14. A hibázás gyönyöre

A békítő hadművelet nyitó lépéseként Mark köszöntötte Fabiant a reggelinél. A fiatal fiú meglepetten visszonozta a gesztust, és nem kapta el azonnal a tekintetét. Markból ez perverz örömöt váltott ki, ugyanis a kívánatos fiú viselkedése csak arra utalhatott, hogy változatlanul nem hagyja hidegen ami történt, vagyis inkább ami nem történt közöttük. Nem lépett túl rajta, mint egy rossz álmon az elmúlt csendes napok ellenére sem. Egyértelműnek tűnt, hogy a kávéfőzőgép és a croissant-os kosár között még vár tőle valamit, de Mark nem mondott semmi mást, csak röviden rámosolygott.

Ivott egy kávét, és már ment is a dolgára. A karácsonyozó vendégek lassanként kijelentkeztek a hotelből, hogy átadják helyüket a szilveszterező vendégek számára, és ő az állomásra fuvarozta őket, ahonnan gyakran újabb vendégkontingenssel tért vissza. Ez szervezést igényelt, ám a sokéves rutin megkönnyítette a dolgát. Ilyen keretek között, a saját maga által lefektetett kiszámítható és biztonságos alapokon nagyon hatékony volt, olyan könnyedén hangolta össze a távozó és érkező vendégek logisztikáját, hogy a külvilág számára körülbelül a bevásárlás nehézségi szintjén álló problémának tűnt a tevékenysége. Pedig nem az volt.

Mark előre táblázatba írta a fuvarokat. A vonatmenetrendet lényegében fejből tudta, és amikor Interlakenben esetleg várakoznia kellett egy ideig, azt is az aktuális intézendők intézésével töltötte. Lenitől általában listát kapott, mert karácsonykor rendszerint kifutottak ebből-abból, és gyakran Jana is hozzácsapta a magáét. Elias a szilveszteri dekoráción kezdett dolgozni, ha abban is hiány mutatkozott, Mark időben pótolni tudta. Rugalmas volt és nem akadt fenn semmin. Ha Elias akkor telefonált rá konfetti ügyben, amikor már végzett a vonatkozó üzletben, akkor sem tett megjegyzést. Szó nélkül fordult vissza, hogy megvegye. Jól tudta, hogy mindenki a tőle telehető legjobb munkát végzi.

Mark azonban csak a megszokott körülmények között tudott ilyen flexibilis és kooperatív lenni. Ha kavics került a gépezetbe, az alaposan próbára tette. A kavics december eleje óta Fabian volt, de az év végét megelőző napokra a kavicsból nehéz kő lett, amelynek kezelése egyre több energiát kívánt. Persze csak akkor, ha Mark a kezében akarta tartani a gyeplőt, de azt kell mondanunk, hogy ennek elengedhetetlen szükségét érezte.

Huszonhetedikén délután az aktuális fuvar előtt Fabian megkereste őt.

– El kéne jutnom egy gyógyszertárba – mondta határozottan.

Mark agya azonnal a menekülő útvonalak feltérképezésével kezdett foglalatoskodni. Nem maradhatott kettesben Fabiannal, arra még nem volt felkészülve.

– Ha felírod, ami kell, megveszem neked – felelte magabiztosan a kerülőút megtalálása után.

Fabian azonban nem hagyta kicsusszani a helyzetből.

– Beszélnem kell a gyógyszerésszel – jelentette ki.

Mark előre látta, ahogyan néma, feszült csendben fognak autókázni hosszú perceken keresztül, de Fabian nyilván nem viccből teszi ki magát egy ilyen kényelmetlen helyzetnek. Semmiféle kettejükkel kapcsolatos érzelmi megnyilvánulást nem fedezett fel a fiún, ami arról győzte meg, hogy nagy baj lehet, de ezzel együtt arról is, hogy a talán tévedett, és Fabian nem is törődik már a köztük nem történtekkel .

– Ilyen komoly? – kérdezte kicsit letörten a második meglátásától.   

A fiatal fiú a fejével jelezte, hogy igen, de nem bólintott, csak előrébb szegte az állát egy pillanatra. Mintha azt mondta volna: „Egyébként mi a faszért kérnék segítséget pont tőled?”

