25. Kínzó másnap

 

Mark bezárta az ajtót maguk mögött, csak a kislámpát kapcsolta fel. Akkor éjjel nem akart semmit sem tisztán látni, csak érezni akart. Nem először készült szeretkezni Fabiannal, a szíve mégis hevesen dobogott, a szája kiszáradt. Úgy érezte magát, mint sok évvel ezelőtt a kihalt Markgasse sötét sínekein, Bernben. A kínzó fizikai vágyba ideges izgatottság vegyült, egyszer-egyszer még a keze is megremegett. Talán a nemrég történtek tették számára ilyen szokatlanná ezt az alkalmat, ő maga is furcsának találta a saját zaklatottságát.

Mintha életében először akarta volna megérinteni meg azt a férfit, aki után állandóan vágyakozott. Mintha Fabian teste szent tárgy lett volna, amit arra tud használni, hogy kifejezze az iránta érzett tiszteletét és imádatát. Mintha egy olyan szertartásba fogna vele a félhomályos szobában, amelyben egy szakrális rítus keretében az imádó egyesül az imádottal. Mark ateista volt, de Fabiant csókolva az ereiben érezte az átszellemült vallásosság fennköltségét.    

Már ismerte a fiú testének minden apró részletét (a nagyokról nem is beszélve), és egytől-egyig szerette őket. A kedvence a fura alakú, halvány foltocska volt a fiú combjának külső oldalán, amiről az a hír járta, hogy az állapotos anyja véletlenül fehérítőt löttyintett a hasára, és a maró anyag okozta az elváltozást. De mindig megsimogatta a vékony heget is a csuklóján, amit Fabian akkor szerzett, amikor tízéves korában, fáramászás közben eltört alatta egy ág, és a földre zuhant. Közvetlenül az ütőér mellett vágta meg magát, csak kevésen múlott, hogy nem történt nagyobb baj.

Az ismerős részletek és a test illata az otthonosság ízét vegyítették az aktus szentségébe. Mark hasonlókat érzett azon a decemberi estén is, amikor legelőször szeretkezett Fabiannal. Azt, hogy mindig is ismerték egymást. Akkor még biztosra vette, hogy Anes miatt, az elmúlt hónapokban azonban kiderült számára, hogy nem erről van szó. Érezte, hogy a Fabiannal való közösséget nem a fizikai hasonlóság okozza, hanem valami sokkal mélyebb, rejtélyes összefüggés, amelynek felgöngyölítése meghaladta a képességeit. Abban volt csak  biztos, hogy az erős vágy tünete a köztük lévő különleges kapcsolatnak. Soha nem hitt a reinkarnációban, mégis életében először arra kezdett gyanakodni, hogy a talán nem véletlenül beszélnek róla annyit a különböző vallások. A spirituális ingoványokon bizonytalanul lépkedve, örök szkeptikusként, itt le is zárta a gondolatmenetét. Az egyszerűbb utat választva visszatoloncolta magát a konkrét megtapasztalások földjére: Fabian testéhez.

A szőke fiú kibontakozott Mark csókjaiból, és hidegvérrel megszervezte a kötelező higiéniai kitérőjüket. Miután mindketten csillogtak-villogtak a tisztaságtól, arra kérte a csípőjén törölközőt viselő Markot, hogy üljön a fotelbe.

— Ne nyúlj hozzám, csak nézzél! — utasította őt arra, ami a fényviszonyok miatt nem volt túl egyszerű.

A parancsa a szakrális rítus menetében némi fennakadást okozott, de Mark már lényegében megszokta, hogy Fabian mellett nem megy sokra domtopként. A service top pozíció viszont teljesen természetes módon lett az övé az intim pillanatokban, és még élvezte is. Az is világos volt azonban, hogy az új szerepet kizárálag Fabian esetében érzi magáénak. Korábban elő nem fordulhatott, még Anes-szel sem. Mondjuk, akkor nem is volt igény rá.

Erős kezű power bottomja megvált a saját törölközőjétől, és egy széket húzott Mark fotelja elé. Szétvetett lábakkal leült vele szemben, és simogatni kezdte magát.

— Felizgat, amikor nézel engem — közölte az egyre szaporábban lélegző Markkal, és úgy tűnt, hogy a saját mozdulataival is sok örömet tud magának szerezni.

Mark hősiesen nézte őt, és egyre nagyobb kedvet érzett ahhoz, hogy csatlakozzon az önállóan is jól szórakozó Fabianhoz. Részt akart belőle ő is.

