24. A részegség mámora

Marknak hajnali négykor kipattantak a szemei. Megizzadt alvás közben, de nem emlékezett az álmára egyáltalán. Az első gondolata az volt, hogy tizenhatodika van. Ebből az is következett, hogy alig két hetük maradt Fabiannal, hiszen huszonnyolcadikán lejár a gyakornoki idő.

Eszébe jutott, hogy Elias hányszor célzott arra, hogy marasztalja a fiatal fiút, és most egy pillanatra elképzelte, hogy vajon milyen lenne, ha megtenné az ajánlatot. A hotelnek biztosan jót tenne. Fabian az a fajta, akinek a vérében van a szakma, az értékelésébe bele is fogja írni, hogy az alkalmassága megkérdőjelezhetetlen. Azzal kapcsolatban azonban, hogy őrá milyen hatással lenne, ha Fabian maradna, már nem volt ilyen határozott véleménye. 

Először is titokban kellene tartaniuk a viszonyukat, ami nyilván nem sikerülne örökké, és amivel alapvetően nem is ért egyet Fabian. Másodszor, a köztük lévő korkülönbség nagyon nagy. Most még elvannak, de mi lesz mondjuk, amikor ő hetvenes, vén trotty lesz. Fabian még mindig életerős férfiként fog éldegélni, épp úgy, mint most ő, és Mark határozottan nem szeretett volna vénemberekkel szexelni egyáltalán. Nehezen tudta elképzelni, hogy Fabian az ő korában majd igen. Már azt sem értette teljesen, hogy a fiatal fiú mit talál a testén olyan vonzónak, de ebben a témában inkább nem merült el.

Aztán ott volt az is, hogy nagyon különböztek egymástól. Fabian például állandóan a telefonján lógott, és nyilván élénk virtuális életet élt, ő meg inkább elő sem vette a mobilját, ha nem volt muszáj, a közösségi platformoktól meg szó szerint rázta a hideg. Csak társkereső meg pornóapplikációkat használt, és azzal sem büszkélkedett. Más volt az érdeklődési körük is, és a művészeteket a horgászattal nem nagyon lehetett összepasszítani. De másképpen vélekedtek az ideális párkapcsolatról is, ami állandó háborús területnek bizonyult már addig is.

Egyedül az ágyban passzoltak össze, ott viszont hibátlanul, és Fabian kinézete is fölülmúlta  Mark minden álmát. Ez, szégyen ide vagy oda, alapvető fontosságú volt nála, legfeljebb morális okokból nem hirdette úton-útfélen. Soha nem jöhetett szóba nála olyan férfi, aki nem volt legalább 10/9, lehetett bármilyen nagyszerű ember.

Mark nagy erőkkel igyekezett lebeszélni magát Fabianról. Nem könnyítette meg a helyzetét, hogy emberként is elismerte őt. Jólelkű, de vagány fiúnak tartotta, aki megbízható és céltudatos is egyben. Akinek megvan a magához való esze. Általában jól érezte magát vele, csak azt sajnálta, hogy Fabian folyton meg akart beszélni mindent, és könnyen megsértődött. A kezdetekhez képest persze változott valamennyit, úgy tűnt, hogy megtanulta kontrollálni az érzelemit, és Mark azt is érzékelte, hogy igyekszik tiszteletben tartani a határait.

A sok feltoluló gondolat miatt már nem tudott visszaaludni. Inkább készülődni kezdett, de közben alig várta, hogy találkozzon Fabiannal. Szerette volna megcsókolni őt, és nagyon remélte, hogy majd talál rá módot. A szürke kardigánját viselő, eszementen gyönyörű fiú derűs jóreggeltje, és a reggeliző vendégek feje fölött feléje küldött édes mosolyok aztán teljesen átmelegítették őt. Az elmúlt időszakban nem volt bennük része, és most nagyon jól estek neki. Amikor Fabian egy lopott pillanatban rákacsintott, már azt sem bírta felfogni, hogy ugyanez a gesztus miért idegesítette néhány nappal korábban.

Most egyáltalán nem zavarta. Meg akarta ölelni ezt a kacsingató fiút, ezért egy határozott utasítással az irodájába rendelte. Az ajtóban várta, és azonnal megfordította a kulcsot a zárban utána. A két férfi szája mágnesként csapódott egymáshoz. Úgy csókolták egymást, mintha nem lenne holnap.

