Az utolsó nyár

Janesz végre elkészült. Behúzta a cipzárt a sporttáskáján, és melléült az ágyra. Tíz nap, gondolta, aztán sóhajtott egyet. 

Tíz nap egy hajón, a görög szigetek között, a szüleivel. Az anyja ötlete volt, az apja meg ő ezt kapták tőle karácsonyra. Egy szavuk sem lehetett, de valójában ezek a családi nyaralások már nem feküdtek neki annyira, mint kiskorában. Mégsem nyolc éves volt, hanem tizennyolc. Sokkal inkább ment volna a haverokkal Horvátországba vagy a Balatonra, de talán majd jövőre. Addigra már lesz jogsija, Londonban fog egyetemre járni (ahová egyébként elsőre felvették), és munkát is fog kint keresni. Tulajdonképpen felnőtt embernek fog számítani. Persze még biztos sokmindent kell majd tanulnia az Életről, ahogy a szülei mondták folyton, de ő készen állt.

- Indulhatunk? - nézett be az ajtón az anyja csillogó szemekkel.

Janesz örült, hogy az édesanyja örül. Azt mondta karácsonykor, hogy ezt a nyaralást élete két legfontosabb férfijával szeretné együtt tölteni, ami a gyakorlatban annyit tett, hogy idén nem baráti körben utaztak, és nem maradtak a szárazföldön. Szerencsére nem azokra a hatalmas óceánjárókra vett jegyet, amikről az Instán olyan sok rosszat lehet olvasni, mert ez a hajó csak kétszáz utast tudott szállítani és nem több ezret.

Egy normál és egy mini kabint foglalt le, neki az utóbbit szánta. Janesznak tetszett, hogy nem egy légtérben kellett aludnia a felmenőivel. Szerinte ez arra utalt, hogy a szülei kezdték nem gyerekszámba venni, aminek egyébként tényleg eljött az ideje. Nem volt ugyanis már gyerek. Velük lakott, és még tanult, de élte a maga életét, és gyakran szükségét érezte a privacy-nak. A dolgait szerette diszkréten bonyolítani, és ehhez otthon elégnek bizonyult, hogy magára csukta a szobája ajtaját. A bölcs szülők nem zavarták soha, és Janesz nagyra értékelte, hogy még egy ilyen, minden bizonnyal drága hajóúton is gondolnak az igényeire.

Az utazás azzal kezdődött, hogy Athénba kellett repülniük. Onnan Píreuszba vonatoztak, ahol délután négy körül felszállhattak a hajóra. A yacht annyira pazar volt, hogy Janesz szó szerint ledöbbent. Minden tökéletesen modernnek tűnt, és csillogott a tisztaságtól. Leginkább egy drága szállodához hasonlított az egész, csak a belmagasság jelezte, hogy nem szárazföldi hotelben járnak.

A recepción becsekkoltak, aztán egy egyenruhás fiatal fiú a kabinjaikhoz vezette őket. Udvariasan bemutatkozott, és azt mondta, hogy Ryan a neve. Angolul beszélt, ami semmiféle fennakadást nem okozott, hiszen a kis család mindhárom tagja jól ismerte a nyelvet. Ki a munkája miatt, ki azért, mert jó nyelvérzékű diák volt.

Janesz elképedve fedezte fel a saját minikabinját, ami kilenc éjszakára lett az ő birodalma, és amelyhez egy pici erkély és egy szűk, zuhanyzós fürdőszoba is tartozott. A hatalmas ágy majdnem beöltötte az egész teret, és mikor rádobta magát, az is kiderült, hogy kényelmes. Janesz máris kezdte jól érezni magát a családi vakáción, pedig még egy métert sem haladtak. Az öt órai indulás előtt sikerült megnéznie a szülei kabinját is, amely ugyanazon a szinten helyezkedett el, mint az övé, a másodikon, de néhány méterrel arrébb. Jóval nagyobbnak tűnt a minikabinnál, de rendkívüli módon hasonlított rá.

Az indulást követően a család összeismerkedett a szomszédokkal, majd hármasban felfedezték a hajót: több bárhelyiséget és éttermet találtak, illetve egy mozitermet és egy szaunát is. A leglátványosabb azonban a nyitott medence volt, amelynek a tengerre néző üvegfala fantasztikus látványt ígért.

Szép számmal utaztak még rajtuk kívül a hajón, de szerencsére a vendégek mennyisége nem bizonyult fullasztónak. Az is feltűnt Janesznek, hogy mindenfelé ugyanolyan egyenruhát viselő férfiak és nők sétálgattak a fedélzeten, mint amilyet Ryanen is látott. Igazából nem csináltak semmit, csak járkáltak és mosolyogtak. Ha kérdésed volt, azzal is fordulhattál hozzájuk.

Mintha direkt szép nőket és jóképű férfiakat válogattak volna össze erre a munkára, akik ráadásul nem lehettek sokkal idősebbek Janesznél. Fehér dzsekit és ugyanolyan színű napellenzős sapkát viseltek, alatta szürke pólót és sötétkék bermudanadrágot, a nők miniszoknyát. Ryan egyébként kimagaslott még közülük is, mert nagyon csinos fiú volt. Annyira, hogy azt még Janesz is észrevette, nemcsak az édesanyja. Egy szó, mint száz, a hajó menő volt, a legénység menő volt, Janesz pedig  elhatározta, hogy élvezni fogja a valószínűleg utolsó családi vakációjukat.

A program és útiterv a kabin asztalkáján díszelgett, így Janesz a vacsorához készülődve áttekinthette. Másnap reggel 7-re fognak Kusadasiba érkezni, amely helyről még sosem hallott korábban, de most lecsekkolta a neten. Egy vállalható, török tengerparti városákának tűnt, amely tele van antik romokkal, és amelynek a strandja és az éjszakai élete látszott vonzóbbnak, de mivel ebéd után indulnak majd tovább, nyilván csak egy kis séta fog beleférni.

Holnapután reggelre érnek majd Isztambulba, ahol majdnem két napig fog állni a hajó. Biztosan ez lesz az első nagyobb durranás, aztán meg jönnek a szigetek: Vólosz, Mikonosz, Rodosz, Kréta, Szantorini, mindenhol egy-egy nap. Utolsó nap, reggel 7-kor fognak ismét kikötni Píreuszban. Étkezések a hajón, napközben városnézés, strandolás, utazások éjszaka. 

Az útiterv nem hangzott rosszul, aggasztónak csak a fedélzeti animáció tűnt. Vacsora utánra ugyanis esti programokat ígértek: zene, tánc, fellépők, és előlük nem nagyon lehetett menekülni sehova. Maximum a kabinba lehetett bezárkózni.

Janesz akart esélyt adni a hajónak, és úgy volt vele, hogy ha esetleg nem fogja bírni idegileg, akkor majd korán visszavonul, és így legalább ki tudja pihenni a napi fáradalmakat is a hatalmas ágyában. Egyébként a vendégek között sem talált egyetlen vele hasonkorú lényt sem, akivel esetleg válthatott volna két szót, mert csak kisgyerekes családokat, fiatal párokat és nyugdíjas házaspárokat látott mindenfelé.

Mondjuk, vele volt a mobilja, ami társaságot nyújthatott neki, de azon meg Liza, a "barátnője" állandóan szóval tartotta. Volna. Ha válaszolt volna neki. Valójában néhány hónap után már eléggé unta a lányt. Szép volt, meg minden, de úgy tapadt rá, mint egy polip. És ez idegesítette őt. Egy ideje fontolgatta, hogy kiadja az útját, de még nem találta meg hozzá a megfelelő alkalmat.

Mindenesetre az első hajón elköltött vacsora időpontja erősen közeledett, úgyhogy lezuhanyzott és felöltözött. Bekopogott a szüleihez, és mondta, hogy előre megy, majd az étteremben találkoznak. Nem volt már  újszülött, hogy karban kelljen vinni őt. A vendégek nagy része nyilván még készülődött, ugyanis csak néhányan flangáltak a fedélzeteken. Az személyzet viszont nyüzsgött. A csinos egyenruhájukban szemetet sepertek, korlátokat törölgettek, bútorokat igazgattak, útbaigazítottak. Ryan az ő szintjük hídján álldogált a korlátra könyökölve, és a teret pásztázta. Néha beleszólt a headsetje mikrofonjába. Nyilván a többieknek adott utasításokat, de nagyon menőnek tűnt. Mint egy titkos ügynök, pedig csak a takarítást szervezte. Mindenesete jó volt ránézni.

A vacsora ízlett Janesznek. A tengeri herkentyűket bírta, és most rafinált módokon lettek elkészítve és feltálalva. A helyiségben szellősen álltak az asztalok, az étkeztetés pedig abszolút nem hasonlított a nagy szállodákban alkalmazott módszerre: a hordák etetésére, úgyhogy emiatt is kellemesen csalódott. A felszolgálók udvariasan tették a dolgukat, az asztaltársak pedig szóval tartották a szüleit, neki csak ennie kellett. Az étteremben dolgozók között nem látta viszont Ryant, amiből arra következtetett, hogy a fedélzeten dolgozók külön munkakört töltenek be. Pedig az egyenruhájuk ugyanolyan volt.

A vacsora legimpulzívabb momentumának az bizonyult, akkor Janesz életében először elgondolkodott azon, hogy  fogyasszon-e alkoholt a szülei jelenlétében vagy sem. A kabinokhoz úgynevezett italcsomagok jártak, amelyek tartalmaztak alkoholt is. Azt a logikát követve, hogy felnőttek tartózkodnak önállóan kabinokban, a pincér érdeklődött, hogy Janesz mit kíván az ételek mellé: fehér bort, vörös bort esetleg sört. Janesz előbb a felmenőire nézett, akik vidáman társalogtak, majd elgondolkodott. Nem ez lenne az első alkalom arra, hogy ilyeneket iszik, a haveri sörözések már egy ideje az élete részét képezték. A kabin hűtője is tele volt sörrel, tehát adta volna magát a lehetőség, de ott az étteremben mégsem akaródzott neki.

Végül mentes vizet kért, pedig biztosra vette, hogy a szülei nem tették volna szóvá, ha alkoholt rendel. Intelligens felnőtteknek tartotta őket, ami abból is látszott, hogy külön kabint foglaltak neki. Pedig nem lehetett olcsó mulatság. Mégis, mivel nemcsak azt szerették volna, hogy velük tartson, hanem azt is, hogy a lehető legjobban érezze magát, így szervezték. Nem tartoztak tehát azok közé, akik a fejüket a homokba dugva azt gondolják, hogy nagykorú gyermekük a valóságban még kiskorú. Esetleg baba. De azok közé sem, akik a 17. születésnapján utódjuknak cigit és piát nyomnak a kezébe, és megpróbálnak a haverjai lenni. Ők pont a kettő között lévő,jó úton jártak.

Janesz amúgy volt részeg is már egyszer, de berúgásból nem akart rendszert csinálni. Az eset kellemes élményként maradt meg a számára, ugyanis néhány sör és egy-két tequila után az egyik barátjával egymás karjaiban kötöttek ki. Aztán egymás szájában, és végül szex lett a vége. Korábban még sosem próbálta fiúval, csak lánnyal, de mondjuk úgy, hogy sosem zárkózott el a lehetőségtől. Akkor éjjel előállt a lehetőség, és nagyon jól sikerült az összejövetel. Még néhány újabb alkalom követte az elsőt, akkor már alkohol nélkül, de aztán a két fiúnak elváltak az útjai. 

Mindenesetre Janesz a tapasztalatnak köszönhetően tisztábban látott. Amolyan mindenevőnek definiálta önmagát, és nagyon elégedett volt miatta. Szüleit egyelőre nem avatta be ebbe a felismerésébe, de tervezte, és csak a megfelelő alkalomra várt.

Az a tény tehát, hogy feltűntek neki Ryan fizikai kvalitásai, nem érte váratlanul. És bár sem a hely, sem az időpont nem ígérkezett ideálisnak, nem bánt volna egy kis flörtöt a jóképű tengerésszel. Egy kis könnyed, nyári izgalmat, amely mindig jó ízt tud adni a dolgoknak. A szülei jelenlétében azonban nem akarta erőltetni, valahogy nem érezte illendőnek.