Az előrelátottaknak megfelelően, síri csendben vezetett Mark az egyik interlakeni gyógyszertárhoz. Fabian a fejét a  másik irányba fordítva a havas semmit bámulta egész idő alatt, Mark az utat, szóval egálban voltak. Utóbbi szörnyen érezte magát, hiszen leginkább két idegennek tűntek, miközben nemrég már nagyon is intim módon kapcsolódtak egymáshoz. Arról nem is beszélve, hogy ha akarták, ha nem nem, volt közös történetük, még akkor is, ha az a történet nem volt túl szép. Sok sebből vérzett, Anes alakja pedig olyan megvilágításba helyezte, ami csak még nehezebbé tette az egészet.

Mark leparkolt a gyógyszertár előtt. Mivel Fabian nem mozdult, kérdően feléje fordult. A fiatal fiú idegesnek tűnt.

– Nincs szükségem gyógyszertárra – mondta, és bátran állta Mark meglepett tekintetét.

Utóbbi szó szerint úgy érezte magát, mintha most esett volna bele egy gondosan előkészített csapdába. Nem tudott menekülni.

– Akkor mi ez a cirkusz? – kérdezte ingerülten.

A mindig érzelmes Fabian hidegvérű tárgyalópartnerként folytatta.

– Azt gondoltam, hogy beszélni akarsz velem.

– Már elmondtam, amit akartam.

– Az a baj ezzel, hogy amit mondasz és amit teszel, szöges ellentétben áll egymással. És én a testbeszédednek jobban hiszek mindennél.

Mark csendben maradt, tudta, hogy Fabiannak igaza van. Igazság szerint meg is lepte kicsit, hogy a fiatalsága ellenére ennyire észreveszi a dolgokat. Mások általában leragadnak ott, hogy Mark megbántotta őket, amiért haragszanak, és hisztiznek.

– Te akarsz engem, és én akarlak téged. Semmi értelme nincsen annak, hogy ezt a vonzalmat figyelmen kívül hagyjuk. Értem, hogy a főnököm vagy, de ez szerintem nem zárja ki, hogy másfajta viszony is – nyomta meg szándékosan a kötőszócskát – legyen közöttünk. Remélem, nem hiszed rólam, hogy bármilyen szempontból is visszaélnék a helyzetemmel. Nem vagyok az a fajta.  

Mark megintcsak nem tudott válaszolni. Egyáltalán nem gondolta Fabianról, hogy visszaélne bármivel is. Korrekt személynek ismerte meg, de mindez csak méginkább óvatossá tette, hiszen a fiatal fiú túl jó volt ahhoz, hogy igaz legyen. Nagyon vonzó, irgalmatlanul izgató és egyébként is helyes ember. Odavan érte, ezért a vén hülyéért, aki értelmetlen dolgokat csinál, amivel ráadásul ő is tisztában van.

– Nagyon kényelmetlen számomra az, amit csinálok éppen most, mert úgy érzem, mintha egy olyan busz után futnék, aminek esze ágában sincs felvennie engem – folytatta Fabian kissé zavartan.

Mark beleborzongott abba, ahogy a fiatal fiú szándékosan sebezhetővé teszi önmagát előtte. Ő ilyet sosem tudna tenni. Nagyon-nagyon mélyen irigyelte ezt a kvalitást, de a felszínen megvetette. Azzal érvelt (persze csak magában), hogy aki ilyenre képes, annak az önértékelése a béka segge alatt van, kivéve persze akkor, ha az illető érzelmileg annyira stabil, hogy az önértékelését nem befolyásolja semmiben a külvilág. Ilyen emberrel azonban még sosem találkozott, tehát tulajdonképpen kizárta a lehetőségét.

Ő pont egy olyan férfira vágyott nagyon, és főleg titokban persze, aki sziklaszilárd önmagában is, és éppen ezért semmiféle megerősítésre nincs szüksége a részéről. Aki érzelmi mélységet biztosít a számára, de cserébe nem kéri ugyanazt. Aki a saját érzelmi igényeit kielégíti saját maga, és ő mellette lehet közben. Önmagát egyébként ehhez hasonló személyiségnek gondolta, és abszolút nem értette, hogy Anes miért nem látta annak. Anes mindig azt mondta neki, hogy a világ legérzékenyebb és legszeretnivalóbb embere. Hát ettől még a hideg is rázta. Anes semmit sem értett.

Fabian kitárulkozása érthető módon indulatossá tette.