— Nagyon hiányoztál — rebegte Fabian a csókot követő apró puszik között, Mark pedig szorosan magához ölelte.

— Te is nekem.

A kis romantikát egy beérkező hívás szakította félbe. Fabian azonnal fogadta az édesanyja hívását, úgyhogy dobottót egy puszit a szájával, aztán elhagyta az irodát. Mark sajnálta, hogy ennyiben maradtak, és azzal kárpótolta magát, hogy a nap további részében az ügyeket intéző gyakornokában gyönyörködött. Kedvtelve figyelte a finom, de határozott mozdulatait, ahogy a telefont az állához szorította, miközben a pékkel beszélt, és ezzel egy időben néma gesztusokkal eligazította Eliast. Aztán amikor előzékenyen a sétájából visszatérő Frau Meier elé sietett a bejárathoz, és a hall kényelmes foteljához kísérte az idős högyet, aki visszatérő vendégként mindig februárban töltött egy hetet a Hotel Ryderban, egy ideje már a férje nélkül.

Amikor azonban Fabian a recepció számítógépe fölé hajolva levette a csuklójáról a hajgumit, és hátulról kusza copfba fogta a haját, Mark nem bírt tovább ellenállni. Ezt a mozdulatát az első pillanattól fogva imádta. Fabian háta mögé ment, és a fülébe súgta:

— Veled akarok aludni ma éjjel.

Fabian úgy felelt neki, hogy hátra sem nézett.

– Hogy aztán megint menekülhess?

Mark visszahőkölt. Nem erre a válaszra számított. Ilyen esetekben általában lefagyott, de most annyira kívánta Fabiant, hogy rendezte sorait. Még közelebb hajolt a füléhez.

— Nem. Azért, mert amikor szeretkezem veled, egy olyan világba lépek be, ahová mindig is szerettem volna tartozni.

Fabian lassan feléje fordult. Nála már csak Mark lepődött meg jobban az elhangzottakon.

— Mark Sommer, baj, hogy csak akkor vagy ilyen közlékeny, amikor áll a farkad. De ennél még nagyobb baj, hogy nem tudok neked ellenállni. Pedig azt kéne tennem.

Azzal lecsukta a laptop tetejét, felpattant, és távozott a konyha irányába. Marknak kis időbe beletellet, amíg feldolgozta a beérkező adatokat, de aztán kihúzta magát. Tekintete összetalálkozott az őt figyelő Frau Meierével. Az idős hölgy aprókat biccentett, aztán elmosolyodott, Mark pedig úgy sietett el a társalgó irányába, mintha legalábbis egy beltéri cunamit kellene megfékeznie. A társalgóban azonban csak Herr Weber hortyogott a kandalló mellett, újsággal az ölében.

Mark a hatalmas ablak mellé sétált, és kibámult a zord szirtekkel tarkított, fehér végtelenbe. Egy ideje már fekete viharfelhők gyülekeztek, a szél pedig egyre hangosabban süvített.  Sóhajtott egy hatalmasat. Már megint vihar készülődött.  Mi van, ha Fabian tényleg az, aki kezelni tud engem, kérdezte magától, mi van, ha Fabian úgy tud szeretni, hogy nem fulladok bele? Mi van, ha pont azért jött ide, hogy ezt megmutassa nekem?

Herr Weber felriadt a szunyókálásból. Megköszörülte a torkát, mire Mark automatikusan feléje fordult.

— Kicsit elbóbiskoltam — kezdett szabadkozni az öregúr, majd nevetve hozzátette: — Ennyire otthonosan érzem magam itt.

Mark udvariasan segített felállni a fotelből a fészkelődő, idős férfinek.

— Ez teljesen rendben van — felelte, de közben azon járt az esze, hogy ő valami hasonlót érez Fabian mellett.

Vannak olyan pillanatok, amikor nem akar eltávolodni tőle, amikor jobban vágyja a közelségét, mint amennyire fél attól, hogy most mi lesz. Mi lesz akkor, ha Fabian megtudja, hogy mennyire akarja őt, hogy mennyire nehéz nem teljesen átengednie magát az iránta érzetteknek. Mert valójában erre vágyott, ki tudja, már mióta.