A magas, sportos típus jött be neki, ő maga is az volt, és Ryan iskolapéldája lehetett volna ennek a fajtának. Annyiban maradt magával, hogy ha a másik észre sem veszi őt, legalább lesz nézegetni valója erre a tíz napra. Igazság szerint a csinos lányok közül egyik sem dobogtatta meg a szívét, kizárólag Ryan miatt kapta fel a fejét.

A vacsorát követően az érdeklődők átvonulhattak a kedvük szerinti bárba, ahol a az esti műsor következett. A második szinten egy zenészpáros szórakoztatta a közönséget, és Janesz elkísérte a szüleit kicsit abban reménykedve, hogy Ryan fel fog tűnni a színen, de sajnos nem úgy lett. Néhány citromos icetea és egy számára unalmas óra után, aztán visszavonult. Tulajdonképpen el is fáradt addigra, a hatalmas ágya tűnt a legvonzóbbnak akkor éjjel. Nyolckor a reggelinél kellett lenniük egyébként is, hogy a fél tízes kikötésnél már túl legyenek rajta.

A következő délelőtt programja Kusadasi volt. Janesz jól aludt, nem zavarta egyáltalán a hajó himbálódzása. Reggeli után egyben válaszolt Liza százezer, előzőnapi üzenetére, aztán a szüleivel megbeszéltek szerint összekészült egy gyors városnézésre. 

Ryant ismét látta aznap reggel, a csinos fiú a kikötésnél segédkezett a társaival egyetemben. Janesz persze az ő sorába állt. Volt abban valami nagyon vonzó, ahogyan a fehér pólójában és a homokszínű bermudájában kivágja a hajókötelet a partra, aztán pedig kiugrik, és egy kis fahidat illeszt a fedélzet és a part közé, majd udvariasan lesegíti a hajóról azokat, akik igénylik a segítségét. Janesz nem igényelte, de a kiszállás alkalmából egy három másodperces félmosolyt kapott tőle, ami aztán az egész napját bearanyozta.

Először is a mosoly hosszabb volt a kelleténél. Másodszorra Ryan egyenesen a szemébe nézett közben, harmadszorra pedig hozzá egy hangot sem szólt, pedig mindenkinek jó sétát/kellemes időtöltést/jó szórakozás kívánt. Mivel a gesztus Janeszt teljesen váratlanul érte, csak röviden visszamosolygott, és a következő, Kusadasiban töltött órákban millió módon elképzelte azt, hogy hogyan kellett volna reagálnia. Hogy Ryan lássa, ő sem közömbös. Jól estek neki ezek a kis fantáziák, és el is határozta, hogy a következő alkalommal jelét fogja valahogy adni annak, hogy a szimpátia kölcsönös. Így még sosem ismerkedett fiúval, de nagyon izgalmasnak találta.

Kusadasi rendben volt, bár őt cseppet sem érdekelte. Azt várta, hogy ebédre visszaérjenek a hajóra. Már a kikötőből kiszúrta Ryan alakját, aki ezúttal a második fedélzeten tette a dolgát. Mikor feljutottak a szintjükre, Janesz észre vette, hogy egy kis aperitif bárt szerveztek az utasoknak ebéd előtre. A szülei rendbe akarták szedni magukat, úgyhogy a kabinjukba mentek, de ő inkább az aperitifet választotta. Egyenesen Ryanhez ment.
- Mit adhatok? - kérdezte a jóképű fiú előzékenyen a pult mellett állva, és egy újabb "olyan" mosolyt küldött Janesznek.
A dobogó szívű Janesz nem akarta elszalasztani a lehetőséget.
- Attól függ, miből választhatok.

A válasza annyira nyakatekertre sikeredett, hogy egyértelművé tette: érdekelné egy esetleges dialógus. Ryan valószínűleg vette a lapot.
- Aperol? Campari? Martini? Esetleg valami, amit én csinálok? Egy koktél?
Mivel Janesz az említett italokat még nem nagyon ismerte, hezitált, de közben a két fiú nem vette le egymásról a szemét. Az ajánlat utolsó előtti tétele egyébként is nagyon vonzónak tűnt. Még úgy is, hogy hivatalosan pontosan megegyezett az utolsó tétellel.
- Melyiket ajánlod? - kérdezte főleg társalgás céljából, mert az ital nem nagyon izgatta. - Teljesen rádbízom.
Ryan végigmérte őt tetőtől talpig, aztán elgondolkodott.
- Szerintem neked a szofisztikáltabb dolgok ízlenek. Feketeribizli vagy ananász?

Janesz elnevette magát. Nem értette, hogy a gyümölcsök mi járatban vannak ott, de ha választania kellett, akkor választott.
- Ananász.
Ryan felvonta szemöldökét, majd összeszorított szájjal bólogatni kezdett. Mintha Janesz jól felelt volna egy találós kérdésre.
- Akkor Park Avenue - felelte, és már hozzá is látott a koktél elkészítéséhez. 

Egy barna, egy zöld és egy kék üvegből töltött a shakerbe, profi mozdulatokkal összerázta és egy jéggel kibélelt, kisebb fajta, öblös pohárba öntötte az italt. Közben többnyire Janeszt nézte, úgyhogy  ha eddig lett volna némi kétség az érdeklődését illetően, akkor az a koktél elkészítése közben teljesen mértékben szerte foszlott.

Miután felöntötte ananászlével az addigiakat, egy dekorációs tűvel hasbaszúrt egy kandírozott cseresznyét, és a pohár tetejére fektette, aztán az egészet Janesz elé csúsztatta a pulton.
- Az ananász nagyon jó döntés volt. Mindent édessé tesz - közölte szakértő módon, és egy újabb "olyan" mosolyt adományozott a fiatal fiúnak.
Janesz megköszönte a koktélt, és arrébb állt, de alig bírt magával. Ez flört volt, nem is akármilyen, bár azt nem értette pontosan, hogy az ananász hogyan kapott benne főszerepet. A duettjükkel egyébként csak kisebb fennakadást okoztak, és Ryan máris újabb vendégek kérését teljesítette.

A félig felnőtt fiatal fiú a távolból figyelte őt iszogatás közben. A tekintetük egyetlen alkalommal találkozott, és sajnos itt véget is ért az izgalom. Az ebéd gongja ugyanis lapozott a sztoriban. Janeszt kicsit fejbe csapta az éhgyomorra fogyasztott koktél, de abszolút nem bánta. A hasa mellett az agya is megtelt pici, fürgén csapkodó pillangókkal, és egyre inkább kezdett tetszeni neki a csinos fedélzeti fiú.

Étkezés közben gyorsan rákeresett az ananászra, mert gyanúsnak találta, hogy Ryan annyira kihangsúlyozta a szót. A harmadik kattintás után azonban nem maradt több kérdése. Nem értette, hogy ilyen fontos dolgokat miért nem magyaráznak el biológiaórán vagy legalább kémián a sok hülyeség helyett. Mindenesetre ő ismét tanult valamit az Élet nevű iskolában, és a tanára nagyon jóképű volt. Alig várta a következő leckét.

A hajó közben elindult. Mivel másnap reggelre volt előirányozva az érkezés Isztambulba, a nap hátralevő részét a yachton kellett töltenie az utasoknak, ugyanis más megálló nem szerepelt a tervben. Nos, ennek Janesz nagyon-nagyon örült. Azt jelentette, hogy fedélzeti strandolás lesz a program. Szinte biztosra lehetett venni Ryan jelenlétét, úgyhogy a jobbik fürdőnadrágját vette fel, sötétsárgát, amely térd fölöttig ért. Azért is szerette, mert a viszonylag szűk fazonja szépen kiemelte a formáit. Más szavakkal jó segge volt benne, és most ez jól jött. A vállára dobott egy törülközőt, és a jó seggével együtt kiment a medencéhez.

Ő maga is kedvelte a szép izmos fenekeket, legalább annyira szexinek tartotta, mint a hatalmas melleket. A kevés, de annál intenzívebb homoszexuális tapasztalata is azt bizonyította neki, hogy ez a testrész nagyon vonzó tud lenni. A napágyakhoz érve meglepődve, de annál nagyobb örömmel vette tudomásul, hogy a csinos Ryan ezúttal úszómesteri munkakörben tevékenykedik egy hatalmas lifeguard felirattal a hátán. Ujjatlan fehér polót viselt, és a karizmai lenyűgözőek voltak. Rövidebb fazonú, piros fürdőnadrágjáról Janesz alig bírta levenni a szemét, és önmagának azonnal bevallotta, hogy sokmindenre képes lenne azért, hogy megnézhesse, mi van benne. A nyakában egy síp lógott, és ez a testet öltött csoda a medence partján sétálgatott.

A már majdnem felnőtt fiatal fiú komoly kísértést érzett arra, hogy problémái támadjanak a néhol kétméter mély vízben, de olyan jó úszó volt, hogy akkor sem tudott volna segítségre szorulni, ha akart volna. Maradt a disztingvált úszkálás, kénytelen volt kihozni abból a maximumot. Szülei közben csatlakoztak hozzá, ami kicsit meghúzta a pórázt rajta, de a gatyájába már hangyák kerültek, és nem lehetett bírni velük. Egy szép fejessel nyitott, amit elég visszafogottan bonyolított ahhoz, hogy másokat ne zavarjon, de elég feltűnően ahhoz, hogy Ryan figyelmét magára vonja. Úszás közben a hátára fordult, hogy lássa a másik reakcióját, és igen, Ryan mosolyogva nézte őt. Azzal a félmosollyal, amit már megszokott tőle.

Janesz belátta, hogy vad flört nem fog következni, hiszen a dögös úszómester éppen dolgozott, de legalább egymás látóterében lehettek, ami semminél mindenképpen több volt. Ryannek túl sok dolga nem akadt a délután, a vendégek szépen fürdőztek, mindössze egyszer kellett megkérnie egy rendkívül értelmes apukát, hogy a körülbelül négyéves gyerekét még úszógumival se tegye az úszók közé, majd átirányította őket a kicsit távolabb található gyerekmedencéhez. A következő órákat mindössze megfigyeléssel töltötte, és a megfigyelt dolgok közé, Janesz nagy örömére, ő maga is beletartozott. 

Határozottan érezte magán Ryan tekintetét többször is, például, amikor a napágyon hasonfekve napozott. Vagy amikor az édesanyjától lenyúlt napkrémmel bekente magát. A combjait és a karjait. Az édesanyja szerette volna bekenni a hátát is, de ezt Janesz határozottan visszautasította, és a továbbiakban háton napozott. 

Ami még feltűnt neki az az volt, hogy egy, a személyzethez tartozó lány a idő nagy részében úgy körözött Ryan körül, mintha a kisbolygója lenne. Ryan sokat nem foglalkozott vele, sőt kicsit úgy tűnt, mintha nemcsak untatná, hanem idegesítené is őt. Janesznek egyből eszébe jutott Liza, akinek egész nap meg sem nézte az üzeneteit. Most gyorsan pótolta, de nagyon nem erőltette meg magát.

A lemenő Nap sugarai aztán figyelmeztették a két fiút arra, hogy ha ma még akarnak valamit, akkor lépéseket kell tenniük. Nos, akartak valamit. Janesz már éppen azon törte a fejét, hogy a Ryan közeli bárpulthoz ül, és kér egy bármit, hátha szóba elegyednek, de ki volt ő ahhoz a tizennyolc évével, hogy kezébe vegye a dolgokat. Gongszó jelezte a medence lezárását, mire minden napozó-fürdőző visszatért a kabinjába, hogy elkészüljön a vacsorához. Így tettek Janesz szülei is, ám a fiuk olyan csigalassúsággal tápászkodott fel (biztos kiszívta az erejét a nap, hogy nem várták meg. Szerencsére. 

Amikor a felmenők biztos távolságba kerültek, Janesz Ryanre nézett, aki persze őt bámulta. A szokásos mosoly után ezúttal odasétált melléje. Janesz szíve majd kiugrott a helyéről.

- Nem túl unalmas egy ilyenkorú fiú számára az utazás? - kérdezte zsebretett kezekkel.

