A szomszéd

Lucas az ébresztő órára nézett. Újabb negyedóra telt el, és még mindig nem volt vége. A fülére szorította a párnát, és tehetetlen mérgében morgott egyet. Kicsit tompábban ugyan, de így is tökéletesen hallott mindent. Már nagyon tele volt a hócipője. 

Gyűlölte az éjszakákat, mert sosem tudta kialudni magát, és reggel hullafáradtan indulhatott dolgozni. Hogy aztán a következő éjjel megint ne tudjon aludni. Persze próbált ő lenni az okosabb, és délután vagy kora este lefeküdni, de akkor meg az ő bioritmusa nem akart kooperálni. Egy szó mint száz, kimerült volt és ingerlékeny.

Sötét, fáradt magányában utálta hallgatni a szomszédból átszűrődő artikulálatlan nyögéseket, a kéjes lihegést és a sikolyokat. Lényegében mindennap ugyanez volt a program. Az egyetlen különbség abban nyilvánult meg, hogy többnyire női hangokat hallott, de néha előfordult, hogy jól felismerhetően férfitól származott mindaz, ami nem hagyta őt pihenni. 

A szomszédban egy fiatal fiú lakott, őt terhelte a felelősség mindenért. Nagyon jóképű volt, ez indokolta is valamennyire a történéseket, de fel nem mentette őt rendbontó viselkedése alól. Mindenkivel megesik, hogy alkalomadtán hasonló zajok szűrődnek ki a lakásából, de a szomszéd fiú lakásából rendszeresen ez szűrődött ki, csend például soha.

Amikor Lucas három hónapja ebbe a konszolidáltnak tűnő apartmanházba költözött, elégedetten lépte át új lakásának küszöbét. Tett félre pénzt, és vett fel kölcsönt a megvásárlásához, jó befektetésnek tűnt. Az ingatlan nem volt hatalmas, viszont újonan építették, és erkélyről lehetett látni a végtelen óceánt. Tetszett neki nagyon.

Az első napok nyugodtan teltek, de aztán kezdetét vette a rémálom, és hamarosan világos lett, hogy nem átmeneti problémáról van szó. A szinten csak ez a két lakás kapott helyet, így Lucas nem tudott osztozni a felháborodásában senkivel. A problémáit szerette egyedül megoldani, de a gőz kieresztéséhez jól jött volna néha valaki.

Az első találkozásuk alkalmával még udvariasan üdvözölte a szomszéd fiút, és be akart mutatkozni neki, ám a másik hideg közömbössége végül megakadályozta benne. A fiú csak ránézett, azt mondta fahangon, hogy helló, aztán becsukta az ajtaját. Nem tűnt kimondottan barátkozó típusnak, de ettől függetlenül is rosszul esett Lucas-nak a viselkedése. Érdektelennek érezte magát tőle. Mérgében lebunkózta magában a fiút, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy jóképű bunkónak látta őt. Az otromba viselkedése pedig valószínűleg kizárólag neki szólt, hiszen ha mindenkivel ilyen lett volna, biztosan nincs ekkora forgalom nála. Néha látott tőle egyedül távozó vendégeket, nőket, férfiakat egyaránt, de ugyanazt a személyt kétszer soha.

Találkozásaik alkalmával némán elhaladtak egymás mellett, Lucas pedig láthatatlannak érezte magát. Egy idő után idegesíteni kezdte a hideg közöny, de nem tudott mit tenni. Azzal mégsem állíthatta meg, hogy "miért vagy ilyen paraszt velem", maradt a frusztrált méreg. A kifogásolható stílus és a borzalom éjszakák aztán egy keddi reggelen túlcsordítottak a poharat.

Lucas általában békés ember volt, de most elszakadt a cérna nála. Miután hajnali 4-től sikerült 3 és fél órát aludnia, megvárta a nyolc órát, és becsengetett a szomszédjához. Annyira mérges volt, hogy nem érdekelte semmi. A fiú csak a sokadik csengőszó után ért el az ajtóig. Álmos fejjel, összevissza hajjal, egy szál farmerban nyitott ajtót. Egyértelműnek tűnt, hogy a nadrágot most kapta fel magára, mert a cipzárt nem sikerült felhúznia. Lucas azonnal kiszúrta ezt a hiányosságot a ruházatán, és tisztán látta, hogy szomszédja nem visel alsónadrágot sem.