– Akkor miért teszed? – kérdezte olyan hűvös nyugalommal, hogy a hőmérséklet is lezuhant a kocsi belsejében.

Fabiant láthatóan nem befolyásolta a hirtelen klímaváltozás. Kikapcsolta a biztonsági övét, és ültében Mark felé fordult.

– Megmondom, miért.

A tekintete határozottságról árulkodott, és arról, hogy a fiatal fiú nagyon biztos a dolgában.

– Az egyik oka én vagyok, ugyanis nem szoktam ennyire vonzódni senkihez. Mindig találok valamilyen kifogást a másikban fizikai szempontból. Sajnos van egy nagyon idealizált kép a fejemben a nekem tetsző férfiról, úgy értem a részleteiről, és te nagyon belepasszolsz ebbe. Annak ellenére, hogy sokkal idősebb vagy nálam. És annak ellenére, hogy nem vagy könnyű eset.

Mark két szívrohamot hordott ki az elmúlt húsz másodpercben. Az elsőt Fabian nyílt udvarlása okozta, a másikat viszont a köztük fennálló korkülönbség talán nem is olyan ártatlan kihangsúlyozása. Hogy nem könnyű eset, az eddig is tudta. Csendben maradt egyébként, az egyetlen fegyvere ez volt, amikor egy párbeszéd kezdett igazivá válni.

– A másik ok pedig te vagy. Olyan szemekkel nézel rám tulajdonképpen az első pillanattól fogav, hogy azt nehéz félreérteni, mégis nagy erőkkel igyekszel távolságot tartani tőlem. Napokig hozzám se szólsz, aztán meg rámveted magadat és megcsókolsz. Annyira látványos az ellentmondás, hogy nem hagy nyugodni.

Fabian már így is túl sokat tudott, és Mark kezdett pánikba esni. A fiatal fiú nem bizonyosodhatott meg arról, hogy ő is odavan érte. Lehet akármennyire édes, ahogy küzd értük, lehet bármilyen jó az illata, mert annyira közel ültek egymáshoz, hogy Mark érezte azt is, és lehet annyira szép a szája, ahogy mozog magyarázás közben, hogy Mark szeretné megérinteni, akkor sem tudhatja meg.

– Megmondtam, hogy nem lehet köztünk semmilyen más viszony, meg kell értened – fordult a szélvédő felé.

Fabian közelebb húzódott hozzá. Az egyik kezét becsúsztatta Mark combjai közé, és közben a fülébe suttogott.

– Azt mondod, hogy nem akarsz többet megcsókolni? – tette fel a költői kérdést, mire Mark testét kezelhetetlen forróság öntötte el.

Ehhez az is hozzájárult, hogy a fiatal fiú ujjai lassan, de célirányosan tartottak a farka felé, amely az ő akaratától teljesen függetlenül tette a dolgát. Az öle varázsütésre nehezedett el, miközben Fabian ajkai a szája közelében várakoztak arra, hogy lecsapjon rájuk. El kellene tolnom magamtól, gondolta, de csak olyan foszlányszerűen futott át az agyán. Nyilván emiatt az agya és a teste közötti kommunikációban komoly zavar lépett fel, ugyanis a következő pillanatban a szája ráforrt Fabian ajkaira.

Ösztönösen vette át az irányítást. Úgy fordult Fabianra, hogy szinte belepréselte az ülésbe. Az ajkai után a nyakát vett célba, és mivel minden vér az ölébe áramlott, nem lehetett rá számítani többet logikai szempontból. Fabian is ment a flow-val kétségtelenül, de néhány perces önfeledt szenvedély után, ami leginkább egyfajta erotikus bírkózásra hasonlított, visszavette azt a bizonyos irányítást.

– Most az állomásra kell mennünk – lihegte rekedten.

Mark a hangja hatására észbe kapott. Elhúzódott tőle, de a tekintete még zavart volt. Szeretkezni akart volna Fabiannal, nem pedig hülye állomásokra menni, és ahogy nézte a kipirult arcú fiút, arra gondolt, hogy Fabiannak igaza van. Abban mindenképpen, hogy hova kell most azonnal menniük, de talán abban is, hogy a köztük lévő vonzalom túl erős ahhoz, hogy ne vegyenek tudomást róla. Be kellett látnia, hogy akkor is folyton rajta jár az esze, amikor próbál távol maradni tőle, és az egyéb flörtjei abszolút nem izgatják. Csak Fabian. Talán ha szeretkeznek, akkor megnyugszanak, és utána jobban tudják kontrollálni magukat.