Janesz örült nagyon a szavainak, de nagy mesternek nem bizonyult a szellemes beszélgetésben.

- Ha jól látom te is ilyen korú vagy. Neked nem az?

Ryan elnevette magát.

- Én dolgozom - nézett a hajó fapadlójára, de aztan újra találkozott a tekintetük. - És szerintem idősebb is vagyok nálad. Mennyinek tippelsz?

Janesz valamiért kezdett nyugtalankodni.

- Huszonöt? - kérdezte bizonytalanul a legrosszabbakra készülvén.

Ryan újra nevetett.

- Legyen harminc. És te?

- Tizennyolc.

A piros rövidnadrágos fiú jókedve egy pillanat alatt elillant.

- Oh - mondta halkan -, idősebbnek látszol. 

Kezeit kivette a zsebéből, és egy hosszú másodpercig csak nézett Janesz szemeibe.

- Most mennem kell - jelentett ki aztán komoly arccal, és lassan elsétált. 

Janesz nem pontosan érette, hogy mi történt, csak annyit érzékelt, hogy valami rossz. Hogy Ryan valamiért elvesztette az érdeklődését iránta, és ennek nagyon nem örült. Neki ugyanis továbbra is tetszett az izmoskarú fiú. Egy unalmas vacsorának, egy nyugtalan éjszakának és egy Ryan mosolyát nélkülöző, egésznapos isztambuli városnézesnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjön: Ryan túl fiatalnak találja őt. Mérges lett a felismeréstől, és sajnálta, hogy nem hazudott neki. Hiszen ő már nem gyerek. És tizenkét év korkülönbség, az semmi. Ryan mégsem az apja korában jár! Tetszenek egymásnak, nyár van, össze vannak zárva, miért nem érezhetnék jól magukat?

Mivel az utazás harmadik és negyedik napja úgy telt el, mintha soha nem beszéltek volna egy szót sem egymással, mintha nem flörtöltek volna korábban, sőt mintha Janesz nem is létezne, a fiatal fiú nem hagyta annyiban. Hogy egy ilyen észbontó fiút veszni hagyjon csak azért, mert nem a megfelelő évben született, szóba sem jöhetett. Sokat kell még tanulnia az életről? Rendben. Ryan elég idős ahhoz, hogy átadhassa a tapasztalatait. Miután kifutottak Isztambul kikötőjéből Janesz már biztos volt abban, hogy tenni fog valamit.

A vacsora előtti aperitifbár remek alkalmat kínált a szándéka kivitelezéséhez. Szüleit jól megelőzve érkezett fedélzetre, ahol Ryan már javában keverte és töltötte az italokat. Janesz szíve rettentően vert, izgult és nem szerette volna, hogy a másik csak úgy lerázza őt. A terve már készen állt, csak még bátorságot kellett gyűjtenie. Ebből kifolyólag eleinte messziről figyelgette az izmoskarú fiút. Ryan persze kiszúrta, de egy pillantásra sem méltatta. Amikor viszont vendég nélkül maradt, Janesz azonnal hozzá lépett. Nagy levegőt vett, aztán nyelt egyet. Ryan szótlanul nézett rá.

- Arra szeretnélek kérni, hogy készíts nekem egy Sex on the beach-et, ugyanis nagyon szeretném megkóstolni.

Ryan felvonta a szemöldökét, és megrázta a fejét.

- Nem hinném, hogy ennyi idősen ilyen erőset kéne innod - jelentette ki annyira kimérten, mintha az iskola falai között állnának. 

Janesz nem hagyta magát. Tudta, hogy mit akar, és nagyon akarta.

- Más is elkészítheti nekem, de én a tiédet szeretném megkóstolni - felelte határozottan.

Ryanben mintha megakadt volna a szó. Elgondolkodott néhány pillanatra, majd egy pohárért nyúlt.

- Én viszont azt gondolom, hogy a Tequila Sunrise-zal kellene kezdeni - közölte komoly arccal, és Janesz kezébe nyomott egy narancslevet. - Holnap - tette hozzá, majd következő vendéghez fordult.

Janesz eloldalgott a narancslevével. Próbált lenyugodni és újra normálisan lélegezni. Ismét időre volt szüksége ahhoz is, hogy megértse, ami történt. Ryan válaszai csak és kizárólag úgy kaptak értelmet, ha az ő ajánlatára felelt velük. Egyébként minek ajánlana egy erős koktél helyett egy másik erőset? Amit ráadásul el sem készített neki. Ha viszont válasz volt rá, akkor mit jelenthet? Janesz csak egy másnap hajnali randevút tudott elképzelni napkeltekor. Hát nem volt nagyon életszerű, de másként tényleg nem tudta értelmezni ezt a koktélosdit. És a holnap szó is nagyon passzolt a képbe.

A hajnali randevú lehetősége annyira felizgatta, hogy vacsora közben egy falat sem ment le a torkán. Mivel még bele is sápadt, a szülei kicsit aggódtak érte. Persze felmerült benne, hogy téved és félreértett mindent, ezt viszont csak úgy tudta kideríteni, hogy másnap napkeltekor megjelent a fedélzeten. A Google 6-ra ígérte a napkeltét, ezért Janesz háromnegyed 6-kor lépett ki a kabinjából. Természetesen egy szemhúnyásnyit sem aludt az éjjel, mégsem volt fáradt. Lezuhanyozva és szépen felöltözve érkezett, mintha tényleg randevúra ment volna.

A hajnali homályban derengő fedélzet teljesen néptelen volt. A hajó kényelmesen haladt a sima vízen, minden nyugodtak tűnt. Egyedül Janesz gyomra és szíve kavargott és dörömbölt érthető okokból kifolyólag, úgyhogy remegő kezekkel a korlátba kapaszkodott. Ahogy hozzászokott a helyzethez, valamennyire megnyugodott és inkább rátámaszkodott a hűvös vasra. Nézte a félhomályt és várt. Ahogy múlt az idő, egyre inkább úgy érezte, hogy tévedett és Ryan tényleg csak nem akarta, hogy ilyen fiatalon erős koktélt igyon. Igen, ez mindenképpen valószínűbb, mint hogy hajnali randira hívta.

- Szia! - hallotta egyszer csak maga mögül, és a következő pillanatban már a jóképű fiú is mellette támaszkodott a korláton.

- Nagyon egyre jár az agyunk - tette hozzá, majd oldalról Janeszre mosolygott. Úgy, ahogy szokott.

Utóbbinak már nagyon hiányzott ez a mosoly, és most különösen boldoggá tette őt. Szóval, akkor jól értett mindent.

- Ez egy randevú most? - kérdezte, mert a lehető legtisztábban akart látni.

- Fogalmam sincs - rázta meg a fejét Ryan.

Ilyen körülmények között hirtelen nagyon bonyolultnak tűnt minden. Janesz nem is tudott mit felelni, de  Ryan próbált magyarázatot adni.

- Azt szerettem volna mondani neked, hogy jobb, ha nem merülünk bele ebbe a... flörtbe. Te nagyon fiatal vagy, én meg nagyon nem. Nem helyes, ha ezt nem vesszük figyelembe.

Janesz elszomorodott a hallottaktól. És abszolút nem értett vele egyet. Dehát mit tehetne? Erőszakoskodjon? Azt biztos nem.

- Csakhogy van egy probléma - folytatta Ryan, és egy kicsit kivárt. Úgy tűnt, mintha bizonytalankodna.

- A probléma az, hogy nagyon tetszel nekem. Az első pillanattól fogva, ahogy megláttalak. Ami alaposan megnehezíti a helyzetet - mondta ki végül, és Janesz a tizennyolc éve alatt még sosem őrült ennyire problémának. 

- Már nem vagyok gyerek - tisztázta gyorsan a dolgokat.

- Tudom, hogy már nem vagy gyerek.

- Akkor mi a probléma?

A tizenkét évvel idősebb fiú a vizet nézte.

- Amikor annyi idős leszel, mint én, majd megérted.

Janesz teljes testével feléje fordult, többé nem volt szüksége támaszra.

- Elhiszem neked - felelte -, de most tényleg nem értem. Csak azt látom, hogy egy nagyon jó dologról akarod lebeszélni magadat adminisztrációs okok miatt. Ami szerintem nagy hiba. Én nem mindennap találkozom olyanokkal, akiket ennyire vonzónak találok, mint téged.

Ryan egy ideje már szaporábban szedte a levegőt, de nem nagyon nézett a fiatal fiúra. Néma maradt, ami arra ösztönözte Janeszt, hogy félénken és finoman megfogja Ryan korláton pihenő kezét. Utóbbi azonnal felkapta a fejét. A szemei arról árulkodtak, hogy fel van dúlva, hogy feszült belül, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, első felindulásból reagált az érintésre. Ha addig némi fizikai távolságtartást tanusított a tizenkét évvel fiatalabb fiúval szemben, most az véget ért. Nem azt mondom, hogy rávetette magát, de lendületesen megfogta az arcát, és hevesen megcsókolta őt. Janesz a ránehezedő erő ellenére is úgy érezte, hogy a elemelkedett egy kicsit a hajópadlóról. Se lánnyal, se fiúval nem élt át még hasonlót.

Aztán Ryan, amilyen váratlanul csókolta meg, olyan vártatlanul el is engedte. Rémültnek tűnt, és zavartan körbenézett. Mivel senki sem tartozkódott közelben-távolban, valamelyest megnyugodott, de csak valamelyest, és Janesz nem szerette volna, hogy a csók után rossz irányba induljon el a fejében.

- Látod, nem történt semmi katasztrófa - próbálta jobb kedvre deríteni a zaklatott fiút, aki kínjában el is mosolyodott.

- Nem. Egyelőre nem - felelte egy sóhaj kíséretében, de nem túl nagy meggyőződéssel. - Most mennem kell, kezdődik a munkaidőm - közölte, ám mielőtt a felkelő nap első sugarainál hagyta volna a fiatal fiút, hosszan a szemébe nézett, és megsimította az arcát.

Janesz megbabonázva nézett utána. A hasa bizsergett, az agya szétfolyt a fejében. Csak vigyorgott és vigyorgott. Még az is felemerült benne, hogy talán kicsit szerelmes lett Ryanbe. Visszament a kabinjába, és az ágyra vetette magát. Az élet szép volt, a családi vakáció fantasztikus, Ryan pedig a legszebb férfi volt az egész világon. Hirtelen ólmos fáradtságot érzett, és ásított egy hatalmasat. Becsukta a szemét. A  csókjukra gondolt, újra és újra elismételte magában a jelenetet, de a reggelit nem hagyhatta ki, ha nem akart feltűnést kelteni. Nyolc körül levánszorgott az étterembe, és nagy mennyiségű koffeint töltött magába, hiszen a nyaralás nem állt meg a titkos, hajnali találkozójuk miatt.

Fél 12-kor érkeztek Vólosz szigetéhez, ahonnan este indult tovább a hajó Mikonosz felé. Janesz nagy bánatára Ryan nem segédkezett a kikötésnél, pedig csak miatta maradt a fedélzeten, ahelyett, hogy aludt volna egy kicsit. Fáradt volt, de az ebéd utáni fazekas workshopot családilag hagyták ki, és inkább csobbantak egyet Ampovos homokos strandján, ami némi energiaval töltötte fel. Busszal és kísérővel szállították el a vendégeket a strandra. A kísérő sajnos nem Ryan volt, amit Janesz szomorúan vett tudomásul, hanem a szép fiú kisbolygója, amit viszont örömmel. Legalább addig se mászik Ryanre, amíg velük van - gondolta magában.

Szép barnára sülve érkeztek vissza a hajóra, ahol Janesz automatikusan az aperitifbár felé vette az útját. Mivel egész nap nélkülöznie kellett azt a fiút, akivel hajnalban csókolózott, elég türelmetlen volt.

- Egy újabb Tequila Sunrise-nak nagyon örülnék - mosolygott rá csillogó szemekkel, és Ryan egy aprót bólintott. 

