűnt, ő is az volt.

Egyedül Mark nem élvezte a produkciót. A papírt sem várta meg, egyszerűen felpattant és elhagyta a termet. A teljesen üres hallban állt meg, és a falnak támaszkodott. Lényegében abba kapaszkodott. A szíve rettentő hevesen vert, a lábai pillekönnyűek voltak. A fejében még soha nem tapasztalt káosz uralkodott, most már tényleg nem tudta, hogy mit gondoljon.

Anes ment a havas úton, amikor utoljára látta, és ő mondta azt, hogy nem tudja megadni neki, amit akar. Színtiszta őrület volt az a hülye történet, és a buszos rész is csak Anes balesete lehetett. Minderről Fabian hogyan szerezhetett tudomást? Vagy ha tényleg a vén faszi sugallta neki, ő honnan ismerhette a történteket? A logikus magyarázat ki volt zárva, és ő ennek a terhe alatt pont ugyanúgy esett szét apró darabjaira, mint az abszintos pohara.

– Minden oké? – lépett hozzá egyszercsak Fabian, és megfogta a karját.

Mark a lélegzetét visszafojtva nézett rá. Azt hitte, hogy kísértetet lát, Anes kísértetét, aki visszajött hozzá.

– Mit akarsz tőlem? – kérdezte, mire Fabian elengedte a karját.

– Csak láttam, hogy kirohantál...

– Nem úgy értem. Mit akarsz tőlem... Anes?

– Ki az az Anes?

A káosz Mark fejében totális lett. Előtte állt egy fiú, akiért teljesen odavolt, de nem tudta, hogy ki az. Ismerte és nem ismerte, kívánta és rettegett tőle. Arra jutott, hogy valószínűleg  megőrült. Mivel innen már nem lehetett lejjebb, és mivel már az agyára sem számíthatott, azt tette, amire vágyott. Megragadta Fabian arcát, magához rántotta őt, és megcsókolta.

A fiatal fiú a nyakába csimpaszkodott, és mindent viszonzott. A két test egymásba olvadt a heves csók tüzében. Mark úgy érezte, hogy forog vele az egész hotel, de nem tudta abbahagyni a csókot, forgott ő is vele. Az egyik pillanatban Anes-t tartotta a karjaiban, a másikban Fabiant, és mindkettőt csókolta teljes erejéből.

Anes-t visszakapta egy pillanatra, és csak most értette meg, hogy mennyire szerette őt. Hogy mennyire akarta, hogy mellette legyen, hogy mennyire vágyta a közelségét. Fabian viszont most tartotta tűzben, az iránta érzett vágy perzselte őt. Hogy a fiatal fiú is nagyon kívánta, tovább szította a szenvedélyét, nagyerejű fergeteggé szervezte benne, amely le akart csapni. Minden bizonnyal le is csapott volna, ha az erejétől hátráló Fabian nem esett volna keresztül egy fotelen, Mark pedig zuhant vele együtt.

A baleset véget vetett a csóknak is, a szőnyegen elterülve két ijedt férfi nézett egymásra. Anes-nek nyoma veszett ebben a pillanatban, Mark csak a fiatal gyakornokát látta, aki miatt komolyan kezdte elveszteni az eszét. Túlságosan nem tetszett neki a tagadhatatlan tény. Fabian felállt, sietősen megigazgatta magán a ruháját, és Mark felé nyújtotta a kezét.

– Menjünk a szobámba! – ajánlotta fel egyértelmű szándéktól vezérelve.

Markban azonban bekapcsolt a vészjelző. Éles hangú szirénaként sikított benne. Bármennyire is akarta, nem tehette. Nem szeretkezhetett Fabiannal. Nem téphette le róla az összes ruháját a kardigánjával együtt, és nem lökhette őt a falhoz vagy az ágyra, hogy aztán beléhatoljon. De mégcsak a feszes húsába sem haraphatott, nem nyalhatta végig az egész testét. És nem hallgathatta a nyögéseit és a kiáltását sem, amikor elélvez tőle. Na ezeket nem tehette.

Fabiannak a főnöke volt. A flört jól esett, igen, de nem mehettek tovább. Meg kellett állniuk, és neki kellett megállítani a bolond fiút is. Neki kellett felnőttként viselkednie, és nem Fabiannak, a hebehurgya gyereknek, aki elég fiatal volt ahhoz, hogy elhiggye: azt tehetnek, amit akarnak.

– Nem hiszem, hogy jó ötlet – felelte olyan szárazon, hogy Fabian értetlenül pislantott egyet.

Erőltetett nyugalommal rendbe szedte ő is magát, de nem nézett a fiatal fiúra.

– De hiszen te is kívánsz engem – próbált Fabian az ok-okozat logikus mezsgyéjén maradni.

Mark a recepciós pult felé indult.

– Igen, kívánlak, de nem tehetjük. Te a gyakornokom vagy, én pedig a főnököd.

Fabian valószínűleg nem hitt a fülének.

