23. Egy perc néma csend... mindenkiért

A kétórás vonatúton Mark szundikálni próbált. Nem akart semmire sem gondolni, csak pihenni, mert az utóbbi hetek alaposan felzaklatták. Erre azonban mindössze negyedórája maradt, ugyanis az első megállónál felszállt egy fiatal fiú, aki végül vele szemben foglalt helyet a négyszemélyes részben. Nem hitte volna, hogy a hajnali járaton valaki majd a közelében fog letelepedni, hiszen ilyenkor általában vannak szabad helyek, és ki nem álllhatta, ha valaki ennyire belelóg a szájába. Nem ült el azonban, mert azt meg udvariatlan gesztusnak tartotta volna.

A fiú már a helyválasztás miatt is antipatikus volt, de amikor lerúgta a cipőit, és a lábát a Mark melletti ülésre helyezte, egyenesen bunkónak minősítette magában. Figyelmeztethette volna a szociális létezés íratlan szabályaira, de nem tette. Helyette magában puffogott. Mindig így reagált az irritáló dolgokra, mert a kényelmetlenségnél sokkal jobban utálta a nyílt konfrontációt. Kis felsőbbségtudattal a lelkében békeszerető embernek titulálta magát, aki nem süllyed le méltatlan szituációk szintjére.       

Az idegesítő vonatút után végre eltaxizott a szállodához. Mindig más hotelben foglalt szobát Zürichben, ugyanis nem fordulhatott elő, hogy másodszorra is visszatérjen valahová. Hiába volt maximálisan elégedett alkalom adtán, az elvei mellől nem tágított. Szerencsére a város tele volt jobbnál jobb, elegáns szállodákkal, és mivel néha Bernbe is ment a kis magánútjaira, nem állt elő semmilyen probléma.

A nap első részét lazítással töltötte a hotelben, mindazt, ami történt vele az utóbbi időben, ki akarta heverni. Először igénybevett egy izomlazító masszázst, amit egy középkorú, nőnemű szakember hajtott végre rajta magas színvonalon. Az ellazított izmaival ezt követően végigizzadt egy fél órácskát a hotel szaunájában, szerencsére teljesen magányosan, majd könnyű ebédet rendelt egy személyre a szobájába, vagyis lakosztályába. A délután nagy részét alvással töltötte, és mivel az agyának kikapcsolásában nagy gyakorlata volt, estére tényleg energikus állapotba került. Fabian többször is eszébe jutott, de azt tette, amit ilyen esetekben szokott: elterelte a gondolatait.

Damiannal váltott néhány üzenetet, és megállapodtak a találkozó helyszínében és időpontjában. A Zum Königstuhl-ra esett Mark választása. Az étterem pont megfelelő volt arra, hogy jót egyenek, de ne ordítson Markról, hogy van pénze. Utóbbit igyekezett palástolni, amíg lehetett. Kicsit szégyenkezett is miatta. Nem úgy nőtt fel, hogy minden kacsalábon forgott körülötte, és inkább kényelmetlen volt számára a gazdag férfi pozíció, hiába dolgozott meg minden frankért.

Damian jóképű férfi volt, és annyira izmos, amennyi bőven megfelelt Marknak, ezért is kapott ő lehetőséget. Már a képeken is látszott, hogy odafigyel magára, nem úgy, mint Fabian. A vacsora kellemesen telt, a könnyed csevegés azonban idővel lassulni kezdett. Ráadásul az előétel után Mark váratlanul késztetést érzett a hoteljában zajló dolgok ellenőrzésére is. Nyugtalankodott, hiszen már majdnem egy napja nem tudott róla semmit. Udvariasan elnézést kért, majd elvonult a bárba, és felhívta Fabiant, aki azonnal fogadta a hívást.

— Minden rendben van?

A gyakornoka nem siette el a választ.

— Fabian, ott vagy?

— Igen, minden rendben.

— Akkor jó — felelte Mark, majd bontotta a hívást.

A rövidke párbeszéd elegendő volt arra, hogy kevésbé nyugtalankodjon a hotelja miatt, úgyhogy visszatért a szélesen mosolygó Damianhoz. Megpróbált egy kis lendületet adni a társalgásuknak, és szerette volna érdekesnek tartani a hallottakat, de egy idő után be kellett ismernie maga előtt, hogy az ügy döglött. Ő csak szexet akart, és ezt nem lehetett szépíteni.