Az angyali arcú, szőke fiú, akinek a nagy küzdelemben a homlokára tapadtak a tincsei, hamarosan teljes nagyságában ragyogott. A szemkontaktust nem szakította meg egy pillanatra sem, de Mark figyelme gyakran az öle felé vándorolt, és jobb híján hatalmasakat nyelt.  Még abban is reménykedett kicsit, hogy Fabian élvezetéhez ő is hozzájárult a kért módon, de biztos nem volt benne.

— Gyere ide! — érkezett meg egyszercsak az újabb utasítás.

Mark felpattant, és Fabian elé térdelt. Szerette volna a szájába venni az ízlésesen tálalt tételt, de a fiatal fiú megállította a homlokánál.

— Azt akarod, hogy jófiú legyek? — szegezte neki a kérdést, és nyilvánvalóan nem várt választ, mert folytatta. — Akkor neked is annak kell lenned.

Mark nem volt abban az intellektuális állapotban, hogy átlássa az elhangzottak minden árnyalatát, abban viszont igen, hogy azonnal beleegyezzen mindenbe, ami közelebb viszi őt Fabian hívogató testrészéhez.

— Oké — felelte viszonylag kevés meggyőződéssel, és az ajkai azonnal ráfonódtak Fabianra.

Kimondottan kedvelte a intim közelség ezen formáját, de Fabian nagyságának köszönhetően a tétjét is érezte. Egyszerre volt fizikai kihívás és pőre élvezet, egy olyan „feladat”, amelynek a megoldása ősi, harci ösztöket mozgatott meg benne. Rendíthetetlen katonaként amúgy is sokkal jobban érezte magát, mint hősszerelmesként, a határozott mozdulatok és a bőségesen csobogó nyál szörcsögése kellemesebb terület volt számára, mint a gyengéd simogatások és az érzelmektől csillogó szemek lápvidéke.

Fabian úgy játszott az ő általa lejegyzett kottából, hogy egy egész szimfonikus zenekar megirigyelhette volna a születő zenei harmóniákat. A bariton mélységekből zihálva menetelt a tenor magasságokba, az átélt gyönyör accelerando melódiája Pavarotti magas C-it kerülgette, hogy aztán egyetlen basszusprofundóval alámerüljön a kéj mindent maga alá gyűrő hullámaiban. Mark lejátszási listáján első helyen szerepelt ez a zene, még úgy is, hogy nem volt lementve.

A fiú íze átjárta Mark többezer ízlelőbimbóját, és édes kéreggel vonta be a keserű félelmeit. Hirtelen bevillant neki Damian taszító arca, miközben élvezte őt, és el sem tudta képzelni, hogy miért ment egyáltalán Zürichbe. Minden, amire vágyott, ott remegett és sóhajtozott előtte. Fabian arca pirosan égett, az izzadt tincseit suta mozdulatokkal simította ki a szeméből, Mark pedig sosem látott ehhez foghatóan gyönyörűt.

Az ujjai végét végighúzta Fabian testén, a nyakától a hasáig. Érezte a szív dobogását és az erek lüktetését. Az egész fiú egy élettelteli, buja forrásnak tűnt, amelyből szerette volna a saját szomját oltani. Föléemelkedett és megcsókolta a még pihegő Fabiant, aki a derekára kulcsolta a lábait.

— Ne vegyél óvszert! — parancsolt ismét, majd jelentőségteljesen hozzátette: — Akarlak magamban érezni. Még holnap is.

Mark nem tudta, hogy mi lesz holnap, sosem tudta, de abban a pillanatban Fabiané akart lenni. Csak egyetlen dologra vágyott: megadni neki mindent, amit csak kívánt. A törölközője addigra már levált róla, a farka keményen ágaskodott Fabianért. Karba kapta a fiatal fiút, és az ágyra dobta. Legszívesebben azonnal beléhatolt volna, a szükséges lépéseket azonban nem lehetett átugrani. Sikosítót tett az ujjaira, és kissé letörve éppenhogy hozzákezdett a tágítás időigényes műveletéhez, amikor Fabian leállította.  

— Hagyd ezt most! Gyere belém!

Mark nem akart hinni a fülének, és közben megint egy hatalamasat nyelt. Ilyet még sosem kértek tőle, Fabian szavai elborították az agyát. Minden további hezitálás nélkül a vállaira fektette a fiú lábait, és egy határozott mozdulattal beléhatolt. Fabian felordított a fájdalomtól, és könnyek kezdtek csurogni a szeméből. Mark megijedt attól, amit tett, és vissza akart vonulni, ám az eltorzult arcú fiú odahúzta magához újra.

