26. A szürke kardigán

 

Mark egész éjjel forgolódott, a hivatalos szakítás ugyanis megérintette.

Amíg csak fantáziált arról, hogy egyszer majd megint nem lesz közük egymáshoz Fabiannal, az megnyugtató volt és izgalmas. Magában hordozta az elvesztett szabadság visszanyerésének lehetőségét, és előrevetítette a lebukás miatti szorogás végét is. Amikor azonban a vágya teljesült, nem érzett határtalan boldogságot. Megkönnyebbülést igen, de abba is keserűség vegyült.

Félálmában képek villantak be neki. Látta maga előtt, ahogy Fabian a nyaka köré fonja a karjait, ahogy meggondolatlanul hozzávág egy hógolyót, vagy ahogy magukra zárják az iroda ajtaját. Az agya rohamszerűen idézte fel a fiú azon mozdulatait is, amelyeket annyira szeretett benne: ahogy összefogta a haját, ahogy rajongó tekintettel nézegette őt a bárpult mellett ülve, vagy ahogy egyszercsak nyögött egy mélyet, amikor elélvezett.

Mark szemei kipattantak. Meg volt győződve arról, hogy az emlékezés nem tesz jót neki, ezért meg akarta akadályozni, hogy a gondolatai Fabian körül forogjanak. Ötvenéves korára már egész arzenállal rendelkezett arra, hogy elterelje a figyelmét. Még gyerekként tanulta ki minden csínját-bínját ennek a hasznos tevékenységnek, és nagyobb fennakadások nélkül tudta alkalmazni bármikor.  

Amikor kisfiúként szomorkodott valami miatt, például azért, mert Hans állandóan basztatta, vagy mert hatodikos korában egy hibát vétett a szögekkel végzett műveletek tesztjében (tényleg otromba hiba volt), és az anyja azt mondta, hogy ez nagyon kellemetlen neki, mint matematika tanárnak, akkor mindig elsétált a tóhoz. Ott legalább nem látta az anyja csalódott arckifejezését, és Hans sem gáncsolta el csak úgy, szórakozásból. Inkább a kishalakkal törődött, azokkal játszott, azokat fogta ki.

Amikor az apja a szobájába zavarta, mert elsírta magát, akkor a kisautóival rendezett versenyt. Amikor rádöbbent, hogy a fiúkhoz vonzódik, elmélyült Bern kanton horgászati szabályzatában. Ez különösen hasznosnak bizonyult később, mert a szabályok ismeretében nyugodt szívvel hódolhatott a hobbijának.

Sosem használt például szakállas horgot, és csak műcsalikkal horgászott. Bár kisfiúként eleinte visszadobta a halakat, a szabályzatból megtudta, hogy a „Catch and release” mindenhol tiltott Svájcban, tehát meg kellett ölnie a kifogott példányokat, ha elérték a méretet. Tizenéves korában magától kitanulta, hogy a hal fejére mért ütéssel hogyan lehet őket azonnal elkábítani, és a kopoltyúvágás technikáját is gyorsan elsajátította, csak eleinte sérült meg közben. A kezdetekkor néha rosszul érezte magát amiatt, amit csinált, de később már teljesen automatikusan végezte a mozdulatokat, és eszébe sem jutott az, hogy éppen gyilkol.

Egyetértett azzal, hogy a halak azonnali megölése sokkal kíméletesebb, mint az, ha sebesülten visszaeresztik őket vagy ha élve tárolják őket a szákban. A sorsuk már akkor megpecsételődött, amikor horogra akadtak, onnantól fogva csak a horgász jóindulatán múlott minden. Ez a morális felismerés aztán gyökeret vert benne.

A szomorkodás helyett tehát szórakoztató vagy hasznos dolgokat is lehetett csinálni, és mivel ezek sokkal jobban tetszettek már a kis Marknak is, mint a rossz érzésekben való alámerülés, rutin lett belőlük. Felnőttként már nem emlékezett arra, hogy miért keres azonnali elfoglaltságot, amikor rossz dolog történik vele, arra viszont igen, hogy így kell tennie.