Janesz, bár nem kért semmit, kapott egy narancslevet, ami azonnal le is hajtott. Már teljesen tele volt a feje Ryannel, annyira, hogy amikor vacsora közben az édesanyja érdeklődött Liza felől, hirtelen azt se tudta, kiről beszél. Aztán azt felelte, hogy semmi különös nincs vele, és megnézte a mobilját, ahol a lány 467469 üzenete várta. El is határozta, hogy amint hazaér, elbúcsúzik tőle.

Vacsora után bűvész szórakoztatta a vendégeket a második fedélzeten, és bár Janesz teljesen el volt varázsolva, az nem az ő számlájára volt írható. A hajnali randevún járt az esze, és azon, hogy pihennie kéne, mert már a strandon is többször bealudt. Ebből a meggondolásból és abból a tapasztalatból kiindulva, hogy Ryan nem tűnik fel az esti órákban soha, a produkció felénél visszavonult. Borzasztóan álmos volt, de arra még talált erőt, hogy kinyisson egy sört és az erkélyén megigya. Aztán beállított az ébresztőjét fél 6-ra.

Közvetlenül azelőtt ébredt, hogy a jelzés megszólalt volna. Úgy pattant ki az ágyból, mint kiskorában karácsony reggelén. Igyekezett minél jobban kinézni, szeretett volna nagyon tetszeni Ryannek. A második reggel is ugyanúgy várta őt a korláthoz dőlve, mint az első alkalommal, de ezúttal inkább izgatott volt, mint ideges. Remélte, hogy legalább olyan kellemesen fog telni az a negyedóra, mint tegnap, esetleg még kellemesebben. Ryan pedig hamarosan megjelent.

Ezúttal nem köszönt, csak mellé állt. Aztán egymásra néztek és összemosolyogtak. Janesz olyan meghittséget érzett, amilyet nem tapasztalat még eddig senki mellett sem, Ryan azonban nem csókolta meg, ami rosszul esett neki. És bár ő is megtehette volna, nem akart tolakodni. Már az is csodálatos volt, hogy csak együtt lehettek.

- Hogy tetszett Vólosz? - kérdezte Ryan.

Janesz majd elolvadt attól, ahogyan másik csevegni próbált, miközben vágni lehetett köztük a levegőt.

- Szép volt a strandja, de semmi extra - felelte illedelmesen, de aztán belépett a csetbe a szerelmes fiatal fiú is.

- Reméltem, hogy te kísérsz minket...

Ryan gyengéden mosolygott rá.

- Én Mikonoszra és Szantorinire kísérek.

Janesz már régen hallott ennél jobb hírt.

- Akkor ma találkozunk - állapította meg csillogó szemekkel, mire a másik a fejét ingatva rámosolygott.

- Ha te is jössz, akkor igen.

- Nem hagyom ki semmiképpen.

Ebben a pillanatban megszólalt Ryan övre erősített rádiója. Ő megnyomott egy gombot rajta, és egy férfi hang szólalt meg:

- Három tejet hoznál a raktárból?

Ryan igennel válaszolt, majd kinyomta a készüléket.

- Most mennem kell - nézett lebiggyesztett szájjal Janeszre, aki felsóhajtott. Nem akarta elhinni, hogy ma hajnalra ennyi volt. A jóképű fiú elindult a lépcsők felé, de Janesz utána szólt:

- Ryan! Megcsókolhatlak?

Azzal odalépett hozzá, és a választ meg sem várva a száját a másikéhoz szorította. Ryan azonnal átölelte és odaadóan viszonozta a csókot. Fantasztikus volt, Janesz alig bírt lábon maradni.

Ezúttal is egyedül nézte végig a napkeltét a fedélzeten. A magány azonban egyáltalán nem zavarta. Csak arra tudott gondolni, hogy ha Ryan már a csókjaival ilyen állapotba hozza őt, mi történne akkor, ha a csóknál is tovább jutnának. Mert bizony ahogyan a mohó ajkai az övéihez tapadtak, ahogyan a szájával újra és újra az övébe kóstolt, ahogyan a nyelveik egymást simogatták, attól Janesz súlytalannak érezte magát. Az öle bizsergett tőle akkor is, amikor csak felidézte a csókot. Türelmetlenül és telhetetlenül akart még többet ebből a fiúból.

A hosszú, édes merengését egyszercsak hangok zavarták meg az első fedélzet irányából, és hamarosan megértette, hogy kikötéshez készülődnek. A legénység másik négy tagjával egyetemben Ryan is feltűnt a színen, és Janesz ábrándos szemekkel végignézhette, ahogyan a műveletekben segédkezett. Hajolt és kötelet húzott, a feszülő karizmai még ilyen távolságból is lenyűgözték őt. Amikor megfeszítette a testét és erőt fejtett ki, Janesz az erotika forró vizeire evezett gondolatban. Ott Ryan más okból kifolyólag feszítette meg a testét és fejtett ki erőt. 

Megérezhette azonban, hogy valaki kitartóan bámulja őt, mert váratlanul felnézett a második fedélzetre, és a két fiú tekintete találkozott. Janesz a leskelődők zavarával mosolygott rá, Ryan pedig ezt azzal a félmosollyal viszonozta, amelyet kizárólag Janesz esetében használt az első naptól fogva. A fiatal, de már majdnem felnőtt fiú úgy érezte magát, mint egy ötéves kislány, amikor unikornisos felsőt kap: megbabonázva és boldogan. Egyre inkább gyanakodott arra, hogy kicsit beleszeretett ebbe a kétlábonjáró csodába, akinek a csókjaitól elgyengültek a lábai. Pedig szinte semmit sem tudott róla.

Reggeli után még lehett jelentkezni a mikonoszi sétára és strandolásra, és Janesz szülei örömmel látták, hogy fiuk szokásától eltérően rendkívül lelkesen szeretne csatlakozni. A valóságban Janesz nagyon izgatott volt, de nem a sziget miatt természetesen, hanem mert egy egész napot tölthetett Ryannel. Csak vacsorára kellett visszaérniük a hajóra, hogy indulhassanak tovább Rodosz irányába. 

A vállalkozó vendégeket busszal szállították a világítótornyhoz, a kirándulás első állomásához, és a buszon Ryan tartotta szóval őket, bár egy másik kísérő is velük tartott. Beszélt a szigetről, a látnivalókról, anekdotákat mesélt velük kapcsolatban, az utasok pedig figyelmesen hallgatták vagy éppen vele nevettek. Nagyon élvezetes előadónak bizonyult, és Janesz csodálattal nézte őt.

A toronynál tettek egy sétát és lehetett fotózni is. Az épületbe ugyan nem léphettek be, de a látvány tényleg elsőrangú volt. Amikor Ryan és Janesz lépései keresztezték egymást, a csinos idegenvezető fiú rákacsintott Janeszre. Az utóbbi teljesen odavolt. Sajnálta, hogy ennél közelebbi viszonyba nem kerülhettek a csoport más tagjai miatt, de nagyon vágyott volna rá. A fiatalság vakmerő hevessége aztán arra vitte őt, hogy ne is érje be egy kacsintással. A következő állomásnál, a szélmalmoknál akcióba lépett. A Ryanhez való közelebb kerülés lépéseit olyan furfangosan és kreatívan találta ki, hogy simán helyet kaphatott volna a vilagtörténelem legnagyobb stratégái között. 

A szokásos fotózás és sétálgatás közben egy hosszú, jelentőségteljes pillantást vetett Ryanre, majd eltűnt a legszélső malom háta mögött. Mivel mindvégig a saját számlájára nézelődött, a szülei nem figyeltek rá és főleg nem aggódtak miatta, hiszen nem volt már gyerek. Tudott vigyázni magára. Az utasok nagy része másfelé bóklászott, és a hivatalos mondandó is elhangzott már. A másik kísérő a többiek rendelkezésére állt, Ryannek csak kellett találnia valami indokot arra, hogy miért megy az utolsó malomhoz. Úgy tűnt, hogy talált is.

Az épület mögött Janesznek majdnem egy egész percet kellett várnia rá, de végül megjelent a csinos fiú. Cinkos mosollyal az arcán ment oda hozzá, átkarolta a derekánál, és így szólt:

- Nem kellene ilyeneket csinálnunk. A szüleid is megláthatnak minket.

Janesz a nyaka köré fonta a karjait, és olyan közel húzódott hozzá, hogy érezte, ahogyan dobog Ryan szíve.

- És kit érdekel - felelte félúton Ryan szájához.

Megcsókolta őt ismét, és a varázslat megismétlődött. Janesz a fellegekben járt. Ezúttal azonban Ryan, talán a titkos találkától megszédülve, a malom többszázéves falához nyomta a másikat, és úgy folytatta a mohó csókot. 

Teljes erejével Janesz testének feszült, aki most már mindenütt bizsergett. Szó szerint húzta magára a másikat, ám egy idő után Ryan váratlanul hátralépett. Lihegett és a világosbarna bermudanadrágja bizony rettentően domborodott az ölénél.

- Teljesen elveszed az eszemet - mondta indulatosan.

Idegesen megigazította az egyenruháját és a haját, aztán egy szó nélkül sarkon fordult és visszament a többiekhez. Janesz nem búslakodott a történtek miatt. Rettentően élvezte, hogy Ryan ennyire küzd. És hogy ő "elveszi az eszét". Kicsit várt még, aztán ő is csatlakozott a többiekhez. A jóképű kísérő rá sem mert nézni.

A szélmalmok után a busz Kis Velence felé vette az útját, amely a város azon részét jelentette, ahol a házak közvetlenül a víz mellé épültek, innen eredt a neve is, és egy kellemes óvárosi séta után (a kánikulában) a kis csapat betért az egyik vendéglőbe. Kezdetét vehette a nagy görög romantika. Minden volt, ami szem-szájnak ingere: tengeri herkentyűk jobbról és balról, tzatzikibe érő hullámok, szirtaki a háttérben. A szülők később bevallották, hogy ettek már jobb görög ételt, de a látvány ezúttal mindent vitt. 

Akit viszont egyáltalán nem érdekelt az étel, az Janesz volt. A huszönöt fős társaság három asztalhoz ült le, a kíserőkkel együtt. Janesz és Ryan egymás mellé kerültek, de hogy ezt egyikőjük, a másikuk vagy a vak véletlen intézte így, azt nem lehetett tudni. Mindenki a mellette ülővel beszélgetett egész idő alatt, és ők is ezt tették. Tulajdonképpen már ideje is volt, mert eddig a  szájukon kívül nem nagyon koncentráltak másra.

- Végre tudunk kicsit beszélgetni is - kezdte Ryan miután már mindenki más csevegett valakivel.

- Ennyire fiatalon mivel foglalkozik az ember? - kérdezte, és úgy tűnt, hogy a szélmalom mögötti idegessége már a múlté.

Mindazonáltal Janesz nem ugrott ki a bőréből amiatt, hogy mindig felhozza a korát, sőt kicsit fel is mérgelte. Mintha az ő bűne lenne a tizenkét év.

- Nem volt az olyan régen, hogy már nem emlékezhetnél rá - felelte flegmán, és közben a menüt nézegette.

Ryan picit megszeppent a kimért választól.

- De ha mégsem emlékeznél az idős korod miatt - folytatta szarkasztikusan a fiatal fiú, és összecsukta az étlapot, majd a másikra nézett -, most érettségiztem le. Ősztől egyetemre fogok járni Londonban, de addig is öreg pasikat szedek fel a görög szigeteken. - Azzal Janesz egy műmosolyt is kihelyezett az arcára.

Ryan köpni-nyelni nem tudott, de nyilván megértette, hogy be kell fejeznie a korkülönbség felemlegetését, ha még akar valamit a másiktól. 

- Ne haragudj - mondta -, igazad van.

Közben rendeltek és megérkeztek az ételek is. A közéjük telepedő friss csendet végül Janesz törte meg. Bár korábban kicsit haragudott Ryanre, gyorsan megenyhült, és annak kimondottan örült, hogy tisztázták a dolgokat.

- És te pontosan mit csinálsz a hajón?

- A hároméves gyakorlatomat töltöm ahhoz, hogy boszun lehessek a nagy tengerjárókon.

Janesz nem ismerte a szót.

- Boszun? Az meg mi?