Visszatérve eredeti tervéhez kimérten így szólt:

- Azért vagyok itt, hogy illedelmesen megkérjelek, légy tekintettel azokra, akik a házban laknak, és éjjelente pihenni szeretnének. 

A szomszéd fiú eddig hunyorgott, de most felhúzta a szemöldökét. Lucas kicsit zavarba jött.

- Egy kis csendre lenne szükség - pontosította önmagát.

A másik szája szegletében megjelent egy pici gúnyos mosoly, majd így szólt:

- Én tökéletesen csendben vagyok - hangsúlyozta az első szót.

Lucas-t a fellengzősen szellemeskedő stílus még jobban feldühítette.

- Akkor szólj a barátaidnak, hogy ők is halkuljanak le - vágta rá, majd sarkon fordult.

A másik utána szólt:

- Héj, szomszédfiú! 

Lucas visszafordította a fejét.

- Szerintem randiznod kellene.

Meghökkentette ez az arrogancia. Tulajdonképpen sértve érezte magát amiatt, hogy ez a bunkó senkiházi ilyen durván személyeskedik vele. Hogy jön ő ahhoz, hogy  beleszóljon a magánéletébe? Dühében hasonló módon akarta viszonozni a neveletlenséget, ezért így vágott vissza:

- Szerintem meg neked kellene randiznod kevesebbet.

Azzal elindult lefelé a lépcsőn. Még hallotta, ahogyan becsapódik az ajtó. A szíve hevesen kalimpált. Jobban nem érezte magát a szóváltás után, de egy kicsit reménykedett abban, hogy a helyzet javulni fog.

És lőn. A következő két hét lényegében nyugodtan telt. Ha nem is néma csend, de csak nagyon visszafogott hangok szűrődtek át hozzá. Lucas elégedett lehetett. Tudott aludni, kipihent volt.

Csak két alkalommal találkozott össze a szomszédjával. Egyszer ő indult valahová, és a másik érkezett valahonnan. Nem szóltak semmit, csak rövid szemkontaktust létesítettek. A szomszéd fiú tekintete mintha azt kérdezte volna: "Elégedett vagy?". Lucas nem reagált, ugyanis elégedett volt, de sértett is egyben a másik stílusa miatt.

Miután látta, hogy szomszédja megfogadta a tanácsát, legalábbis a hangerőre vonatkozót, ő maga is elgondolkodott a másik megjegyzésén. Igen, már jó ideje nem találkozott senkivel, de ennek csak az volt az oka, hogy belefáradt. Nem volt már kedve mégismerni újabb és újabb unalmas, felszínes fiúkat, akik vagy csak szexet akartak és/vagy teljesen elviselhetetlenek voltak. Sokkal jobban szeretett egyedül lenni. Persze néha, ahogy James Twelvetrees mondja, ő is felpezsdült, és akkor a legérdemesebbek célba érhettek, de ennyiben ki is merült nála a randizás témaköre.

Most jobban belegondolva, az utóbbi másfél hónapban tényleg nem randevúzott senkivel, és még csak fel sem tűnt neki. Azt gyanította, hogy a konstans fáradtság játszott ebben főszerepet. Most, hogy a helyzet megváltozni látszott, elhatározta, hogy igent fog mondani annak a  kollégájának, aki már hosszabb ideje kitartóan ostromolta őt.

Miután megtette, a többé-kevésbé kellemes estét követően éppen az ő lakása felé tartottak, hogy mindenki megkaphassa, amit szeretne, amikor másodszorra is összefutottak a szomszéd fiúval. Lucas kissé zavartan illesztette kulcsát a zárba, ugyanis magán érezte szomszédja megvető pillantását. Kerülete a tekintetét, és a lehető leggyorsabban a lakásába akart érni. Főleg azért, mert a kollégája, miközben ő a zárral bajlódott, szorosan mögéje állt, és a nyakát csókolgatta.

Az ő kontextusukban ez teljesen rendben volt, hiszen nem kávézni akartak, de a szomszéd fiú előtt elszégyelte magát. Nem szerette volna, hogy a másik lássa: ő is vágyik a szexre, nem volt hozzá semmi köze ugyanis. 

Az este a terveknek megfelelően fejeződött be, Lucas pedig végig erősen koncentrált arra, hogy egy hangos hang se hagyja el a száját. Szerencsére a partnere sem volt zajos fajta. Azt ugyan kicsit túlzásnak találta, hogy szex előtt, után és közben a szomszédjára gondolt, de úgy vélte, hogy csak a köztük lévő feszültség miatt szorong. 