Egyszer Anes megkérdezte tőle, hogy hogy tud olyan nemtörődöm lenni napokig, amikor összevesznek, és Mark azt felelte, hogy ő nem nemtörődöm, csak nem gondol rá, és elfoglalja magát. Tudja, hogy mi történt, bántja, de nem rugózik rajta. Anes el sem tudta képzelni, hogy hogy nem lehet gondolni ilyenekre, ő mindig azonnal meg akarta oldani az összes nézeteltérésüket, csak akkor késlekedett, ha túl mérges volt vagy túl sértett. Mark tudta, hogy előbb-utóbb úgy is megenyhül, és rendbe hozza a dolgokat közöttük. Neki nem kellett se rágondolni, se rohanni, se cselekedni. Csak várnia kellett. Még jól is jöttek a kisebb vagy nagyobb szünetek, alattuk mindig visszanyerte a nyugalmát.

Ezúttal Fabianra nem akart gondolni, és a szakításra meg főleg nem. Arra koncentrált inkább, hogy végre nyugalma lett. Nem kellett rettegnie többet attól, hogy valaki meglátja őket, és nem kellett idegeskednie amiatt se, hogy Fabian mit fog a szívére venni legközelebb. Vagy hogy mivel fog neki megint csalódást okozni neki.

Azt mondjuk kicsit furcsának találta, hogy a fiatal fiú ennyire nyugodtan tett pontot az ügyük végére, hiszen nem ehhez volt szokva tőle, de annak örült, hogy elkerülték a drámai nagyjeleneteket. A csendes elválás mégsem nyugtatta meg Markot teljesen. Nem tudta ugyanis  százszázalékosan kizárni annak a lehetőségét, hogy a hátralévő napokban a fiatal fiú előáll valamilyen érzelmi reakcióval vagy támadással. Az eddigi párkapcsolati tapasztalata az sugallta, hogy nagy az esély rá. Amikor másnap reggel Fabian kopogtatott az irodája ajtaján, biztosra vette, hogy az következik.

A fiú benyitott, de a keze a kilincsen maradt.

— Azt hiszem, hogy figyelembe véve a körülményeket, jobb lesz, ha már ma elutazom. Az értékeléshez eleget tudsz rólam — mondta komoly arccal.

Markot meglepte, amit hallott. Fabian már megint azt javasolta, ami szerinte is a legjobb döntésnek tűnt. Újabban folyton az ő szájíze szerint beszélt meg cselekedett a fiatal fiú, és ez nagyon irritálta. Taszította, hogy Fabian mindig elérhető, hogy megérti őt, hogy alkalmazkodik hozzá.

— Rendben — felelte kimérten. — Mikor vigyelek az állomásra?

Fabian megrázta a fejét.

— Nincs szükség rá. Értem jön egy taxi.

Azzal megfordult, és becsukta maga mögött az ajtót.

Mark ennyi hidegvérre sem számított Fabiantól, ezért megpróbált logikus magyarázatot találni a fiú megváltozott viselkedésére. Lehet, hogy jó példát mutattam neki, mint szakember, jutott eszébe elsőre, és akkor büszke lehetek magamra. Persze az is előfordulhat, folytatta, hogy valójában nem volt annyira érintve a kapcsolatunkban, mint ahogy mutatta, és amúgy is el akart menni. Akkor meg tulajdonképpen szívességet tettem neki.

Megrántotta a vállát. Nem akart többet agyalni az ügyön, úgy ítélte meg, hogy semmi jelentősége nincsen. Neki amúgy is egy hotel kellett vezetnie. Megnyitotta márciusi szobafoglalások mappáját, és örömmel látta, hogy megint betelt egész hónapra minden szoba. Gyorsan összeállította az állomás-hotel fuvarok listáját, a hozzá szükséges menetrendet ugye kívülről tudta. Az is átsiklott a fején, hogy Fabian talán a kilenc harminchatos vonattal megy.