Az ajtóig kísérte Herr Webert, aki onnan egyedül ment tovább, ő pedig visszatért a kandalló mellé. A tüzet bámulta, amihez egy nagyon hasonló őt is perzselte belülről. Nem ivott még egy abszintot sem aznap, de a feje bizsergett. Könnyűnek és tompának érezte magát, mégis annyi erő feszítette, hogy még a kezdődő vihart is meg tudta volna fékezni a két kezével. Közben elkezdett havazni, és a szél egyre hevesebben dobálta a pelyheket. Mindent be kell zárni, gondolta Mark reflexszerűen, és Elias keresésére indult.

A vihar vacsora előtt tört ki. Jana és Lena még előtte hazamentek, az este további részeit a három férfinek kellett megoldania. Fabian éppen felszolgált az egyik asztalnál, Mark pedig egy poharat törölgetve a bárpult mögül bámulta őt, amikor Elias elég zaklatott állapotban jelent meg az étteremben. Egyből Markhoz sietett, és Fabian is csatlakozott hozzájuk.

— Herr Baumann és a felesége még mindig nem értek vissza — suttogta.

A fiatal házaspár friss levegőt ment szívni, és azt mondták, hogy hétre visszaérnek. Nyolckor még semmi nyomuk nem volt, és Elias állítása szerint nem vették fel a telefonjukat sem. Fabian ijedten nézett Markra, aki már indult is a kabátjáért.

— Remélem, a közelben vannak! — mondta.

Sapkát és kesztyűt vett, aztán a hátsó kijárat mellett a homlokára erősített egy fejlámpát, és magához vett egy nagyobb elemlámpát, meg egy iránytűt is.

— Veled megyek — ajálkozott Fabian, mire Mark szinte ráförmedt.

— Eszedbe ne jusson!

Ekkor a kezeit tördelő Eliasra nézett.

— Tíz perc múlva hívd a hegyi mentőket! — utasította, majd kilépett a hóviharba.

Ritkán, de megesett, hogy a vendégek elkóboroltak. Többnyire volt eszük, és séta közben nem távolodtak el nagyon, úgyhogy eddig csak egyszer kellett a hegyi mentők segítségét kérni, de sosem lehetett tudni. Mark úgy ismerte a környéket, mint a tenyerét, azt is tudta, hogy melyek a sétára alkalmas útvonalak a fenyőrengetegben, ezért azokkal kezdte. Az erős szélben és a sűrű hóesésben nehéz volt tájékozódni, ezért szigorúan tartotta az irányt, és mindig visszatért a hotelhez, majd elindult a következő úton. Folyamatosan ordította a vendég nevét, de nem kapott választ sehonnan.

Hat perc után a tó volt az utolsó opció, így oda indult. Ha ott sem találta volna meg őket, az nagy problémát jelentett volna, de szerencsére egyszercsak választ kapott a távolból. Herr Baumann az kiabálta vissza neki, hogy „itt vagyunk, itt vagyunk”, Mark pedig a hang irányába haladt tovább. Közvetlenül a tó partján pillantotta meg a két átfagyott, de sokkal inkább halálra rémült embert, akiket igyekezett valamennyire megnyugtatni, aztán visszaindult velük a hotel felé.

Tíz percen belül értek vissza mindenki nagy megkönnyebbülésére, a mentőket sem kellett riasztani. Mark elégedett volt, és azt is észrevette, hogy Fabian egy hatalmasat sóhajtott, amikor beléptek a hotelbe. Csak őt nézte folyamatosan, és amikor találkozott a tekintetük, összeszorított ajkakkal megcsóválta a fejét. Az átfagyott vendégeket ő vette kezelésbe. Az ijedtség volt az egyetlen probléma, úgyhogy a szobájukba kísérte a házaspárt, ahol nyugalomba helyezhették magukat, és ő biztosított számukra minden olyat, amire szükségük volt, legyen az figyelmes beszégetőtárs, tea, whiskey vagy könnyű vacsora.

Mikor később visszatért az étterembe, már csak Markot találta ott. Azonnal odament hozzá, és szó nélkül megcsókolta.