Néhány, a szállodához közeli bárban elfogyasztott levezető, vagy inkább felvezető drink után végre a szobájába navigálta Damiant, aki addigra a kulturált randipartnerből tüzelő szukává változott. Ez nem nagyon tetszett Marknak, de a célegyenesben már nem akart akadékoskodni, úgyhogy belement a játékba. Egész este az volt a benyomása, hogy ő csak kívülről figyeli az eseményeket, de ezen a ponton már teljes bizonyossággal érezte, hogy ő csak testi porhüvelyében van jelen.

A fehér inget és sötétkék farmert viselő Mark, aki nem ő volt természetesen, csak a külseje egyezett vele, lelkesen viszonozta a csókokat, és azt a benyomást kelthette, hogy égető vágyat érez a másik iránt. Az igazi Mark azonban csak meg akarta dugni őt, és ugyanez a Mark a titkot megtartotta magának. Damian odaadóan szervezett mindent a lakosztály szürkére festett fala mellett kezdve, a tapadós bőrhuzatú díványon keresztül a king size méretű franciaágy hűvös lepedőjéig. Marknak nem akadt dolga, de nem is volt nagy kedve tenni-venni.

Még indulás előtt szépen előkészítette a szükséges dolgokat: sikosító, óvszer, és talán, de nem biztos, az ő visszafogottságának köszönhetően, Damian vett kézbe mindent. Sikosított és óvszert helyezett rá, valahogy még elég tág is volt a behatoláshoz. Némi orális előkészítés után Mark ölébe ült, és miközben mozgott rajta, nem hanyagolta el önmagát sem. Mark figyelte őt, de nem tetszett neki Damian arca, miközben élvezte az aktust.

Túl kurvás volt az ő ízléséhez képest, be is csukta a szemeit, hogy ne zavarja a látvány. Fabian szép volt, amikor rajta volt, a szőke tincsei ide-oda bukdácsoltak a homlokán. Mindig a szemébe nézett akkor is, amikor ő mozgott benne, és úgy élvezett el, hogy hirtelen egy hatalmasat nyögött. Olyankor lecsukta a szemét, és hátra vetette a fejét. Mark imádta azt az egyetlen pillanatig tartó hangocskát, és gyakran őt is vitte magával.

Ahogy most is. Kinyitotta a szemét, de sajnos Damiant látta magán, Fabian sehol sem volt. A zürichi fiúnak még kellett egy kis idő, de aztán segített magán. Mark nem akarta nézni őt. Elfordította a fejét, és kibámulta az ablakon. A kezdeti enyhe izgatottsága teljesen elmúlt, helyette undorodott Damiantól, magától és az egész helyzettől. A pillowtalk amúgy sem volt erőssége, de most szinte azonnal kipattant az ágyból, és magára zárta a fürdőszoba ajtaját. Azt kívánta, hogy Damian bárcsak eltűnne a szobájából.

Lezuhanyozott, majd köntöst vett, de aztán kénytelen volt visszatérni hozzá. Damian mosolyogva várta, de Mark szerette volna eltávolítani őt minél előbb a lakosztályból. Addig is töltött magának egy whiskeyt.

— Köszönöm az estét — mondta szándékosan olyan hidegen, hogy a másik rosszul érezze magát tőle.

Damian azonban nem vette a lapot. Odament hozzá, és hátulról átkarolta a derekát. A fejét a hátára fektette.

— Én is köszönöm. Nagyon jól éreztem magam veled.

Ha neked ennyi is elég, gondolta Mark, és szánni kezdte a zürichi fiút. Kihátrált az ölelésből, és összeszedegette Damian ruháit, majd átnyújtotta neki.

— Holnap reggel sajnos korán kell indulnom vissza — fogott hozzá a kidobó szövegéhez, és nem akart hozzáfűzni semmit.

Erősen koncentrált, és hajtogatta magában, hogy „maradj csendben, maradj csendben”, de ahogy Damian egyszer csak elszomorodott, nem bírta megállni, hogy beszéljen.

— De mindenképpen keresni foglak — hazudta neki, és egy mosolyt is csatolt hozzá, amit annyira erőltetnie kellett, hogy az arcizmai is belefájdultak.

Damian megnyugodhatott, mert szépen felöltözött és megcsókolta Markot, aki azt sajnos nem tudta elkerülni, de lerövidíteni igen. Mikor végre becsukta Damian után az ajtót, hatalmas megkönnyebbülést érzett.

Egyrészt. Másrészt viszont nem találta a helyét. Míg délelőtt minden igényt kielégítő volt a szobája, most nem érezte jól magát benne. Töltött magának egy újabb whiskeyt, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve ráöntötte az ágyneműre. Tárcsázta is a recepciót, hogy cserét kérjen. A frissen húzott párnák között jobb volt, de hiányzott neki a saját ágya. Meg a Hotel Ryder. Meg a normális élete.

