22. Amikor semmi sem jó

 

Mark arra kezdett gyanakodni, hogy az általa vizionált néma egyezség Fabiannal nem is létezik. Csalódott volt, be kellett látnia, hogy megint belesodorta magát egy felesleges viszonyba, ami csak bajt okoz. Nem is értette, miért hitte, hogy a nála sokkal fiatalabb fiúval majd más lesz.

Egy január végi szerda hajnalon aztán a telefonja csengésére ébredt. Elias hívta. Azt mondta, hogy nem megy le a láza, és orvoshoz akar menni, mert hőemelkedése sem szokott lenni. Ez azonban azt is jelentette egyben, hogy Marknak a következő napokban minden eddiginél nagyobb szüksége lesz Fabianra, és ő máris utálta az érzést. Nem szerette ugyanis, ha valaki kellett neki, és Fabian nagyon kellett neki.

Most már nem csak a gondolataiba és az ágyába furakodott be, hanem a munkájába is, amivel tényleg betelt a pohár. A lelke mélyén tudta, hogy mindez persze nem a fiatal fiú hibája, de sokkal egyszerűbb volt rá haragudni, mint belátni, hogy vele minden könnyebb és kellemesebb. Még az is átfutott Mark agyán, hogy Fabian direkt tette magát nélkülözhetetlenné azért, hogy megfogja őt. Az szép és ártatlan külső bármit takarhat, és bizonyos emberek nagyon ravaszak tudnak lenni.

Komolyan kezdte magát csapdában érezni. A szükség miatti kiszolgáltatottság lehetőségétől állt a szőr a hátán, és nem örült annak sem, hogy végre valami más is áll rajta Fabian miatt.    Csak egy dolog nem merült fel benne önmagával kapcsolatban, és ezúttal sem, a paranoia eshetősége.

Természetesen a gyönyörű fenekű gyakornok remekül tudta helyettesíteni Elias-t. A süllyesztett lámpák LED-jeinek kicserélése semmiféle problémát nem jelentett a számára, és láthatóan fát is vágott már életében. Mark ambvivalens érzésekkel nézte az irodája ablakából, ahogy a visszafogottan izmos, de annál gyűrhetőbb fiú olyan mozdulatokkal sújt le a rönkökre, amelyeket még ő is megirigyelt tőle. A hasábok azonban túlságosan vastagnak tűntek, a harminc centit bőven meghaladta az átmérőjük, és ezt Mark nem hagyhatta szó nélkül.

Kabátot, sálat és kesztyűt húzott, majd felkereste a mínusz öt fokban kardigánban és sapkában fát vágó fiút. Valójában kicsit aggódott is miatta, de ezt nem akarta Fabian tudomására hozni. Helyette mellé állt, és megjegyezte:

— A harminccentis darabok égnek a legjobban, szerintem felezd meg őket.

Fabian összevonta a szemöldökét, úgy nézett rá. Mark sejtette, hogy nem az ilyenfajta  közeledést preferálja, de most nem akart flörtölni vele. A fiatal fiú felhagyott a hasogatással, és a baltára támaszkodva megpihent kicsit.

— Olyanra darabolom, amilyenre csak akarod — kacsintott Markra, majd az alsó ajkába harapott.

Mark megnyalta a saját. Te ezt akarod, igaz? — gondolta magában. — Hát nem fogod megkapni.

— Oké — felelte helyette, és minden további nélkül visszament a hotel épületébe.

Arra számított, hogy Fabian hamarosan felkeresi őt, hiszen a fiatal fiú eddig mindig igyekezett tisztázni vagy enyhíteni az előálló feszült helyzeteket, és az iménti kétségtelenül olyanra sikeredett. Mark maga előtt azt is beismerte, hogy szándékosan okozott csalódást a fiatal fiúnak, de őszintén szólva jobban érezte magát tőle. El kell távolodniuk egymástól, mert annak az útnak a végén, amelyen eddig haladtak, világok fognak összeomlani, és ezt senki sem akarja. Legalábbis ő biztos nem.

Fabian viszont nem kereste meg őt, csak tette a dolgát egész nap. Mark eleinte örült, mert nem volt túl sok kedve a drámázáshoz, de vacsora után már bosszantotta. A fiú terített, felszolgált, leszedett és bájcsevegett a vendégekkel, aztán amikor már csak a szokásos iszogató kontingens maradt az étteremben, ő is leült a szokott helyére. A válla tulajdonképpen belelógott a poharakat törölgető Mark szájába, de még csak rá se nézett.