- Fedélzeti tiszt.

- És az mit csinál pontosan?

- Szervezi, irányítja és ellenőrzi a fedélzeti munkát. Amolyan mindenes főnök.

- Wow - felelte a fiatal fiú őszinte csodálattal. - És már kisfiúként is boszun akartál lenni?

Ryan elnevette magát.

- Nem. Akkor csak tengerész.

Most a leendő boszunon volt a sor.

- És te mit fogsz tanulni Londonban?

Janesz felemelte az ujját, mintha nagy meglepetésre készülne a válaszával.

- Angolt - mondta jelentősegteljesen, mintha ilyen bizony ritkán esne meg a brit fővárosban.

- Tolmács, fordító - tette hozzá.

Ryan bólogatott.

- Nagyon jól beszélsz angolul. Először azt hittem, hogy az anyanyelved.

- Nem, Magyarországon élek - mosolyodott el Janesz, és nem volt biztos abban, hogy a jóképű boszunjelölt tud-e valamit erről az országról. 

Nos, egy dolgot tudott.

- Arra nem mennek tengerjárók - mondta rövid gondolkodás után.

- Hát nem. És te hol élsz?

- Londonban. De folyton úton vagyok.

- Értem.

Újabb csend következett, a két fiú emésztgette a hallottakat, de a szemüket nem vették le egymásról némán sem. Talán egy kicsit el is kenődtek.

- Érdekes, hogy a nevedet még nem is tudom - mosolyodott el Ryan.

- Janesz a nevem.

- Jánesz? - próbálkozott meg a kiejtéssel a csinos tengerész, mire a már majdnem egyetemista megrázta a fejét.

- Nem. A-val kell ejteni: Janesz.

- Janesz.

- Igen, valahogy így - bólogatott Janesz bátorítólag az A betű megformálásával hősiesen próbálkozó külföldinek, de belátta, hogy túl sok jelentősége nincsen annak, hogy a másik még három és fél napig hogyan ejti a nevét. 

Hagyományos értelemben véve a két fiú idegen volt egymás számára, annak ellenére, hogy rengeteget csókolóztak. Veszekedtek is már, persze csak visszafogottan, és ráadásul teljesen más életet éltek. Ezek így együtt kizárólag egy rövidke, nyári románchoz tűntek jó alapnak, amit Janesz őszintén sajnált, de nem akarta magát áltatni. Tetszett neki Ryan, és nagy kedve lett volna még jobban megismeri, de be kellett látnia, hogy köztük a szexszel nem elkezdődni fognak a dolgok, hanem befejeződni.

Ebéd után a két fiúnak újra el kellett válnia egymástól, amihez nagyon nem volt kedvük. Ezúttal Ryan nem hagyta annyiban a dolgokat. Arra hivatkozva, hogy szívesen folytatná a beszélgetést, megjegyezte, hogy nyolckor lejár a munkaideje. Megkérdezte, hogy Janesz szabaddá tudja-e tenni magát az este, és a fiatal fiú örömmel állította, hogy igen. Megállapodtak abban, hogy 10-kor a szokott helyen találkoznak.

A délutáni órákat a Paraga strandon töltötték sokadmagukkal, ahol Janesz kizárólag Ryan izmos testét nézegette. Az őrületes szexuális vágy, amit az irányában érzett, állandó izgalomban tartotta. Szerette volna megérinteni őt kimondottan intim formában is, ami újdonság volt a számára, mert az addigi egyetlen azonos nemű partnerével csak úgy megtörténtek a dolgok. Ryan után azonban vágyakozott, fantáziált róla és kettőjükről, és le sem tudta venni a szemét a jóképű fiúról. Alig várta, hogy este 10 legyen. Gondolta, majd gyorsan lelép a vacsora utáni műsorról, és aztán élvezhetik az egész éjszakát Ryannel.

Természetesen a dolgok nem mentek úgy, ahogy kellett volna nekik. Aznap este elhúzódott minden: bevonták a társalgásba a vacsorapartnerek, a szülei is szóval tartották, és Janesz egyre idegesebb lett, mert nem tudott csak úgy lelépni. Fél tizenegy előtt nem sokkal már kénytelen volt kitalálni, hogy nem érzi túl jól magát és inkább lefekszik. Ahogy kijutott az étteremből, rohant a megbeszélt helyre, Ryant azonban már ne találta ott, amitől teljesen kétségbeesett. Egyrészt, mert nem akarta, hogy Ryan félreértse őt, másrészt, mert abszolút nem így tervezte az estét. Legalább negyedórát álldogált még a szokott helyükön, és azon bosszankodott, hogy miért nem kérte el a fiú számát, de Ryan nem került elő. Csalódottan és mérgesen indult a kabinjába, fogalma sem volt arról, hogy hol kellene keresnie a másikat.

Azon kezdte törni a fejét, hogy másnap hogyan tisztázza majd a történteket. Mikor azonban belépett a kabinjába a nevét hallotta. Á betűvel. Tőle néhány méterrel arrébb álldogált Ryan, de alig esett rá fény, nem is látta jól őt. A hangját azonban biztosan felismerte.

- Nem tudtam eljönni időben, sajnálom. És a számodat se tudom, hogy értesíthettelek volna - mondta gyorsan magyarázatként.

Ryan kicsit kivárt, majd kilépett a fénybe. Odament hozzá, némán megfogta a csuklóját, és a tollával egy számsort írt az alkarjára. Aztán elment. Janesz hirtelen nem értette, hogy mi is történt, de amikor összeállt a kép, azonnal üzenetet írt neki. "Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam jönni, pedig nagyon szerettem volna. Ezért nem maradtál velem?" A válasz szinte azonnal megérkezett. "Dehogy is. Mivel nem jöttél, átvettem egy műszakot. A kollégám belázasodott. Én is nagyon sajnálom." Janeszt teljesen letörte az üzenet, mert az este így végérvényesen elromlott, de legalább Ryan nem haragudott meg rá. A telefonján egyébként ott várakoztak Liza üzenetei is, amiket viszont el sem olvasott.

Igyekezett elaludni, de nem ment. Főleg azért, mert a nyaralásból már csak három átkozott nap volt hátra, és mivel nyilván soha többet az életben nem fognak Ryannel találkozni, félelmetesen kevésnek tűnt ez a kis idő. Már egy hete úton voltak, de eddig még csak puszilkodtak. Janesz határozottan nem akart lemaradni egy olyen fiúról, mint Ryan, úgyhogy ki kellett találnia valamit.

Rövid, de alapos gondolkodás után újabb üzenetet küldött neki: "Én holnap nem megyek Rodoszra. Ha lesz egy kis szabadidőd, itt leszek a hajón. Szeretnék veled lenni egy kicsit még." Ezúttal nem érkezett azonnal válasz, bár Ryan azonnal elolvasta. Janeszben felmerült, hogy esetleg túl lőtt a célon és úgy viselkedik, mint Liza vele, de kétségtelenül őszinte volt. Legalább negyedóra telt el a válaszig: "Holnap szabadnapos vagyok. Majd kereslek." Hát nem volt túl romantikus üzenet, de Janesz örült ennek is. Arra gondolt, hogy nyilván csak ő van érintve érzelmi szempontból ebben a viszonyban, de egy nyári kaland pont ennyi szokott lenni. Nem szabad túlreagálnia a dolgokat. Ha eljutnak a szexig, már egy szava sem lehet.

Másnap reggelinél a szüleinek bemondta a hasmenést, ami teljes mértékben jelentette azt, hogy a lábát ki nem teszi a hajóról. De mivel ez volt minden, kérte, hogy ők viszont menjenek mindenképpen a kirándulásra, hiszen Rodosz, az Rodosz. Ő majd ellesz a medencénél. No problem. És így is lett. Mikor a kirándulók partraszálltak, lényegében mindenki, hiszen Rodosz az Rodosz,Janesz furán kezdte érezni magát a hajón, tulajdonképpen egyedül, és nem tudta, hogy mihez kezdjen. Ryant sehol nem látta, de mivel azt mondta, hogy majd keresi, csak várni tudott.

Először várt egy kihalt bárban, aztán sétált a kihalt fedélzeten, és csak egy idős emberrel találkozott. Kiment a kihalt a medencéhez, ahol egy úszómester ugyan jelen volt, de nem Ryan személyében. Úszott és napozott, aztán megebédelt, de a jóképű fiú nem tűnt fel sehol. Kezdte hülyének érezni magát, ráadásul szomorú hülyének. Lehet, hogy Ryan már meg is feledkezett róla, ő meg egész nap csak várja. Nagy magányában végül annyira felhúzta magát, hogy ebéd után sértetten visszament a kabinjába, és bevágta az ajtót maga után.

Hamarosan visszatérnek a többiek és megint elment egy nap a semmire! Pedig egész végig együtt lehettünk volna, gondolta. Nem akart újra ráírni Ryanre, már így is elég kínosan érezte magát. Írt viszont két szót Lizának, aztán végignyúlt az ágyán. Ugyanazzal a lendülettel aztán fel is pattant, feltépte a kis hűtő ajtaját, és kibontott egy sört. Mindenki bekaphatja, gondolta, de leginkább Ryan. Ha nem akar szexet se velem, hát akkor nem fog kapni szexet se. Ő veszít többet!

Még be sem fejezte a sörét, amikor üzente jött. Gondolta, Liza lesz az, és amilyen idegállapotban volt, közel került ahhoz, hogy sms-ben szakítson vele. Vele is, meg mindenkivel is. Csakhogy tévedett. Ryan írt neki: "Hol vagy?" - kérdezte a szokásos bőszavú romantikájával. Janeszt egyszerre tette elégedetté és dühössé az üzenet. Amikor kettesben vannak, Ryan édes, de az írott stílusa hátborzongató. Mint egy katonatiszt. Tényleg olyan nehéz lenne belecsempészni egy kedves szót a szövegbe? Érti ő, hogy ez egy nyári kaland, ami leginkább a szexről szól, bár azt sem sietik el, de egy "alig várom" például azért jól esett volna neki.

Egyébként mindegy persze, lényeg, hogy Ryan jelentkezett. Ő is szűkszavúan felelte azt, hogy a kabinjában. Fél perc múlva finom kopogást hallott, ami meglepte, mert újabb üzenetre számított. Ryan ott állt az ajtóban, farmerban és rövidujjú ingben. Még az egyenruhánál is jobban állt neki ez a szerelés.

- Helló - mondta mosolyogva, mire Janesz szélesre tárta az ajtót. - Alig vártam, hogy találkozzunk - folytatta, majd lábbal becsukta az ajtót, és megcsókolta Janeszt. A fiatal fiú feje teljesen kiürült a csóktól, nem emlékezett többé sem dühre, sem sértettségre. Ryan ezúttal gyengéden csókolta meg, semmi hevességet nem mutatott. Mégis ugyanolyan izgató és varázslatos volt, mint mindig, Janesz pehelyként himbálódzott a térben. Biztosra vette, hogy hamarosan megválnak ruháiktól és végre átadják magukat a nyári szerelmek könnyed erotikájának. 

Nos, tévedni emberi dolog. A csók után ugyanis Ryan így szólt:

- Tudod, elég furcsán érzem magamat. Itt vagyunk ezen a hajón, ahol te nyaralsz, én meg dolgozom, és teljesen helytelen, amit teszünk. De... szeretnék valamit kettesben csinálni veled.

Csillogó szemekkel nézett Janeszre, aki majdnem elolvadt. Persze első helyen arra gondolta, hogy a dél-koreai sorozatba illő fordulat egy romantikus randevút jelent, de néhány másodperc alatt belátta, hogy ugyanúgy szexet is utalhat valami kihalt helyen. Már ő maga sem tudta, hogy melyikre vágyik jobban. Ryan nyilván jól ismeri Rodoszt, és biztos, hogy nem ő az első kalandja itt. De Janesz elégedett volt. Szexet akart ő is, és ilyen közel még sosem kerültek hozzá az elmúlt hét napban.

- Ismerek egy nagyon szép helyet a szigeten, amit szívesen megmutatnék neked. Ha van kedved hozzá - folytatta Ryan. Janesz mosolyogva bólogatott.