— A frászt hozod rám a hősködéseddel — bújt hozzá kismacska módjára.

Mark elmosolyodott. Jól esett neki, hogy Fabian aggódott érte, bár ő pontosan tudta, hogy mit csinál. Egyetlen vendégért sem ment volna messzebbre, és nem is maradt volna kint tíz percél tovább sem, de örült, hogy a fiatal fiú hősiesnek látja, miközben csak a minimumot teljesítette. Sokkal jobban tetszett neki, mint az érzéketlen, vén hülye kategória.

— És most kérem az abszintomat — ült le a bárpult mellé a fiatal fiú.

Mark megtöltött két poharat.

— Ilyenek megesnek itt. Nem az első alkalom volt, és nyilván nem is az utolsó. Szerencsére nem mentek messzire.

Fabian koccintásra emelte a poharát.

— Az én hősömre!

Ez nagyon jól hangzott. Mark szeretett hős lenni, mindennel is dacoló igazi férfi, mint Jan bácsi. És hogy rögtön ennek a gyönyörű, fiatal fiúnak a hőse lehetett, az teljesen elkápráztatta. A maga visszafogott módján megmártózott a dicsőségben, és sokkal jobb embernek érezte magát. Azon az estén nem volt többé kibírhatatlan, alkoholista vénember, aki úgy jár-kel a pornóoldalakon, mintha a második otthona lenne, és nem volt az a féreg sem, aki morálisan kifogásolható dolgokat tesz, ráadásul titokban. Hős férfi volt, és Fabian látható jeleit adta annak, hogy rajong érte.

Megsimogatta Mark arcát, és azt mondta:

— Nagyon büszke vagyok rád. Szeretek Mark Sommer fiúja lenni.

— Mark Sommer fiúja? — nevetett fel az említett Mark Sommer. — Ez milyen kifejezés?

Fabian megkerülte a bárpultot, és kígyóként tekeredett rá Mark testére.

— Szemantikai szempontból alkalomszerű szókapcsolat, amely híven tükrözi a beszélő fél őszinte imádatát a másik fél iránt, és egyben kifejezi önmaga alárendelésének a vágyát is.

Mark arckifejezése pontosan azt mutatta, ami a fejében volt: egy büdös szót sem értett abból, amit Fabian mondott, de a mégis belebizsergett.

— Más szóval: azt akarom, hogy megdugj — sietett a segítségére a fiatal, szőke fiú, és ezt már Mark is értette.

Lehajtották a két abszintot, és Mark feje még erősebben kezdett zsongani. Ahogy Fabian viselkedett egész nap, amiket mondott, és főleg ahogyan ő érezte magát miattuk, lerészegítették teljesen. A mámorban varázsütésre leomlottak a falai. Olyan mondatok hagyták el a száját, amik józanul sosem tudták volna. Megrészegedve az ember gyakran tesz különös dolgokat.

Egy kezével összefogta Fabian csuklóit a háta mögött, és annyira közel hajol hozzá, hogy az orruk összeért.

— Akkor ma megint van kedved velem aludni?

Ebben a speciális helyzetben az addig vagány fiú hirtelen törékeny áldozattá változott.

— Igen… — felelte a levegőt kapkodva.

— Akkor most kicsit nem állsz ellen, pedig tudod, hogy azt kéne tenned?

— Igen…

— Akkor jó fiú leszel végre?

— Igen…

Mark megfordította maga előtt Fabiant. A csuklóit nem engedte el. Ősi ösztöntől vezérelve meg akarta jelölni a felségterületét, ezért a fiú selymes nyakára apró foltokat szívott, amelyek szinte azonnal vöröses lila színűvé változtak.

— Fabian… — lehelte ki a benne felgyülemlett, türelmetlen vágyak nehéz levegőjét, aztán egyszerűen kézen fogta Fabiant, és átviharzott vele a hotel folyosóján keresztül a szobájába.

Nem, nem jutott eszébe, hogy bárkivel összefuthattak volna. Nem, nem gondolt arra sem, hogy Fabian számára egyértelmű lesz: vele kapcsolatban rendszeresen elveszti az önuralmát. És nem, nem akart kontrollálni semmit, csak egy dolgot. Azt, hogy Fabian mielőbb megkaphassa, amit kért.