Mivel kilenckor taxi állt meg a hotel előtt, nem tévedett. Az iroda ablakából nézte végig, ahogy a sofőr betesz két bőröndöt a csomagtartóba, majd Fabian is beszáll az autóba. Nem akarta viszont tudni, hogy a fiú visszanéz-e az irányába, ezért ellépett az ablaktól, és a falnak dőlt. A távolodó kocsi fertelmes zajt csapott. A füléhez kellett kapnia, hogy a dobhártyájába hasító éles hangot tompítsa. Szétdörzsölte a benne keletkező fájdalmat, majd amikor enyhült, sóhajtott egy mélyet. Megrázta a fejét, és visszatért a listájához. Egy jó félóra múlva elkészült vele. Megnyitotta a berni egyetem értékelő dokumentumát is, és beleírta a gyakornoka nevét, de aztán lecsukta a laptopját. Majd később, morogta maga elé.

A gyakornok távozása után az élet nem állt meg a Hotel Ryderben. A személyzet szépen tette a dolgát, de valahogy mindhárman szóba hozták a fiú hirtelen távozását.   

— Milyen kár, hogy Fabiannak korábban kellett elmennie! Nagy segítség volt. Remélem, hamarosan jobban lesz az édesanyja! — jegyezte meg Elias, amikor Mark a recepció pultja mögött összefutott vele.

Lena ebéd közben tett utalást rá:

— Fabiannak ez a kedvence — bökött gombás-tejszínes borjúra. — Azt mondta, úgy készítem, ahogy az anyja. Remélem, gyorsan felgyógyul szegénykém!

Jana pedig akkor említette meg, amikor végzett Fabian szobájának a takarításával.

— Ezt itt hagyta véletlenül — nyújtott át Marknak egy szürke kardigánt. — Biztos nagyon ideges volt az édesanyja miatt.

Mark gyorsan átlátta a helyzetet: Fabian kitalált egy hazugságot arra, hogy miért megy el korábban. Ez azonban azt is jelentette, hogy gondosan előkészítette a távozását. Már az utolsó szeretkezésük után  az volt a benyomása, hogy a fiatal fiú előre kiszámította minden lépését, de most meg is bizonyosodott róla. Vajon mikor dönthette el, hogy elmegy? Amikor visszatért Zürichből, még nagyon odaadó volt, de lehet, hogy már korábban elhatározta magát. Lehet, hogy ő csak Fabian játékának az áldozata. Lehet, hogy neki is hazudott úgy, mint most mindenkinek. Lehet, hogy az egész „szerelmes vagyok beléd” dolog csak szemfényvesztés volt, és csak a gyakornoki idejét akarta szórakoztatóan eltölteni. Kihasználta az Anes-hez való hasonlóságát arra, hogy a közelébe férkőzzön, és így a gyakornoki idő lejárta előtt távozhatott, mert valójában jobb dolga is akadt.

A kétségek egymás után tolultak fel Markban, és az ő sajátos logikai rendszerében lassanként kezdett kitisztulni a helyzet. A felismerései következtében annyira remegett az egész teste, hogy az irodájába kellett mennie. Megmosta a felforrósodott arcát, és rögtön megivott két kis üveg vizet, de a torka szárazon kapart továbbra is. Hülyének érezte magát, akit egy fiatal kis nyikhaj alaposan átvert. Még jó, hogy nem dőlt be neki teljesen! Annyira egyértelműnek tűnt minden. Egy huszonöt éves fiú mégis mit ehetne annyira egy duplaannyi idős férfin! Ezt csak ő képzelte be magának, mert annyira vágyott arra, hogy végre szeresse valaki. Még jó, hogy az ösztöne azt súgta, meneküljön tőle!

A szürke kardigán szándékos szobában hagyása is alátámasztotta az összes felismerését. Fabian pontosan tudta, hogy imádta rajta, biztos így akarta kigúnyolni és az arcába nevetni. Így akarta szavak nélkül is a tudtára hozni: semmit sem jelentett a számára. Hirtelen mozdulattal az asztala mellett álló szemetesbe hajította a ruhadarabot, de a nagy része kilógott belőle. Nem hagyhatta így, hiszen Jana nem értené, miért dobta ki, úgyhogy összehajtogatta, és elrejtette az irodai szekrény mélyébe, ahol néhány saját ruháját is tárolta. Majd később kidobom a picsába, gondolta.