- Akkor hozzál fürdőnadrágot is!

A hajó a Mandraki kikötőben állt, amelynek fennséges szépségét Janesz csak futtában tudta megcsodálni, amíg Ryannel keresztül nem siettek rajta az óváros bejáratáig.

Ott taxiba ültek, és Ryan minden bizonnyal görög nyelven (!) bemondta az úticélt. Az autó elindult.

- Hova megyünk? - kérdezte Janesz, és csak kicsit aggódott amiatt, hogy esetleg összefutnak a kiránduló utasokkal, de csak addig, amíg Ryan nem valaszolt.

- A sziget másik végébe, a Prasonisi-fokhoz. Ott találkozik egymással az Égei-tenger és a Földközi-tenger. Egy óriási homokpad választja el egymástól a két nagyon különböző részt, és ez a földnyelv néha akár hónapokra is víz alá kerül. Most éppen nem, azért is megyünk oda. Az égei oldal nagyon szeles, hatalmas hullámokkal, a földközi viszont sokkal csendesebb és nyugodtabb.

Az autóút bő háromnegyedórát vett igénybe. Janesz akaratlanul is kettőjükre asszociált a két tenger kapcsán, amelyek különbözőek, de amikor találkoznak, összefolynak. Mivel mindenképpen Ryan lenne a nyugodt oldal, amivel egyébként bizonyos értelemben már a sírba viszi őt (egy hete csak kerülgetik egymást, mint macskák a forró kását), akkor ő lesz a szeles oldal, bár egyáltalán nem érezte magát annak. Ő nagyon is visszafogott, hiszen bármikor rávethetné magát a szép tengerészre, és mégsem teszi. Most is szó nélkül utazik a sziget végére Ryannel, pedig már a kabinja lepedőjét kellene gyűrniük nagy erőkkel. De nem. Kirándulnak.

A legfurább azonban az volt, hogy Janesz élvezte. Ahogy üldögéltek egymás mellett a kicsi hátsó ülésén, és Ryan simogatta a kézfejét, amely kettejük között pihent. Ahogy néha cinkosan egymásra mosolyogtak, mintha valami közös titkuk lenne. Ahogy igyekeztek beszélgetni, de közben úgy néztek egymásra, mintha égi csodát látnának. Csevegés közben egyébként annyi mindent megtudtak egymásról, hogy mire Prasonisire értek, már idegenek sem voltak. A fizikai közelség mellé egy másfajta közelség is társult.

A családi körülmények tisztázása után az is kiderült Ryanről, hogy a tengert szereti, nem a hajókat. A hatalmas víztömeg ereje vonzza annyira, ami egyszerre jelent veszélyt és szabadságot. Bár olyan mélységekig nem hatoltak, hogy a szabadság igenis veszélyes dolog, Janesz elmesélte, hogy neki pont az tetszik annyira a fordítói munkában, hogy rengeteg szabály van benne, amiket muszáj követni, de ezzel párhuzamosan találékonynak kell lenni, sőt eredetinek. A szinkrontolmácsolás pedig lehetne Herkules egyik munkája is, annyira nehéz, és azért is akarja megtanulni.

Miután ezt is megbeszélték, Ryan kifizette a taxit, és kézen fogta Janeszt. Jó sokat sétáltak a parkolóból a strandon keresztül a földnyelvig a kora délutáni melegben, folyt róluk a víz rendesen. A strandon szép számmal találtak fürdőzőket az egyik oldalon és szörfösöket, paplanernyősöket a másik oldalon. Az egész cirkuszi egyvelegnek tűnt Janesz számára, ahol minden is van. 

Ryan a földnyelv közepére vezette magukat, távolabb a tömegtől, ahol a legvékonyabb volt a homokpad. Széttárta a karjait és bemutatta a jelenlévőket.

- Égei-tenger - bökött a szeles részre -, Földközi-tenger - bökött a csendes részre.

Ezután megfogta Janesz kezeit, és a szemébe nézett.

- Ő pedig Janesz - ejtette hibátlanul a nevét -, a fiatal magyar fiú, aki tudja, hogy mit akar, és meg is szerzi magának. Akiről az első perctől fogva le sem tudom venni a szemem. Aki az ujja köré csavart, aki miatt nem alszom és átszervezek mindent, csak hogy vele lehessek. Azzal hozzáhajolt és megcsókolta említett Janeszt, és a kezeit nem engedte el közben.

Janesz elfolyt a földnyelv közepén, amiért a 38 fok és Ryan csókja csak részben volt felelős. Nagyobb részt a szívét terhelte a felelősség, amely bizony rózsaszín, ragacsos zseléként töltötte be őt a feje tetejétől a sarkáig, és ettől maga is azzá vált. Édes és sűrű anyaggá, de nem elnehezült tőle, hanem légiesen könnyű lett. Ha Ryan nem fogta volna a kezét, az égei oldala szele biztosan felkapta volna őt. De szerencsére fogta, és aztán magához is ölelte.

- Mehetünk? - kérdezte váratlanul.

Janesz csak pislogott, mint idegsebész a hentesnél. Vajon most hová viszi őt? 

- Melyik oldalon akarsz fürödni? - kérdezte Ryan, azzal elővett egy nagy törülközőt a hátizsákjából.

- Emögött átöltözhetsz - tette hozzá,  és azonnal eléje tartotta.

Janesz értett a szóból, azt pedig, hogy Ryan minden bizonnyal szeretne vetni rá egy pillantást ilyen intim módon, nagyon izgatónak találta. Elővette gyorsan a fürdőnadrágját és vetkőzni kezdett. Ryan tényleg nem vette le a szemét róla, miközben ügyesen takarta is őt. Amikor Janesz megvált az alsónadrágjától, Ryan hatalmasat nyelt és megnyalta az ajkait, aztán elegedetten Janeszre mosolygott.

-Tetszik? - kérdezte a fiatal fiú, és Ryan bólogatott.

- Nagyon.

Amikor elkészült, Ryan következett. Ugyanazt a koreográfiát követve ő is átöltözött. Amikor teljesen meztelen volt, ő kérdezett Janesztől:

- És én tetszem neked? - mire a fiatal fiú sűrűn bólogatni kezdett, és szaggatottan felsóhajtott.

- Igen - felelte röviden, de magában azt gondolta, hogy édesistenem. Ryan méretei lenyűgözőek voltak.

Kicsit arrébb hurcolkodtak, nem volt nehéz találni egy viszonylag elszeparált helyet egészen a földnyelv végében, a csendes oldalon. Lényegében a Prasonisi-sziget aljában álltak meg. Ryan a vízbe indult, és a kezét nyújtotta Janeszért.

- Gyere!

Nos, ha Janesznek lettek volna szárnyai...

Lassan sétáltak be a tengerbe, kézenfogva, aztán amikor hirtelen mélyülni kezdett, Ryan alámerült. Amint visszatért a felszínre, letörölte az arcát, és ismét Janeszért nyúlt. A fiatal fiú azonnal átkarolta a nyakát, aztán a combjait a csípőjére kulcsolta. Ajkaik tökéletesen forrtak össze, semmi sem tudta volna elválasztani őket. Ryan a fenekénél tartotta Janeszt, aki a másik arcát fogta csók közben. És húzta magához. A sok erőnek az lett a vége a még erősebb vízben, hogy mindketten belehanyatlottak, alul Ryan, rajta Janesz. Nagy nevetések közepette jöttek fel a felszínre.

- Menjük a sziklákig! - javasolta Ryan. Janesz úszva követte őt.

A sziget aljában hamarosan találtak egy vízalatti padka szerű kiállást a sziklafalból, amihez Ryan hozzá tudott támaszkodni, majdhogynem ráült, Janesz pedig azonnal az ölében termett. A csók ott folytatódott, ahol az imént abbahagyták. Janesz a belső combjai között kezdte érezni, hogy Ryan bizony nagyon kívánja őt, és mivel ezzel ő is pontosan ugyanígy volt, ezúttal nem akarta ereszteni a szép tengerész fiút. A legnagyobb örömére úgy tűnt, hogy Ryan sem akarja elvesztegetni a lehetőséget.

- Szexet akarsz, igaz? - suttogta a fülébe, és Janesz nem tagadhatta. 

Mondjuk eddig sem rejtegette ezen szándékát, de most végre értő fülekre talált.

- Ige... - felelte volna, csakhogy Ryan közbevágott:

- Fordulj meg!

Janeszt a víz és Ryan együttes erővel szervezték a megfelelő pozícióba. Tulajdonképpen Ryan ölébe ült bele. A tengerész a nyakán folytatta a csókjait, közben a kezével a nadrágjába nyúlt. Amikor megérintette őt, vagy inkább kézbe vette, Janesz mélyet sóhajtott. Ez nagyon más volt, mint az eddigi tapasztalata. Sokkal intenzívebb és sokkal... letisztultabb.

Ryan keze olyan magabiztosan mozgott, hogy Janesz és a teste azt tette, amit a másik szeretett volna. A tapasztalat és hozzáértés gyors gyümölcsöt hozott, Janesz lihegett és kapkodta a levegőt. Olyan gyorsan élvezett el, hogy maga sem hitte. 

- Ezt akartad? - suttogta a fülébe Ryan, és csak tartotta őt az ölében.

Janesz gyenge volt, mint a harmat, de össze kellett kaparnia magát. Megfordult Ryan ölében, és átkarolta a nyakát ismét.

- Igen, de nem csak ezt - felelte és már csókolta is a másikat. 

Ő is a másik nadrágján kezdett matatni, és bár határozott érdeklődést tapasztalt, Ryan finoman eltolta magától.

- Vissza kell indulnunk, már így is késésben vagyunk.

Janesz nem akar hinni a fülének.

- Tessék?

Ryan ekkor megsimogatta a vizes arcát.

- Holnap ne menj Krétára...

Janesz persze örült a másnapi programnak, de részéről még a mai sem fejeződött be.

- Rendben, de...

Ryan azonban nagyon határozottan tűnt.

- Indulnunk kell!

Egy újabb csók után kiúsztak, de Janesz zaklatott maradt. Úgy érezte, hogy Ryan gonoszan összecsukta a könyvet a legjobb résznél, pedig ő végig akarta olvasni a fejezetet. Értett mindent, de akkor is. Hogy nem viszonozhatta azon nyomban azt, amit Ryan csinált vele, rosszkedvűvé tette, Ryan viszont nem tűnt csalódottnak. 

A taxiban mosolygott, és átölelte őt, Janesz pedig hozzábújt. Teljesen azt a benyomást keltették, mintha egy párt alkotnának. Mintha járnának egymással. Mivel ő még sosem járt vele azonos neművel, csak szexelt vele, ez az érzes újdonságként hatott. És nagyon tetszett neki. Kezdte őszintén sajnálni, hogy hamarosan vége lesz.

Holnap még remélhetőleg újra kettesben tudnak maradni kicsit, holnapután Szantorini, ahol Ryannek dolgoznia kell, és kész. Ennyi volt. Két nap múlva reggel ő már Píreuszban lesz. Kicsit még közelebb bújt Ryanhez, aki megpuszilta a haját. De beszélni ezúttal nem beszéltek. A fiatalabbik bújt, az idősebbik pedig szomorkásan nézett ki a kocsi ablakán.

Még éppen visszaértek a hajóra a kirándulók előtt, de a köztük lévő bizalmas viszonyt már a kikötőben el kellett rejteniük. Ez nem jött jól. Annyiban maradtak, hogy vacsora után még váltanak két szót, addigra Ryan is tisztábban fog látni a holnapot illetően. Janesz szülei örömmel látták, hogy fiuk nagyon jól van, bár kicsit lehangoltnak tűnt. Biztos unatkozott szegény egész nap egyedül, gondolták. A valóság azonban teljesen más volt. Janesznek ki kellett találnia valamit a krétai kirándulás ügyében, és úgy döntött, hogy inkább reggel fogja rosszul érezni magát újra és majd a vacsorára fogja. Szépen meghallgatta a rodoszi élménybeszámolókat, de közben végig a saját fantasztikus élményére gondolt, amivel semmi nem tudott vetekedni.