Mark nem akart hozzászólni, hiszen annyira nem viselkedett csúnyán, hogy ezt érdemelje tőle, de egyszer csak azon kapta magát, hogy valamilyen mágikus erőnek köszönhetően  abszintot tölt két talpas pohárba, és egyet a fialat fiú elé csúsztat. Fabian rezzenéstelen arccal fordult feléje, de a csodás zöld szemei némi zaklatottságról árulkodtak.

— A tökéletes hasábjaidra — emelte meg Mark a poharát.

Fabian koccintás nélkül ürítette ki a poharat, egy hajtásra, majd visszatolta Mark elé.

— Utálom, amikor ilyen vagy — közölte, majd hozzátette. — Egy mosoly azért belefért volna.

Mark megcsóválta a fejét, és megnyalta az ajkát.

—  Nagyon könnyen megsértődsz —  jegyezte meg aprókat bólogatva, majd belekortyolt a zöld italba.

— Te meg nagyon érzéketlen tudsz lenni — vágta rá Fabian.

Mark ismét megcsóválta a fejét, és elhúzta a száját.

— Látod, máris veszekszünk.

Fabian kivárt, majd kicsit lehalkította a hangját.

— Én nem veszekszem, csak elmondom, amit érzek. A kettő nem ugyanaz.

Mark ekkor ismét kortyolt egyet, aztán bólogatni kezdett.

— Kezdem látni a valódi karakteredet.

Fabian nem szólt egy ideig. A szemöldökét ismét összevonta néhány pillanatra, de aztán felvonta őket .

— Csak most? Sosem titkoltam, hogy nem bírom a hideget.

— Pedig itt nagyon hideg van.

— Azt észrevettem.

Azzal Fabian felállt, és felhúzta a cipzárt a pulóverén.

— Ma nincs kedvem veled aludni, mert melegségre vágyom — közölte, mire Mark elfordította a tekintetét.

— Nem is kértem.

Ezúttal Fabian kezdett bólogatni.

— Az igaz. Végre ugyanazok az igényeink.

Elment a kabátjáért, és anélkül, hogy elbúcsúzott volna, távozott a hátsó kijáraton. Mark sem nézett utána, de amikor becsukódott az ajtó, lecsukta a szemét, és olyan nagyot sóhajtott, hogy a mellkasa majd beleszakadt.

Az iszogató kontingens kikérte az utolsó kört, és Mark velük koccintott, aztán még csevegtek kicsit. Amikor azonban egy jó félóra múlva magára maradt, azonnal visszatért a fejébe Fabian.

Milyen kis sértődékeny puffancs, gondolta miközben bezárt. Nem is baj, hogy nem alszik velem, fordította rá a kulcsot a bejárati ajtóra. Oda tartozik, ahol van. A személyzet része. Nagy hibát követtem el, amikor tovább mentem. Mostantól fogva kézben fogom tartani ezt a  fiút, indult a szobája felé, mert valakinek meg kell tennie.

Mark akkor éjszaka különösen aktív volt a dating app-jain. A zürichi érdekeltséggel már egy közeli jövőbeli személyes találkozó körvonalai kezdtek kirajzolódni, miután több mint egy órát cseteltek az élet nagy kérdéseiről. Valószínűleg nem tudta volna felidézni a másik, egyébként nála csak kicsit fiatalabb férfi világnézetének sarkallatos pontjait, de biztosra véve, hogy a találkozó alkalmával nem azokat fogják darabjaira szedni, megelégedett azzal az információval, hogy Damian bottom. Ja, mert neve is volt neki.

Mark azonban nem állt meg itt. Örült, hogy Damian annyira vonzónak találja, hogy „alig várja, hogy közelebbről megismerhesse”, de többet akart. Újabb és újabb potenciális partnert keresett ki a tömegből, négy-öt alkalommal pedig irogatni is kezdett velük. Mindezt egy éjszaka alatt, igen, a szükség ugyanis nagy úr. Meg akarta mutatni, főleg magának, hogy ha ez a beképzelt Fabian nem is akar vele aludni, hosszú sorban állnak azok a férfiak, akik viszont igen. És ő pedig nincsen rászorulva arra, hogy Fabian kegyet gyakoroljon felette.