Másnap reggel elkerülték egymást a szomszéd fiúval, délután azonban nem. Lucas éppen hazaérkezett, amikor a másik váratlanul kinyitotta az ajtaját.

- Jó estét! - köszöntötte őt szokatlanul udvariasan. 

Lucas nem tudott mást tenni, mint illően visszaköszönni. Abban reménykedett, hogy ezzel le is tudták a párbeszédet, de tévedett.

- Jól sikerült a tegnap este? - kérdezete a szomszéd fiú kaján vigyorral az arcán.

Lucas felháborodva a szemtelenségén ráförmedt:

- Ne haragudj, de ez mégis milyen kérdés? Hogy merészelsz ilyet kérdezni tőlem?

A másik mintha nem is hallotta volna őt folytatta:

- Csak azért kérdezem, mert nem hallottam semmit, és aggódom.

Lucas most már komolyan dühös volt. Szíve szerint rácsapta volna az ajtót, de helyette szenvedélyesen visszavágott neki.

- Először is nem kell feltétlenül ordítani, ha valami jól esik. Másrészt pedig inkább a saját életed miatt kellene aggódnod, mert van rá okod. Női és férfi hangokat már hallottam, de ha holnap kutya fog vonyítani, az se fog meglepni.

A szomszéd fiú hangosan kezdett nevetni, láthatóan remekül szórakozott. Úgy felelt, hogy közben a könnyeit törölgette.

- Tudod, hogy néha komolyan vicces vagy?

- Te viszont állandóan antipatikus, bunkó és tolakodó - ordította Lucas, majd tényleg rácsapta az ajtót.

A lakásában azonnal le kellett ülnie. Rettentő  hevesen dobogott a szíve. Frusztráltnak érezte magát, és ez a tehetetlen düh majdhogynem könnyeket csalt a szemébe. Amikor kissé lenyugodott, ivott egy pohár vizet. Az estéje már el volt rontva, és a mérge mellé még ő érezte magát rosszul a kutyás dolog miatt. Bántotta, hogy túl messzire ment. Ezzel együtt azonban eldöntötte, hogy a továbbiakban a másik köszönését sem fogja fogadni, ha egyáltalán a fiú fog neki köszönni. Ha nem, úgy még jobb.

A következő napok ebből a szempontból nyugodtan teltek, nem találkoztak egyáltalán. Viszont az utolsó szóváltás utáni éjjel újrakezdődött az éjszakai zajongás. Annyi változott, hogy kizárólag férfi hangokat lehetett hallani, sőt néha két különbözőt is. Lucas  magán kívül volt. Ismét nem aludt, ismét kimerült. Egy idő után komolyan felmerült benne, hogy eladja a lakását, mert így nem tudott élni.

Becsengethetett volna a szomszédjához újra, de a történtek után nemhogy beszélni nem akart ezzel az alakkal, de látni sem akarta őt soha többet az életében. Megalázottnak érezte magát attól, ami történt, és ha a fiúra gondolt, még a hideg is kirázta. Hogy lehet valaki ennyire önző, neveletlen és öntelt? Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy hogyan lehet ezzel együtt vagy ennek ellenére valaki ilyen népszerű. Hogyan lehetséges, hogy szinte mindennap más személy távozik tőle reggel?

Jó, lehet, hogy ügyes szerető, és azt el kell ismerni, hogy rendkívül jóképű, de ez az egyetlen dolog, ami pozitív vele kapcsolatban. Nyilván a teste is káprázatos, amennyit látott belőle, az mind arra utalt. A farmerja csak úgy feszült az izmos combjain, a karjai és mellkasa pedig tényleg nagyon szépek voltak. Ha nem lenne ilyen elviselhetetlen, még az is lehet, hogy tetszene, futott át a fején. De így csak utálni tudta őt. Az életvitelét és a stílusát felháborítónak találta. Őt pedig önzőnek, neveletlennek és önteltnek.

Lucas annyira fel volt zaklatva miatta, hogy folyton rá gondolt. Elégtételt akarta rajta venni, és megmondani a szemébe, hogy mit gondol róla. Aztán pedig faképnél hagyni, és nem foglalkozni vele soha többet. Azt akarta neki elmondani, hogy úgy él, mint egy elkényeztetett kisgyerek, semmi felelősségérzet nincs benne, közönségesen viselkedik, és a társas érintkezés elvárt minimumát sem tudja teljesíteni. És ezenkívül önző, neveletlen és öntelt.