A fiúk éjfél után találkoztak a szokott helyen. Egymás mellett dőltek a hajó korlátjára, a karjuk összeért.

- Holnap reggel tudok jönni - közölte Ryan gyorsan -, délután dolgozom.

Janesz tudomásul vette a hallottakat, de most már nem akarta vesztegetni a kevés idejüket.

- Holnap ne menjünk sehova! - javasolta előrelátóan. - Maradjunk a kabinomban!

Ryan előbb meglepődve nézett rá, de kis gondolkodás után egyetértett.

- Rendben. Majd kitalálok valamit.

Janesz nem értette őt.

- Mire? - kérdezte.

- Hogy miért vagyok a kabinodban olyan sok ideig.

A fiatal fiú változatlanul nem értette teljesen a dolgokat.

- Elárulod, hogy miért kell ennyire óvatosnak lenni? Semmi büntetendőt nem csinálunk.

Ryan reménytelen arckifejezéssel nézett rá.

- A legénység szerződésében benne van, hogy a vendégekkel nem kerülhetünk közeli viszonyba.

- Ah - felelte egykedvűen Janesz, aztán elmosolyodott.

- Akkor azt megszegted.

Ryan megrántotta a vállát.

- Igen. Még sosem fordult elő velem.

Janesz a vízre nézett. A kényszerű elválásuk miatt benne gyülemlő feszültség most utat talált magának.

- Ezt nehéz elképzelni rólad.

Ryan összevonta a szemöldökét.

- Miért? Olyannak látszom, aki végigdugja az utasokat?

Az ingerült reakció miatt Janesz elszégyelte magát.

- Nem, dehogyis. Csak túl jóképű vagy. És ahogy mosolyogtál rám az első perctől fogva... Azt hittem, szoktál flörtölni - próbált magyarázkodni, mert sajnos egyből járt a szája, és nem fontolta meg, hogy mit mond. 

Ryan válaszából ítélve azonban túl sok sikerrel nem járt.

- Pedig nem. Csak azokkal a 18 éves fiúkkal, akik felfalnak a szemükkel, a karjaimba vetik magukat és szexet akarnak mindenképpen.

Janesz füle égni kezdett.

- Ne haragudj, nem úgy értettem.

Pici csend következett, mindketten tüskések voltak.

- Nézd, nagyon szép, ami köztünk van - nézett Ryan újra Janeszre, aki viszonozta a pillantást. - De kicsit jobban belebonyolódtunk a dolgokba a kelleténél. Ne rontsuk el a maradék időt!

Janesz egyetértett, de muszáj volt sóhajtania. 

- Igazad van.

Ryan lopva körül nézett, és egy gyors csókot lehelt Janesz arcára.

- Most viszont mennem kell. Akkor holnap. Jó éjt!

Janesz furán érezte magát a beszélgetés után. Rettentően hiányzott neki a tengerésze, és boldog volt, hogy másnap ismét együtt lesznek. Az viszont komolyan elszomorította, hogy holnap valószínűleg utoljára lesznek kettesben, és annak sem örült, hogy Ryan szerint túlságosan belebonyolódtak a dologba. Vagy inkább egymásba. De hogy ő Ryanbe, az biztos. Akárhogyis, kár hogy vége lesz. De már nem gyerek, majd túl teszi magát rajta. A nyári kalandok sosem tartanak örökké. Sokan mondják, hogy az a legjobb bennük.

Próbált aludni, ami nem nagyon jött össze, csak kettejükön járt az esze és azon, hogy nem lehetne-e, hogy valahogy mégis kapcsolatban maradjanak. Mondjuk ahhoz ő sem érzett túl sok kedvet, hogy a semmiről esemezzenek. Ő ugyan ősszel Londonba költözik, de Ryan folyton úton van, tehát tök mindegy. Szóval már most pontosan lehet tudni, hogy semmi sem lenne belőle. Igaza van Ryannek, feleslegesen bonyolódtak bele ennyire. Csak arra volt jó, hogy nehezebb legyen az elválás.

Másnap reggel Janesz a terveinek megfelelően cselekedett. Előbb bizonytalankodott az egészségügyi állapotát illetően, majd a kabinjába rohant, mert azonnal vécére kellett mennie. Ebből persze egy szó nem volt igaz, de azt nem mondhatta a szüleinek, hogy nem megy Krétára, mert egy nála tizenkét évvel idősebb fiúval akar szexelni, akivel aztán soha többet nem fogják látni egymást az életben. Maradt a gyomorrontás. Miután visszatért az étterembe azt mondta, hogy sokkal jobb, mint tegnap, de hibázott, amikor vacsorázott.

A krétai busz közben már indulni készült, és az édesanyja kijelentette, hogy maradnak ők is, Janesz ezt egyáltalán nem akarta, és akkora játékos volt, hogy közölte, akkor inkább ő is megy, majd lesz valahogy. Egy kisebb huzavona után megegyeztek abban, hogy a szülők mennek, Janesz viszont nem, felkeresi azonban az orvost, és kér hasfogót. Ebben szerencsére meg tudtak egyezni.

Ahogy a busz elhagyta a kikötőt Heraklionban, Janesz rohant is vissza a kabinjába, hogy lezuhanyozzon és elkészüljön a randevújára Ryannel. Szerette volna, hogy ez az utolsó alkalom felejthetetlen maradjon mindkettőjük számára.

Nem sokkal tíz után Janesz finom kopogást hallott, mire hatalmasat dobbant a szíve. Mikor ajtót nyitott, Ryan azonnal belépett, és megsimogatta az arcát. 

- Ne ijedj meg! - mondta csupa gyengédséggel a hangjában, majd megfordult. 

Letett egy szerszámos táskát a sarokba, majd kinyitotta a tévé alatti alsó szekrényke egyik ajtaját és kitépte a helyéből. Beletörölte a kezét a bermudanadrágjába, majd a mosdóba ment, és kezet mosott

- Ezt fogom javítani egész délelőtt - magyarázta közben a furcsa akciót.

Janesz megnyalta az ajkát.

- Remélem, hogy igazából nem.

Ryan szó szerint magához rántotta őt.

- Nem, igazából szeretkezni fogok veled - felelte mélyen a szemébe nézve.

Janesznek az a benyomása támadt, hogy egy rítusba fog beavatást kapni, és hogy Ryan a főpap. Neki csak azt kell tennie, amit a mester mond, és ezer örömmel állt elébe.

Ryan visszatoloncolta őt a szobába, sokat nem kellett sétálniuk. Csókolni kezdte, ahol érte, Janesz pedig igyekezett minél többet rendelkezésre bocsátani magából. Már hosszú ideje várt erre, nem akart lemaradni semmiről. Hirtelen azonban Ryan felhagyott az édes tolakodással, és előrelátóan bazárta az ajtót. Gyengédebb hangnemre váltott. Mosolyogva levette a másik pólóját, és szelíden simogatni kezdte a mellkasát.

- Nagyon szép vagy - közölte, miközben le sem vette a szemét Janeszról.

Utóbbi nagyon elégedett volt a helyzettel, és akarta a saját részét is, úgyhogy levette Ryanről a felsőjét, aztán csókolni kezdte a karjait, a mellizmait, már jó ideje szerette volna megtenni. 

Mivel pont olyan csodás érzés volt, mint ahogyan elképzelte (százmilliószor), áttért a nagy kincseket rejtő nadrágra. A másik fiúval nem vesztek el ennyire a részletekben sosem, de Ryannal más volt. A részletei csodálnivalóknak tűntek, és Janesz nagyon szerette volna megcsodálni őket. Az idősebbik fiú felettébb előzékenyen vált meg a bermudájától, az alsónadrágjától, és minden egyébtől, amit viselt. Janesz pedig követte mesterét, de ugyanannyi idő alatt csak a nadrágját tudta levenni. Mivel azonban a jóképű tengerésznek bizonyos részleteit nemcsak megcsodálni szerette volna, hanem megízlelni is, és lehetőleg minél hamarabb, eléje térdelt. Előbb csak az ajkaival, aztán a nyelvével, végül az egész szájával csodálta és ízlelte őt.

Ryan az előtte térdelő fiú fejét fogta, majd fogta vissza, amikor lelkes szeretője kezdett nagyon elmerülni abban, amivel foglalatoskodott. Ryan lihegéséből ítélve igen jól.

- Ne siess annyira! - állította le végül, és magához húzta álló helyzetbe.

- Nem csinálom jól? - kérdezte a fitalabbik, de inkább csak játékból, hiszen Ryan, amilyen állapotba került, nem hagyott kétséget semmi felől.

- Nagyon jól csinálod...

Janesz őszintén szólva szeretett volna visszatérni az eredeti helyére és folytatni, amit elkezdett, de a tengerésze megfordította őt maga előtt. Hozzásimult hátulról, és a nyakát nyalogatva letolta róla az alsónadrágot. A középső ujját megnedvesítette és a feneke nyílásához érintette. Aztán cirógatni kezdte.

- Ezt már próbáltad? - kérdezte, és a nyelvével áttért Janesz fülére, amitől a fiatal fiú addig sosem tapasztalt bizsergő zsibbadást érzett a nyakában, és nehéz súlyokat az ölében. Természetesen az is tudta, hogy Ryan nem a fülével kapcsolatban érdeklődik.

- Nem - felelte a valóságnak megfelelően, ám azt nem tette hozzá (szerencsére), hogy mivel már egy ideje foglalkoztatta a téma, elméletben nagyon jól állt.

- És szeretnéd? - faggatta tovább a tengerésze, az ujjait nem mozdítva egy másodpercre sem a megadott helyről.

Janesz hálát adott az égnek, hogy létezik internet, létezik Google és létezik zuhanyfej. És annak is, hogy biztosra vehette: nem dumálni fognak azon a délelőttön. Szépen felkészült, lelkiismeretesen, bár eszköztárát a hajón rendkívül szegényesnek lehetett nevezni. Egyébként a szárazföldön is, de ez ebben a korban talán még bocsánatos bűnnek tekinthető.

- Igen - felelte hát teljes lelki és nemlétező testi nyugalommal, -, tiszta vagyok - és hagyta, hogy mestere tegye, amit tennie kell. Ő csak ringott a karjaiban, odaadóan és egy idő után az az érzése támadt, hogy valamilyen másik dimenzióból figyeli magukat. A érzékszervei fullon dolgoztak. A tőlük tíz centire lévő kerek tükörben látta Ryan mozdulatait, ahogyan sikosítót vesz elő a nadrágja zsebéből, ahogyan megfogja őt hátulról a nyakánál és miközben tartja, az ujjaival hol simogatja, hol beléje hatol. A kezdeti kényelmetlenség néhány kör után kellemessé vált. Látott már pornót ebben a témákörben, de a valóság százmilliószor jobb volt nála. 

Mindezzel együtt Ryan mély és hangos lélegzete, nedves nyelvének zajai a fülében, aztán az újra és újra szájába hatoló ugyanezen nyelv nagyon felhúzták őt. Nem jóleső, könnyed élvezetet okoztak már, hanem elviselhetetlen feszültséget keltettek benne. A kielégülés sürgető vágya okozta. Janesz számára azonban hamarosan az is kiderült, hogy annak még csak a közelében sem jártak, hogy Ryan megadja neki, amire ennyire vágyik. 

- Feküdj le! - utasította őt, és gyengéden végighasaltatta a hatalmas ágyon.

Előbb lágyan masszírozni kezdte a fenekét, simogatta, aztán az ujjai helyett a nyelvét használta. Kissé megemelte Janesz csípőjét, és finoman nyalogatni kezdte őt a pici nyílásnál. Janesz teste olyan erősen bizsergett tőle, mintha áram alatt lenne folyamatosan, de közben azt érezte, hogy a nyakán csak egy lufi van. A feje helyett. Az ágy matraca volt az egyetlen biztos pont ebben a káoszban. Amikor Ryan beléje is hatolt a nyelvével, Janesz már tíz körömmel kapaszkodott az ágytakaróba. Aztán megérezte újra a másik ujjait is magában, és egy nyomást belül, amitől addig sosem tapasztalt nagyon intenzív kéjérzet járta be a testét teljes egészében. Az újabb apró nyomások ahhoz vezettek, hogy Janesz artikulálatalan hangokat kezdett kiadni, és érezte is, hogy hamarosan el fogja veszteni teljesen a kontrollt.