Egyébként is, lehet, hogy gyönyörű a farka, és nagyon jó feneke van, de túl vékony. Látszik, hogy nem sportol, vagyis nem gondoskodik a testéről. Szerencsés persze, de ő sem marad fiatal örökké. Egy-két pedig izom elférne rajta, kívánatosabb lenne tőle. A zöld szemei meg igaz, hogy különlegesek, de most az is eszébe jutott Marknak, hogy olvasta egyszer: az ilyen szemszín csak optikai csalódás, mert a valóságban nem létezik. Utóbbi megállapítás érdekes módon az egész fiúra is igaz lehetett.

Fabian egy optikai csalódás volt. Mark szeme látta hibásan a valóságot, az alkotta meg a tökéletes Fabiant, aki nem is létezett. Ő gyúrta össze Anesből és az elvesztése miatti fájdalomból, a saját magányából és félévszázadnyi keserűségből. A történések azonban új megvilágításba helyezték, az igazi Fabian csak most kezdett formát ölteni. Nemcsak a külseje tűnt illúziónak, Mark már a karakterét sem találta annyira vonzónak.

Szerimte Fabian sokszor úgy viselkedett, mint egy gyerek. Könnyen elérzékenyült, máskor meg felfújta a fejét, és sokszor okosokodott. Legtöbbször pedig túlreagálta a dolgokat. Ez az egész felfordulás is csak azért történt, mert munka közben nem mosolygott rá! Fabian legnagyobb baja, hogy nem tudja a helyén kezelni a dolgokat, és azt hiszi, hogy egy hotelt vezetni gyerekjáték. Lehet, hogy nem is olyan talpraesett és tehetséges, mint eddig hittem, gondolta Mark. Lehet, hogy eddig csak szerencséje volt, mert nem találkozott igazi kihívással.

Mark sajátos gondolatmenetének ezen pontján kezdett alakot ölteni egy komoly próbatétel  ötlete. Egy olyané, ami leleplezni Fabian hozzánemértését, és ami ezzel együtt felnyitja a fiatal fiú szemét is. Ha elbukik, akkor talán az arca is kisebb lesz, és megérti végre, hogy alázat nélkül nem jut előrébb. Ő pedig megnyugodhat, hogy nem egy pótolhatatlan munkaerőt veszít majd el február végén.

Ennek tükrében ravasz tervet szőtt. A közeledő Valentin-nap szinte kínálta a lehetőséget arra, hogy egyszer és mindenkorra Fabian tudomására hozza a saját álláspontját a szerelemmel és egyéb faszságokkal kapcsoltban. Azt az álláspontot, amely sziklaszilárd. És megingathatatlan. És amelytől nem tágít, ha a világ kifordul a sarkából, akkor sem. A reality check helyrerázza majd a fiatal fiú agyát.

Fabiant az irodájába rendelte, ahol ő kizárólag főnöki minőségében volt jelen. Mivel nagyon meg akarta mutatni, még arra is figyelmeztette a gyakornokot, hogy hagyja nyitva az ajtót maga után. A fiatal fiú megvonta a szemöldökét, majd fegyelmezetten leült Markkal szemben. Az egyik lábát keresztbetette a másikon.

— Mivel Elias lebetegedett, neked kell kézbe venned a Valentin-napot. Az emberek fürdőzni akarnak a szerelem érzésében, folyjon mindenhonnan az, de legyen személyes rész is benne. Ha nincs ötleted, bár azt nem hiszem – tette hozzá szinte morogva –, az előző évekről készültek videókat megtalálod a gépen. Csak a végén akarom látni a számlákat.

Fabian rezzenéstelen arca mindennél árulkodóbb volt.

— Én nem tudok segíteni neked, mert halaszthatatlan ügyben Zürichbe kell utaznom.

Mark indulatos reakcióra számított Fabiantól, de a fiatal fiú csak bólogatva megnyalta a száját.  

— Ennyi? – kérdezte, Mark pedig a lehető legtermészetesebb módon széttárta a karját.

— Igen. Ennyi.

Fabian minden további nélkül távozott. Az ajtót becsukta maga mögött.