Dühében úgy döntött, hogy Fabianról egy nagyon rossz értékelést fog írni, nehogy azt higgye róla, hogy nem látott át a szitán. Hangsúlyozhatná, hogy számító és ravasz karaktere van, amely sem a vendéglátásban, sem emberileg nem előny. Beleírhatná, hogy bár a munkáját elfogadhatóan végezte, nem áll tőle távol a szabályszegés iránti vonzalom, és bizonyos mértékű gátlástalanság is jellemzi, amely szintén nem ideális a szállodaiparban. És felhívhatná a figyelmet arra, hogy Fabian Mathis kihasználja az embereket, és csak a saját akarata érdekli.

Mark mélyeket kezdett lélegezni. A szíve nem akart megnyugodni. Kapkodta a levegőt és verejtékezett a homloka. Rutinosan az abszintos üveg után nyúlt, és ezúttal nem foglalkozott poharakkal. Kétszer is alaposan meghúzta az üveget, aztán elnyúlt a fotelszékében, és becsukta a szemét. Meg kellett nyugodnia valahogy.

Vacsorára egész jó állapotba került. Fabian nem ült a bárpult mellett, és ennek őszintén örült. Végre nem bábként mozgatta őt az abszurd színházában. Komolyan szánta viszont a kollégáit, akik láthatóan egytől-egyig bedőltek neki. Fabian ravaszan behízelegte magát mindenkihez. Elias sokszor célzott arra, hogy Mark alkalmazza őt, Leni folyton anyáskodott fölötte, Jana meg mindig nyihogott mellette. És végül őt is majdnem teljesen behálózta.

Az étkeztetés végére odáig jutott fejben, hogy gyűlölte Fabiant azért, amit tett vele, és haragudott magára, hogy ennyire hülye volt. Mikor éjfél után ágyba került, amiatt is csalódott volt, hogy az élet ismét megmutatta neki: szerelem nem létezik. Azok pedig komplett idióták, akik hisznek bennek. Egy picit ő is reménykedett a létezésében, nem tagadta, de most megtanulta a leckét egyszer és mindenkorra. Ha létezne, és Fabian valóban szerette volna őt, akkor küzdött volna érte. Ezzel szemben, amikor megkapta, amit akart, gyorsan lelépett. Pont úgy viselkedett, mint a saját apja, akármennyire is állította, hogy haragszik rá miatta. Az alma nem esik messze a fájától.

Ezen a ponton felötlött benne az is, hogy ő vajon ugyanúgy viselkedik-e, mint az apja. Sommer doktor mindent rezzenéstelen arccal csinált, nyilván a munkája miatt fejlesztette ki ezt a képességet, de otthon sem látta őt sosem elérzékenyülve. Őt is szigorúan nevelte józanságra és erőre, és ezekkel tökéletesen felkészítette az életre. Fabian mellett majdhogynem puhány lett, de most még utoljára szerencséje volt, és időben észbe kapott.

Nem fog többet senkit ilyen közel engedni magához. Ha majd szexet akar, akkor elutazik érte. Nem véletlenül működött évtizedeken keresztül a jó kis módszere: dating appok és egyéjszakás ügyek jó messze az otthonától. Semmi érzelem, semmi közelség, csak élvezet. De Fabian még abba is belepiszkált. Mekkora kis pióca volt! Ahogy tekergett a karjai között, meg bújt hozzá, mint a kígyó a Bibliában. El tudta őt csábítani, az igaz. De a kígyó, az mindig kígyó. Nem is értette, hogy érezhetett iránta bármit is.

Marknak ekkor zseniális ötlete támadt. Felöltözött, és elhozta az irodából a szürke kardigánt. Az orrát meg-megcsapta a belőle áradó illat, miközben olyan kicsire hajtogatta a vastag ruhadarabot, amennyire csak tudta, majd belezsúfolta egy nagyobb cipős dobozba, aminek a tetejét vastag ragasztószalaggal rögzítette. Aztán a biztonság kedvéért az egész dobozt befedte vele. Onnan Houdini sem tudott volna kiszabadulni ezek után, nemhogy Fabian átkozott szürke kardigánja.

A művét az akasztós szekrénye aljába rejtette, jó hátra, hogy ne zavarjon addig se, amíg majd kihajítja. A szekrényt kulcsra zárta, ő pedig megkönnyebbülve nyúlt végig a friss illatú ágya kényelmes párnái közé. Kicsit fázni kezdett, de egyáltalán nem bánta. Mindig is a hideget preferálta.