— Gyorsabban! — hörögte, és karvajként vájt Mark ajkaiba a fogával, amivel ő is fájdalmat okozott Marknak.

Utóbbi érezte, ahogy egy kiserkenő vércsepp végigcsurog az állán, és megízlelte a vér fémes édesét is a szájában. Ha eddig az agyát a vágy és a szenvedély mámoros fátyla homályosította el, akkor mostantól gyönyörteljes fájdalom szűk töviskoszorúja szorította, és nem engedte látni a visszautat sehol sem. Az lüktető fájdalom megsokszorozta az erejét, sebzett állatként erőseket és gyorsakat lökött Fabianban. A fiú kíntól eltorzult arca nedves csillogott a könnyektől.

Te akartad, te akartad, hajtogatta magában Mark, és máris gyűlölte magát azért, mert nem tudott leállni, sőt tovább forrósította őt a látvány. A gerincén egyszer csak végigfutott a megsemmisítő bizsergés, és aztán véget ért az őrült roham, elcsendesült minden. A szeme lecsukódott, a feje kiürült, a teste könnyű lett. Azt hitte egy pillanatra, hogy meghalt, mert az a végtelenbe nyúló, euforikus kéj, ami átjárta a testét, nem lehetett a földi valóság.

Amikor kinyílt a szeme, Fabian könnyes arccal mosolygott rá. Zihált és sírdogálva szipogott, de mosolygott rá.

— Ezt egyszer már megálmodtam — mondta alig hallhatóan.

Mark csak nézte őt szótlanul, majd az egyik pillanatról a másikra halálos rettegés lett rajta úrrá. A gyomra begörcsölt, a tenyere izzadni kezdett. Mindig ez van, nyugtatta magát, és megpróbált maradni. Ráparancsolt a testére, hogy azt tegye, amit ő akar. Magához ölelte Fabiant, szorította őt, de közben csak erősödött benne a mehetnék. A hideg kövű fürdőszobába vágyott, az ölelés melege fojtogatta. Fabian a tarkóját cirógatta, és apró puszikat adott a fülére, amitől azok is lángba borultak. Mark egész feje felforrósodott, és úgy érezte, hogy el fog ájulni, ha nem tesz ellene. Lefordult Fabian mellé az ágyra, mert nem kapott levegőt. Összeszorította a szemét, és próbált gyorsabban lélegezni, de az sem segített. Fabian egyszer csak megfogta a kezét.

— Menj nyugodtan — mondta halkan.

Mark erőtlenül feltápászkodott, és szédelegve átment a fürdőszobába. Mintha kívülről látta volna, ami vele történik. Azonnal beállt a zuhany alá, és magára nyitotta hideg vizet. A kezével támasztotta magát a csempén, hogy ne essen össze, a sűrűn ömlő, jeges cseppek ezer tűszúrással hozták vissza a jelen valóságába. A rohama azonban csak lassan szűnt meg.

A tükörben a saját szemébe nézett bele, lelke félelmetes sötét mélységébe, és ott egy magányos kisfiút talált, aki szomorú, mert senkinek sem szereti őt. Még a saját szülei sem. Azt hiszi, hogy ő a hibás ezért. Biztos azért nem szeretik, mert nincs benne semmi jó, semmi szeretnivaló. Mark szíve megszakadt ezért a kisfiúért, hiszen pontosan tudta, hogy mit érez.

Hirtelen ajtócsapódást hallott, mire feltépte a fürdő ajtaját. Fabian már nem volt a szobában. Most az egyszer Mark azt kívánta, hogy bárcsak megvárta volna őt. Az összetúrt ágyon szanaszét hevert minden, a párnahuzaton és a lepedőn sötétvörös vércseppek nyoma kenődött szét, és Fabian már nem volt a szobában.  

Mark az ágyra rogyott. A fejét a kezébe temette. Hirtelen más megvilágításban látta a történteket. Fabiannak rettenetes fájdalmat okozott, és hagyta elmenni. A szüleinek igaza volt. Annyira rettenetes ember, hogy senkit és semmit sem érdemel meg. Fabian után akart menni, hogy megnézze jól van-e, de helyette csak felöltözött, és bezárta a hotel hatalmas bejárati ajtaját. Másnap reggel arra sem emlékezett, hogy hogyan tért vissza a szobájába.