– Erről beszéltem – igazította meg magán a ruháit a fiatal fiú.

Mark közben sietősen kitolatott a parkolóhelyről, ugyanis az órája szerint pontosan három perc huszonhat másodpercük volt arra, hogy a Genfből érkező intercity elé odaérjenek, és késésre nem lehetett számítani sajnos.

– Nagyon veszélyes vagy – jegyezte meg Mark, miközben gázt adott, Fabian pedig felnevetett.

– Egyáltalán nem vagyok veszélyes – helyesbítette az elhangzottakat. – Te viszont tedd meg azt a szívességet mindkettőnknek, hogy nem menekülsz többet előlem.

Mark inkább nem felelt megintcsak, de egy kicsit nem is akart többé menekülni. Illetve, ahogy ő értelmezte, távolságot tartani. Útközben Fabian nevetve kivett egy szőrszálat a szájából, mire Mark megsimította a szakállát.

– Tudom, sajnálom – mondta egy pici mosollyal körítve, majd befordult az útkereszteződésnél.

– Imádom a szakálladat – felelte azonban Fabian, és adott egy puszit az arcára, a szakálla közepére.

Mark nagyon furán érezte magát tőle. Egyszerre jól és rosszul. Valami simogatta a szívét, de közben bekapcsolt az az idegesítő sziréna is. Nem tudott mit kezdeni az érzéseivel. Szerencsére nemcsak a genfi vonat érkezett időben az állomásra, hanem ők is, és onnantól fogva ideje sem volt rajtuk agyalni. Felvették a vendégeket, a kartonlapot ezúttal Fabian tartotta, és minden a lehető legnagyobb rendben zajlott.

A középkorú házaspár mindkét tagja szimpatikusnak tűnt, és valószínűleg azt hitték, hogy Fabian a fia. Ő is érzékelte az ezt sugalló, köztük lévő otthonos légkört, és nyilván a vendégek is, de Mark nem bánta. Annak ellenére, hogy Fabiannal szinte nem is szóltak egymáshoz, hiszen mindketten a Hotel Ryder vendégeire koncentráltak, volt valami a levegőben. Ez a valami is ambvivalens érzéseket gerjesztett Markban. Eldöntötte azonban, hogy nem vesz tudomást a szirénáról. Legalább egy kicsit.

Élvezettel figyelte a gyakornokát, aki temészetes módon társalgott a házaspárral. Könnyedén  és udvariasan, mintha az imént, állati ösztöneiknek engedelmeskedve nem gyűrték volna egymást ugyanabban a kocsiban. Mark büszke volt Fabianra. Jó csapatot alkottak. Rájött, hogy a fiatal fiút ezidáig alulértékelte.

Egyáltalán nem az az érzelgős, nyámnyila fiúcska volt, aki sírva fakad, ha Mikulást vagy kiskutyát látott, hanem egy erős férfi, aki tudta, hogy mit akar, és tett is érte. Egy önálló entitás volt, aki hűen önmagához, a saját lényege szerint cselekedett. Az érzéseit nem akarta elrejteni, hanem bátran megélte mindet. Ez volt a természetes számára. Bizonyos tekintetben tehát nagyon különböztek egymástól, és nemcsak az életkoruk miatt, Mark egyszerre érezte a fiatal fiút közel magához és távol magától. A közelségük izgatta, a távolságuk megnyugtatta. Érdekes összeállítás volt.

A nap hátralevő részében kitartóan ott lebegett közöttük a félbehagyott élvezetek varázslata, ami izgatott jókedvet szült. Aztán este, amikor már csak két vendég ült a bárban, Fabian is elbúcsúzott.

– Ha végeztél, és úgy érzed, gyere át hozzám! – mondta halkan. – Nem kötelező természetesen – tette hozzá, és Markra kacsintott.

Az ötvenéves férfi dobogó szívvel és bizsergő öllel nézett utána. Fabian nem is fordult vissza. A mérleg egyik oldalán még mindig ott voltak a szokásos dolgok, a másik oldalon azonban Fabian alakja akkora erőt fejtett ki, hogy kibillentette a szerkezetet a saját irányába. Szeretkezni akarok Fabiannal, és meg is fogom tenni, gondolta Mark, majd egy pohár abszinttal megpecsételte a döntését.