Mark egy ideig pislogás nélkül bámult maga elé. A feje teljesen kiürült. Nem gondolt semmire, nem érzett semmit. Mint egy robot, felnyitotta a laptopját, és jegyet foglalt Zürichbe. Aztán írt Damiannak. A választ nem várta meg, nem volt szüksége rá. Egy pohár abszintra viszont igen. A kisasztalon álló üvegből töltött magának, de nem hígította, nem édesítette. Úgy itta meg egy hajtásra, töményen, ahogyan a hosszú évek alatt hozzászokott. Fél perc kellett ahhoz, hogy a teste ellazuljon.

Az indulásig fennmaradó három napban önmagára és a Ryderre koncentrált. Fabiant teljesen kizárta magából. Hiába látta mindennap, nem vett róla tudomást. Mivel ebben nagy tapasztalata volt már, könnyedén ment neki. Közben elgondolkodott egy újabb elektromos orsó beszerzésén, azzal ugyanis könnyebb volt fárasztani a halakat, és a csévélést is automatikusan csinálta. Kedvelte ezt a szerkentyűt, tetszett neki a monton pittyegő hangja, amit kapáskor adott ki. A horgászat hosszú, hideg magányban az egyetlen társasága volt.

Iszonyat felár mellett, már a következő nap átvehette Interlakenben a vadiúj feederjét, és azonnal ki is próbálta. Két órányi koncentráció után egy méretes szaibling akad a horgára, amit először el sem akart hinni. Mikor végre kihúzta, azonnal lemérte: az ötvenkét és fél  centiméterével és a másfél kilós súlyával a legnagyobb hal volt, amit valaha kifogott életében.

Mark szíve annyira vert az izgatottságtól, hogy lélegezni is nehezére esett. A büszkeség eufٌóriája viszont elzsibbasztotta a fejét. Szerette volna megmutatni ezt a fenséges példányt  Fabiannak, mert akkor a fiatal fiú láthatta volna, hogy mire képes, és hogy ő nemcsak egy elviselhetetlen vén fasz,  de erre ugye nem volt módja. Tudta, hogy Fabian ezt hiszi róla, és azt is tudta, hogy ő viselkedett úgy, hogy annak tűnjön. Nem akart az lenni, de mégis csinálta. Nem tudott leállni vele. Bámulta maga előtt a fagyos talajon  a különleges trófeát, és többször megsimogatta a tetemet. Úgy döntött, hogy nem viszi a hotelbe. Ha nem mutathatta meg Fabiannak, másnak sem akarta. Csinált rőla egy képet, aztán visszadobta a vízbe. Minden bizonnyal ez volt élete legnagyobb fogása.

Estefelé még fuvarozott vendégeket az állomásra és vissza, és az is feltűnt neki, hogy a hotelben már zajlanak a Valentin-napi előkészületek. A hall egyik sarkában pihenő, szívalakú, piros lufikból készült kreációtól felkavarodott a gyomra, a társalgóban pedig észrevett egy ládikát, amibe a tetején levő vékony nyíláson keresztül nyilván üzeneteket lehetett bedobálni. Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy mit üzenne Fabiannak, ha nem találná szánalmasan nevetségesnek az egész felhajtást. „Szeretlek, de megijesztesz. Nem jöhetsz közelebb hozzám.”, írta volna neki őszintén, de erre szerencsére nem került sor. Annak viszont örült, hogy tizennegyedikén reggel elrepül Zürichbe, és ott jól fogja érezni magát. Ott majd az igazi Mark lehet, nem kell megjátszania magát.

Másnap hajnalban már a reptéren volt. Sokkal korábban érkezett, de senkivel sem akart találkozni a hotelben. Főleg Fabiannal nem. Kényelmesen megreggelizett, és közben átfutott az agyán az a nyugtalanító gondolat, hogy tulajdonképpen Fabianra hagyta a hotelt. A valóság azonban nem volt ennyire veszélyes. Elias már elérhető volt telefonon, és Mark azt is tudta, hogy Jana és Lena az életüket adnák a hotelért. Szóval nem történhetett baj. Azt viszont nagyon remélte, hogy a gyakornoka bele fog gebedni a munkába, és önszántából akar majd  menekülni a Hotel Ryderből.

Végül is minden jó alakult, de az kicsit furcsállta, hogy előző éjjel nem volt kedve pornót nézni, pedig az rendesen a mindennapos tevékenységei közé tartozott. Kicsit izgult, hogy ez talán már az öregedés biztos jele, de megnyugtatta magát azzal, hogy így legalább minden energiájával majd Damianra tud koncentrálni.