Úgy merült álomba, hogy az új feederjére gondolt, ahogy pittyeg neki a hidegben, a hoteleje sápadt fényeire, ahogy megpillantja őket a távolból, a mindig süvítő szélre… és Fabianra, aki a hotelt irányítja éppen, és akire döbbenetes módon rá mert bízni az egészet. Egyszerre gyűlölte és imádta ezt a fiút, félt tőle és bízott benne. Valamit csinált vele Fabian, valami olyat, amit még Anes sem, de Mark nem tudott rájönni, hogy mi az.

Megbánta, hogy Zürichbe jött, de főleg azt bánta meg, hogy lefeküdt Damiannal. Ez azonban az ő élete volt, amit még Fabiannak sem engedhetett meg felrúgni. Eddig is jó volt így, és ezután is az lesz. Fabian pedig majd elutazik, és mindketten elfelejtenek mindent, ami történt köztük. Mark egy hatalmasat sóhajtott félálmában… csak ne hiányoznának neki annyira azok a szőke tincsek…

A második zürichi napját ismét masszázzsal és szaunával kezdte, Damian üzeneteit pedig olvasatlanul hagyta. Egy koradélutáni vonattal indult haza, és már sötétedett, amikor Interlakenbe ért. Még soha nem várta ennyire, hogy a Hotel Ryder falai között lehessen. A recepción azonnal megpillantotta Eliast, aki ezek szerint visszatért közben a munkába, és azonnal kezet rázott vele, egy pillanatra magához is ölelte. Janával mosolyogva biccentettek egymás felé a távolból üdvözlésképpen, a nála jóval alacsonyabb Leni pedig meglapogatta a vállát. Mark csak Fabiant nem látta sehol.

Gyorsan rendbe szedte magát a szobájában, hogy a vacsorához odaérjen, és végül útban az étkező felé futott össze vele. A fiatal fiú a társalgó ajtajában álldogált egy vendéggel. Nem vette őt észre azonnal, csak nevetgélt a beszélgető partnere mellett. A kontextus nem tűnt elég formálisnak, és ez meglepte Markot. El sem tudta képzelni, hogy mi lehet ennyire szórakoztató. Határozott léptekkel indult feléjük.

— Jó estét! — köszönt rájuk viszonylag hangosan.

Elhaladt mellettük, de félszemmel még látta, hogy Fabian arca elkomorul. Őszintén remélte, hogy megszakította a kedélyes csevejt, és alig várta, hogy Fabian megjelenjen a vacsoránál. Bár rá hagyta az egész szállodát két napra, mégis ő volt az egyetlen, akivel sokáig egy szót sem váltott. Azt mondjuk a főnökeként elvárta volna tőle, hogy nagy vonalakban tájékoztassa az elmúlt napok történéseiről, de az is igaz, hogy hivatalosan ő maga is rákérdezhetett volna.

Érdekes módon, ideges volt emiatt. Tartott attól, hogy szóváltás kerekedik közöttük, pedig semmi nem indokolná azt. Mindketten tették a saját dolgukat, és nem tartoznak egymásnak elszámolással. Nincsenek párkapcsolatban, csak volt egy kis flörtjük, ami már véget is ért. Mindketten szabad, felnőtt emberek, akik együtt dolgoznak, és ezt kell szem előtt tartaniuk.

A vacsora vége felé Fabian leült a szokott helyére a bárpult mellett. A legutóbb Markra sem nézett, most azonban találkozott a tekintetük. Nem szóltak egy szót sem, de a levegő vibrált közöttük. Mark abszintot töltött két pohárba.

— Örülök, hogy minden rendben ment, amíg nem voltam itt — törte meg a csendet ő.

Fabian biccentett egyet.

— És Zürichben is minden jól alakult? — nyúlt az egyik pohárért.

A hangja olyan éles volt, hogy vágni lehetett volna vele.

— Igen.

— És tényleg nem volt két perced arra, hogy felhívj?

— Hívtalak.

— Úgy értem, hogy felhívd azt a férfit, akinek nemrég azt mondtad, hogy imádsz benne lenni.

— Ne itt!

— Akkor hol?

— Menjünk az irodámba.

Mark és Fabian egymás után távoztak az étteremből, Elias szerencsére változatlanul elérhető maradt a vendégek számára. A két férfi úgy vonult át a hallon, mintha idegenek lennének. Az ajtót Mark zárta kulcsra maguk után.

Fabian összefont karokkal fordult feléje. Szaporán szedte a levegőt, az orrlyukai kitágultak. Láthatóan igyekezett megőrizni a hidegvérét, amire egyébként Mark is törekedett. Ő az ajtóban maradt, mert biztonságos távolságot akart tartani.