– Te simogattad meg az arcomat, és te csókoltál meg.

Mark kezdte szörnyen érezni magát. Mintha egy vaskos kéz fojtogatta volna. Legszívesebben azonnal otthagyta volna Fabiant a hallban.

– Ez így van, de többet nem fog előfordulni – mondta minden további szemkontaktus nélkül.

Fabiant érthető okokból kifolyólag elöntötte a méreg.

– Mark Sommer, te szórakozol velem, igaz? – vágta hozzá, mire Mark reflexszerűen ránézett.

– Nem szórakozom, csak elvesztettem a fejemet – felelte őszintén, de a válasza nem győzte meg Fabiant.

A fiatal fiú dühösen sarkon fordult, és csak úgy kardigánban kiviharzott a hotelből a mínuszok közé. Mark megkönnyebbült, amikor egyedül maradt. Értette, hogy Fabian haragszik rá, és megértette. Talán igazat is adott neki, de ez semmin sem változtatott. Nem tehették, és kész. Az irodájában töltött egy pohár whiskeyt, amit egy húzásra megivott, aztán visszament az étterembe. Mégiscsak ő volt a főnök.

Nem akart Fabianra gondolni, és azon sem akarta törni a fejét, hogy vajon mit csinál a fiú, inkább az ünnepi este további menetére koncentrált. A program zökkenőmentesen folytatódott egészen éjfél utánig. Némi zenei intermezzó után ismét Herr Keller lépett színpadra, aki ezúttal elegáns kártyatrükkökkel szórakoztatta a nagyérdeműt. Nagyon ügyesen dolgozott a kezeivel, de Mark pontosan tudta, hogy a bűvészek ereje főleg abban rejlik, hogy a közönséggel azt láttatják, amit ők akarnak láttatni. És nem a valóságot. Egy kis figyelemelterelés itt meg ott, és máris elhomályosul az igazság.

A történtek ellenére Mark jól aludt, sikerült teljesen kizárni a gondolataiból Fabiant és a mentalista produkcióját is. Csak ébredéskor jutott eszébe újra a fiú, és nagyon bízott abban, hogy a mérge elcsitult az éjjel. Arra számított, hogy Fabian igyekszik majd kerülni őt, de legalábbis nagyon kimért lesz vele. Ez tűnt a legrealisztikusabb reakciónak a részéről. Reménykedett viszont abban, hogy Fabian talán elfogadja a kapcsolatuk lehetetlen mivoltát, és így korrekt munkaviszonyban tudnak maradni egymással. A saját vágyát meg majd kontroll alatt tartja ő.

Karácsony másnapján Fabian messzire elkerülte. Ha megjelent a közelében, azonnal elhagyta a teret. Nagyon meg lehetett sértődve, amit Mark teljesen megértett, mégiscsak visszautasította őt, de biztosra vette, hogy csak időre van szüksége. A vendégek számára szervezett délutáni társasozás közben nem is ezen gondolkodott, hanem azon, hogy egy ilyen kívánatos fiatal fiú vajon hogyan vonzódhat egy nála sokkal idősebb férfihez szexuális értelemben.

Az ő teste például már nem olyan izmos, mint amilyen fiatalabb korában volt. Igyekszik jó karban tartani magát, de akkor is. Fabian vajon mit szólna ahhoz, hogy a hasa abszolút nem lapos? Vagy ahhoz, hogy a bőre nem olyan feszes? Látszik rajta, hogy öreg, na. Ha meglátná őt meztelenül, lehet, hogy el is menne a kedve mindentől. Ebből a szempontból jól jött, hogy soha nem fognak szeretkezni egymással, így biztosan nem fog Fabiannak csalódást okozni.

Nem szóltak egymáshoz egész nap, és Fabian másokkal is szokatlanul visszafogottan viselkedett. Nagyon szomorúnak tűnt, aminek okát csak Mark ismerte. El is határozta, hogy másnap megpróbál valamiféle békítő gesztust tenni az irányába, hiszen dolgozniuk változatlanul együtt kell még jónéhány hétig. A kis közjátékot pedig majd szépen elfelejtik.

Talán a lehetőség kényszerű kihagyása miatt Mark éjjel előkereste a kardigános fiú pornóvideóját, és ha csak néhány percre is, de elképzelte, ahogyan Fabiannal szeretkezik. Gyorsan elélvezett, annyira kívánta őt, de így sem jött álom a szemére, ezért újra és újra megnyitotta a videót. Aztán hajnalban még azt is kitalálta, hogy miként fog kedvesen, de távolságtartóan beszélni Fabiannal, hiszen a kommunikáció elkerülhetetlen lesz közöttük.

Határozottan elérkezettnek érezte viszont az időt ahhoz, hogy elvonuljon. A karácsony lement, végre lesz egy kis ideje sétálni vagy akár horgászni, a legutóbbi műcsaliját sem próbálta még ki. A lényeg persze az volt, hogy egyedül akart maradni. Túl sok minden történt az utóbbi időben.