Ryan elhúzódott tőle és óvszert tett fel. Sikosítót kent magukra, úgy csúszott minden, mintha jégpályán táncolnának. Janeszben komolyan felmerült, hogy ha Ryan most azonnal nem dugja meg, nem áll jót magáért. De erre szerencsére nem került sor. A tengerésze térdre húzta őt és óvatosan beléhatolt, ami fájt neki igen, de lassú mozdulatok hozzászoktatták őt, és aztán a fájdalom is elmúlt. Automatikusan ért saját magához, mert fájdalmasnak érezte a keménységet a combjai között, és a párhuzamosan zajló mozdulatok csak gyorsultak és gyorsultak. Egy ponton aztán forróság öntötte el belül-kívül, és úgy érezte, mintha súlytalanul lebegne a kabinjában. Csak azt hallotta, hogy Ryan hatalmasakat nyög, és erőseket lök rajta, amelyek mind elnyújtották azt a kéjt, amelyet ő érzett. Amely megakasztotta a lélegzetét, és amely fehér cseppecskéket varázsolt a takaróra.

Janesz úgy érezte, hogy halálosan szerelmes Ryanbe, amitől azonban elszomorodott. Szótlanul feküdtek egymás karjaiban, a korábbi mámor valamiért hihetetlenül gyorsan elillant. Janesznek muszáj volt valamit tennie. Ryan mellkasára támaszkodott, és megpuszilta őt.

- Nagyon örülök, hogy ezt te mutattad meg nekem - vallotta be édesen, és Ryan halványan rámosolygott.

- Én is - felelte, majd elkomorodva nyelt egy nagyot.

Megsimította Janesz haját, aztán kikelt az ágyból. A fiatal fiú is felült, a térdeit felhúzva nézte végig, amint Ryan felöltözik, majd 5 perc alatt csendben megjavítja a szekrényt. 

Amikor elkészült, Janesz így szólt:

- Tudsz még maradni?

Ryan komoly arccal bólogatott, és visszaült a meztelen fiú mellé. Átkarolta a vállát, Janesz pedig becsukta a szemét. Talán öt perc is telt el így, de csak pillanatoknak tűnt. Aztán megpittyent Ryan rádiója, és a tengerész ismét felállt.

- Tudod, nagyon nehéz ez - mondta halkan, aztán kiment a kabinból.

Janesz bizony elsírta magát, pedig mindent értett.

A nap hátralevő része is ebben a hangulatban telt nála, ki sem mozdult. Nem ment ebédelni sem, és a fedélzeten sem akart ténferegni, abban reménykedve, hogy hátha látja Ryant. Eszébe jutott az, amikor az első csókjuk után a másik azt mondta neki, hogy egyelőre nem történt semmi baj. Akkor nem értette, illetve azt hitte, hogy arra vonatkozik, hogy valaki esetleg meglátja őket. Most azonban világos lett minden. A baj előállt, bár nem látta meg őket senki. Ryan tehát már akkor sejtette, hogy nem lesz egyszerű a történet. De vajon miből?

A szülei előtt igyekezett jókedvű lenni és újságolta, hogy teljesen rendbejött, Szantorinit pedig már semmiképpen nem hagyja ki. Ennek mindenki nagyon örült. Persze egész este nem látta Ryant, amire számított, de nagyon hiányzott neki a fiú. A rettenetesen telő éjszaka során többször is közel került ahhoz, hogy írjon neki, végül azonban egyszer sem tette meg. Mit írhatott volna? Hogy szerelmes beléje? Csak feleslegesen bonyolítaná tovább a dolgokat. 

Az utolsó kirándulás, Szantorinire, elég melankolikusra sikeredett Janesz szempontjából, bár a kék-fehér sziget lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Egy jó kétórás sétával kezdtek a Kalderán reggeli után, miután kikötött a hajó. Fira, Firostefani és Oia városokból a panoráma lenyűgözött mindenkit, és ha Janesz nem Ryan tekintetét kereste volna egész végig, nyilván ő is élvezte volna. Három vezető tartott a vendégekkel, és amikor Ryan beszélt, Janesz akaratlanul is (később már akarattal) idézte fel a kabinja tükrében látottakat, és azt, ahogyan Ryan milyen hangosan nyögött, amikor elélvezett benne. A szíve belefacsarodott.

Úgy tűnt Ryan szándékosan kerül vele minden interakciót, egész délelőtt csak egy fájdalmas mosolyt sikerült elcsípnie tőle. Értette őt persze, a kettejük dolga már véget ért. Ez az agónia csak a szomorú végjáték volt. Mindketten megkapták, amit akartak: egy könnyű nyári románcot isteni szexszel ízesítve. Egy szavuk nem lehetett, és felesleges lett volna drámázni. Holnap ilyenkor már több száz kilométerre lesznek egymástól. És amikor Janesz mindezt megbeszélte magával, még szomorúbb lett. El kellett ismernie legalább maga előtt, és el is ismerte, mert nem volt már gyerek, hogy ő bizony nem csak egy könnyű nyári románcot szeretne Ryannel, hanem többet. És nagyon sajnálja, de nagyon, hogy ennek semmi esélye sincsen. Annyira különböző életét élnek ugyanis, hogy nem lehet őket összesimítani sehogy se. És nagy a korkülönbség is. Igaza van Ryannek.

Ebéd közben, amit a világ egyik legszebb kilátása mellett költöttek el, csak a távolból nézték egymást. És azt is főleg titokban. Ryan dolgozott, Janesz nyaralt, és ehhez tartották magukat. A sziget fekete kavicsos tengerpartján, ahol a program fürdőző részét ejtették meg, azonban megtört a kényszerített rend. Ryan a távoli árnyékból figyelte a napozó utasokat egy széken üldögélve, de leginkább Janeszt nézte persze. A fiatal fiú egyszercsak felpattant, és odasétált hozzá. Nem bírta ugyanis tovább. Az az ellentmondás, hogy néhány órával ezelőtt szerelmesen ölelték egymást, most pedig idegenekként viselkednek, megindította a heves, fiatal lábakat. Ryan ijedten figyelte a közeledő alakot.

Janesz leült melléje, de nem szólt semmit. Látszott, hogy bizonytalan. Ő körbenézett, szerencsére nem figyelt senki. Aztán a fiatal fiú ránézett.

- Szeretnék meginni veled egy búcsú Tequila Sunrise-t. Holnap - közölte határozottan.

Ryan valószínűleg próbálta átgondolni a válaszát, mint a bölcs öregek, de közben valahogy mégiscsak bólintott, mire Janesz, attól tartván, hogy a tengerész esetleg meggondolja magát, azonnal visszatért a napozóágyához. A megbeszélt találkozótól egy hangyányit jobb kedve lett.

Az utolsó hajón elköltött vacsora és az utasoknak szervezett búcsúest két embernek csak agóniát jelentett, de ez a két ember másnap hajnalban, jóval napfelkelte előtt ismét együtt dőlt a hajókorlátra. A félhomály sokat segített abban, hogy a valódi érzelmeiket elrejtsék a másik elől. A karjuk összesimult, a csend pedig őket simogatta. Janesz addigra már elhatározta, hogy nem fog semmit sem erőltetni. Csak szeretett volna méltó módon elbúcsúzni.

- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek - mondta halkan, ami teljesen megfelelt a valóságnak.

Ryan ránézett a derengésben.

- Én is - felelte, aztán megsimította az arcát. Ahogy szokta.

- Vigyázz magadra Londonban - tette hozzá, mire Janesz is ránézett.

- Te meg a nagy tengereken.

Ryan bólogatott, egy kicsit még nézte a fiatal fiút, aki teljesen az ujja köré csavarta, aztán szótlanul elsétált. Janesz inkább nem fordult utána.

Ezt a napfelkeltét is egyedül nézte végig. Látta, amint Ryan segédkezik a kikötésnél, de ezúttal nem találkozott a tekintetük. Aztán tízkor már az athéni gépen ült. Nagyon levert volt, és egész hazaúton alvást próbált imitálni, belül azonban sírt, pedig nem volt már gyerek.

Janesz és Ryan története tehát tökelétesen követte a nyári szerelmek koreográfiáját. A játékos flört érzelmekbe csapott át, amit szenvedélyes szex koronázott meg, aztán jöhetett a szomorkás elválás. Ez már csak így szokott lenni. Összefolyt a két tenger és víz alá került minden, de aztán lassanként újra kibukkant a homokos földnyelv. A fiúk visszatértek a saját életükbe. 

A nyár elmúlt, és Janesz a terveinek megfelelően jogsit szerzett. Lizával elköszöntek egymástól, aztán az édesapjával Londonba repült, hogy egy pici lakást béreljenek neki szeptembertől. Esti műszakba talált magának árufeltöltői állást egy áruházláncnál, meg akart állni ugyanis a saját lábán, és örömmel vágott bele az önálló életébe. Az ősztől büszke, londoni egyetemista lett.

Sokat gondolt a jóképű tengerészre. Eleinte szenvedett tőle, lassanként azonban tompult a fájdalom. Megtanulta, hogy az idő sokmindenre képes, de megtanult más dolgokat is azon a nyáron, a szülei elégedettek lehettek. Megtanulta, hogy szex és szex között is van különbség, és olyannal csináni, aki iránt valódi érzései vannak, sokkal jobb. Megtanulta, hogy ugyanazt a dolgot többféleképpen is lehet értékelni, és ő dönti el, hogy melyiket választja. Így vált a Ryannel töltött tíz nap szép emlékké, sőt nagyon sokáig a legszebb volt az életeben, és nem maradt búslakodásra okot adó régi szerelem.

Aztán később, egy október végi hétvégén azt is megtanulta, hogy a szülei mindig a szülei maradnak, akkor is amikor már önállóan járja az útját. Halloweenkor ugyanis meglátogatták őt a ködös Albionban, és egy pubban, sörözgetés közben az édesanyja megkérdezte, hogy tartják-e Ryannel a kapcsolatot. Janesz persze ledöbbent, és bevallotta, hogy nem, de nem akart hinni a fülének. Látván az arcát, így szólt az édesapja:

- A hajón nagyon odavoltatok egymásért, azt hittük folytatódott.

- Nem gondoltam, hogy tudjátok - dadogta Janesz, mire az édesanyja megfogta a fia asztalon fekvő kezét.

- Kisfiam, azért mert nem beszélünk dolgokról, nem jelenti azt, hogy nem is tudunk róla.

- Sajnálom - tette hozzá az apja. - Szimpatikus fiú volt.

Ezt a beszélgetést Janesznek még meg kellett emésztenie, de miután megemésztette, boldoggá tette, hogy ennyire szerencsés a szüleivel, és nagyon büszke volt rájuk.

Ryan emléke békében élt tovább benne, még úgy is, hogy legbelül azt érezte: a közös történetük utolsó lapját  egyszerűen kitépték a könyvből. Mindenféle valódi indok nélkül. Az ő számára ugyanis nemcsak egy könnyed nyári flört volt,ami köztük történt, de el kellett fogadnia, hogy egy valódi kapcsolathoz két ember kell.

Aztán az utolsó hajnali randevújuk után egy évvel, három hónappal és tizennégy nappal üzenetet kapott Ryantől, aki a szokásos overromantic stílusában ezt írta: "Szia. Ryan vagyok. Tudom, hogy már rengeteg idő eltelt, de szeretnék veled találkozni, ha neked is van kedved hozzá." Janesz azt hitte rosszul lát, de mind a húsz alkalommal ugyanazt olvasta, és nagyon nevett. Ha lettek volna szárnyai, azokon repült volna Ryan karjaiba, de ehelyett csak homályos szemekkel választ pötyögött neki a telefonba: "Szia, Ryan. A helyzet az, hogy nagyon nagy kedvem van hozzá." 

A fenti üzenetváltás azonban már egy másik szerelem kezdetét jelentette. Egy olyanét, ami semmiben sem hasonlított a könnyed nyári románcokra.