— Nézd, tudom, hogy nem viselkedem szépen… — kezdte, de Fabian határozottan a szavába vágott.

— Nem, Mark, te az emberi minimumot sem vagy hajlandó teljesíteni velem szemben. De úgy látom, hogy ez csak velem szemben nem megy.

Mark túlzásnak találta az „emberi minimum” kifejezést a kritikájában, de hát a fiú el szokta túlozni a dolgokat, szóval csak hozta a formáját. Ő nem is ebben látta a problémát, hanem abban, hogy mindketten mást gondoltak bele ugyanabba a sztoriba.

— Nekem viszont az az érzésem, hogy te sokkal többet képzelsz a kapcsolatunkba, mint amennyi lehet benne.

Fabian gúnyosan felnevetett.

— Nekem meg az az érzésem, hogy te szándékosan látsz kevesebbet, mint amennyi van benne. Mert tudod mit? Ordít rólad, hogy odavagy értem, és te ettől halálra rémültél. Úgy futsz előlem, mintha halálos kórt hordoznék, pedig csak félsz a szerelemtől.

Mark kínjában nevetett. Fabian tehát tisztában van a helyzettel, gondolta, ez a legrosszabb, ami történhetett.  Pontosan látja, hogy mekkora selejt vagyok!

— Azt hiszem, elég világos voltam kettőnkkel kapcsolatban — kerülte ki az érdemi választ, majd az íróasztala mögé lépett, és felnyitotta a laptopját.

Fabian megdörzsölte a homlokát, és az ajtó felé indult.

— Az voltál — mondta még halkan, és kilépett az irodából.

Az ajtót nem csukta be maga mögött. Mark mellkasa ekkor olyan erősen kezdett szorítani, hogy levegőt is alig kapott. Képtelen volt tovább erőltetni a hidegséget. Nem akart ilyen szívtelenül viselkedni Fabiannal, hiszen szerette őt. Meg akarta csókolni őt, vagy legalább magához ölelni, mert vágyott rá, hiányzott neki…

— Fabian! — szólt utána.

A fiatal fiú megfordult. Mark visszahúzta őt az irodába, és újra bezárta az ajtót. Két keze közé fogta Fabian arcát, és megcirógatta. Addigra kifutott egy-két apró könnycsepp is azokból a gyönyörű zöld szemekből, amiket finoman elmorzsolt.

— Nem tudom azt adni neked, amire vágysz, értsd meg már végre! — kérte elkeseredetten. Gyűlölte, hogy bántotta Fabiant, és hogy megtette, az neki is ugyanúgy fájt.

— Te sokkal jobbat érdemelsz nálam.

Fabian átkarolta Mark nyakát.

— Ezt már mondtad néhányszor — nézett mélyen Mark szemébe —, de én szeretném saját magam eldönteni, hogy mi az, amit megérdemlek.

A két férfi összeölelkezett. Bárcsak ilyen egyszerű lenne, gondolta az idősebbik. Bárcsak bízna bennem, gondolta a fiatalabbik.

— Örülök, hogy itt vagy megint – súgta Mark fülébe Fabian, ő pedig hosszan megcsókolta a fiatal fiú nyakát.

Aznap éjjel nem aludtak együtt, mindketten a saját szobájuk magányában emésztgették a történteket. Fabian ismét reménykedni kezdett abban, hogy Mark megint megpróbál maradni. Azt nem tudta volna megmondani, hogy pontosan miért szerelmes ebbe a rendkívül hülyén viselkedő férfibe, de imádta mindenét. Még a távolságtartását, meg a csendjeit is őrülten vonzónak tartotta, pedig bántotta őt mindkettő. Pszichológus anya gyerekeként felismerte azonban, hogy ami köztük van, az traumakötődés. Tudta, hogy ez az egyik legszorosabb kapocs, ami két embert összeköthet, és azzal is tisztában volt, hogy mindketten képesek lehetnek gyógyulni belőle, ha elhatározzák magukat.

Mark viszont undorral gondolt magára, és az egész zürichi útra. Csalódott volt, és bűnösnek érezte magát. Ezek az utazások mindig jót tettek neki, most azonban felfordult a gyomra attól, ha csak eszébe jutott. Damiant szánta, de miatta tudott aludni, a fájó pont Fabian volt. A lelke mélyén nem akarta bántani őt sosem, mégis folyton azt tette. Fabian pedig megint megbocsátott neki, ami miatt Mark számára teljesen elviselhetetlenné vált a saját viselkedése.