A reggelinél nem akart Fabian szeme elé kerülni, ezért inkább kihagyta. Annyira szégyenkezett maga miatt, hogy az egész délelőttöt az irodájában töltötte. Tudta, hogy megbocsáthatatlanul csúnyán viselkedik, de gyáva volt ahhoz, hogy a fiú elé álljon. Meg akarta tenni, de még bátorságot kellett gyűjtenie hozzá. Ráadásul már annyiszor viselkedett elfogadhatatlanul vele szemben, hogy azt sem tudta, hogy mit mondjon.

Közvetlenül ebéd előtt kopogtak az iroda ajtaján. Mark gyomra összerándult. Az elcsukló hangon kinyögött tessék-re Fabian lépett be. Az arca fáradt volt, a szemei csillogtak. Nem lépett beljebb egy lépést sem.

— Belázasodtam, szeretnék visszavonulni — mondta lényegretörő rövidséggel, és igyekezett elkerülni, hogy találkozzon a tekintetük.

— Ez természetes — felelte Mark, mire fiú távozott.

Mark még borzalmasabban érezte magát a hallottaktól. Biztos volt abban, hogy Fabian nem megfázott, hanem a tegnap éjjel történtek miatt lett lázas. Az intenzív anális szex ugyanis járhat ilyen következménnyel. Azt hajtogatta magában egész nap, hogy mekkora állat volt, bár Fabian invitálta őt, de csak estig bírta rá hárítani a felelősséget és visszafogni magát. Vacsora közben észrevétlenül magához vett néhány dolgot, majd elhagyta az éttermet, és Fabian szobájához ment.

A fiatal fiú döbbenten nézett rá, amikor megpillantotta az ajtóban.

— Bejöhetek?

Fabian hátra lépett egyet.

— Persze, csak meglep, hogy itt látlak.

Mark az asztalra pakolt, majd feléje fordult, de nem nagyon mert a szemébe nézni.

— Hoztam neked vacsorát meg vizet. Jobban vagy?

— Igen, ne aggódj, csak pihennem kell.

Mark idegesen rendezgetni kezdte a tálat és a műanyagüvegeket.

— Ne haragudj, amiért elvesztettem a fejemet tegnap — mondta annyira halkan, hogy Fabian közelebb lépett hozzá, hogy értse őt. Finoman megfogta a kezét, Mark pedig végre ránézett.

— Én kértelek rá, és tudtam, mit kérek, oké?

A középkorú férfi külsejébe bújt kisfiúnak nem múlt el a bűntudata ettől, csak még kényelmetlenebbül érezte magát. Tudta, hogy így lesz, de már ott volt, nem rohanhatott el.

— Hoztam gyógyszert is — nyújtott feléje egy levél fájdalomncsillapítót.

Fabian átvette tőle, és visszatette az asztalra.

— Köszönöm, de már azt is vettem be.

Marknak elfogytak a szavai. Kimerítettek minden olyan témát, amivel készült a találkozóra, és most fogalma sem volt arról, hogy mit mondhatna még. A fiatal fiúnak azonban láthatóan igen. Annyira közel lépett hozzá, hogy a kezével meg tudta emelni Mark állát. A szemkontaktus elkerülhetetlenné vált.

— Ne bánd, ami történt. Én akartam így, mert tudom... hogy az utolsó alkalom volt.

Mark torkát szorítani kezdte valami, és teljesen kiszáradt, de igazat adott Fabiannak, mert a történetük itt véget ért. A zöld szemű, fiatal fiú lassan átölelte őt, és megcsókolta.

— Nem kellet volna egymásba szeretnünk — mondta, majd lemondóan elmosolyodott.

Mark csak egy dolgot felelhetett:

— Nem.

El kellett engednie Fabiant, hiszen annyira különböztek egymástól, és Fabian amúgy is sokkal jobbat érdemelt nála. Egy olyan férfit, aki a tenyerén hordozza, aki nem fut el, ha valamit kellemetlennek érez. Ő képtelen volt maradni olyankor, próbálta, nem is egyszer. Olyankor mindig úgy érzi, hogy megfullad és menekülnie kell. Ahhoz, hogy visszanyerje a nyugalmát, levegőre és térre van szüksége. Nem pedig közelségre, amire viszont Fabian vágyik. Ezt nem lehet összeegyeztetni.

Fabian kinyitotta az ajtót. A két férfi egy ideig nézte egymást, aztán a fiatalabbik bólintott. Nem voltak könnyek, nem voltak szavak, csak két rezzenéstelen arc. A csendjük azonban mindennél árulkodóbb volt.