Hogy mindezt mikor és milyen körülmények között adná elő, azt maga sem tudta. De azt gondolta, hogy ha az élet lehetőséget kínál rá, akkor élni fog vele. Addig is éjszakánként párnát húzott a füleire, és jobb híjján kivárta, hogy az aktus befejeződjön. Néha azonban azon is eltöprengett, hogy az egyes hangok mire utalhatnak, hogy szomszédja vajon éppen mit csinálhat, amivel ezeket a hangokat provokálja ki.

Újabb kialvatlan három hét után, úgy tűnt, az élet felkínálja a lehetőséget, hogy legalább verbálisan könnyítsen magán. Egy reménytelen újabb randevút követően érkezett haza jóval éjfél után, de egyedül, ugyanis a másik fél annyira érdektelennek bizonyult, hogy már az ágyig sem jutottak el. Felérvén a lépcsőn egyből észrevette, hogy valami szokatlan állt elő.

Szomszédját a lakása ajtaja előtt találta a földön ülve, a félfának támaszkodva, amint elmélyülve igyekezte kiválasztani a megfelelő kulcsot a csomóból. Láthatóan teljesen részeg volt, és a kocsikulccsal próbált bejutni a lakásába. Lucas megértette, hogy ez az alkalom nem a legmegfelelőbb arra, hogy beolvasson neki.

Először ott akarta őt hagyni, ahol van, de aztán megesett rajta a szíve. A szomszéd fiú addig nem vette észre őt, amíg oda nem lépett hozzá.

- Segítsek? - kérdezte Lucas kelletlenül.

A másik ráemelte zavaros tekintetét és rámosolygott, amennyire tudott.

- Óóó, az én szépséges szomszédom...aki nem nyögdécsel szex közben...

Lucas rájött, hogy tévedett. Sarkonfordult, és a saját lakásához ment. Úgy tűnt azonban, hogy a másik megbánta, amit mondott.

- Nem, ne haragudj! Kérlek! - kiáltotta, és megpróbált felállni, de visszaesett a padlóra. 

- Tudom, hogy csúnyán viselkedem veled...de csak azért...mert teljesen odavagyok érted.

Lucas azt hitte rosszul hall. Elkerekedett szemekkel nézett a részeg fiúra, aki maga elé bámult, majd fejét hátravetette, és a falnak támasztotta.

- Most már legalább tudod - folytatta becsukott szemekkel, aztán nevetni kezdett.

Lucas összezavarodott. Arra gyanakodott, hogy a másik gúnyt űz belőle. Vagy hogy egy gonosz játékot játszik vele. Annyira különböztek ugyanis, hogy nem tetszhettek egymásnak. Még úgy sem, hogy a szomszédja fizikai kvalitásait ő maga is elismerte. Kinyitotta a saját ajtaját, és csak ennyit mondott:

- Részeg vagy - aztán belépett a lakásába.

Mielőtt becsukta volna az ajtót, hallotta, ahogy a másik maga elé motyog:

- Menj csak szépséges Lucas... menj tőlem minél messzebb...

Az ajtó becsukódott.

Lucas szíve majd kiugrott a helyéről. Felkapcsolta a villanyt, de nem ment beljebb. Az az érzése támadt, hogy a szomszéd fiú lehet, hogy nem is játszik vele. Az utolsó mondata teljesen őszintének tűnt. Még a nevét is tudta. Az a lehetőség pedig, hogy esetleg igazat mond, teljesen összezavarta őt, ugyanis örült neki. Méghozzá nagyon. Kikukucskált a biztonsági lyukacskán, és azt látta, hogy a másik ugyanott ül még mindig, ahol és ahogyan hagyta, sőt mintha elaludt volna. Nem akarta így hagyni.

Kinyitotta az ajtót, és visszament hozzá. Tényleg aludt, és még részegen is nagyon vonzó volt. Megrázta a vállát, mire a fiú felriadt.

- Hol a kulcsod? - kérdezte.

A fiú felemelte a kocsikulcsát, és megmutatta neki.

- Ez nem jó - próbálta magyarázni neki a helyzetet-, ez a kocsi kulcsa.

- Milyen kocsi? - kérdezett vissza a másik, ami egyértelművé tette, hogy az értelmes kommunikációra irányuló igyekezete hiábavaló.

El kellett döntenie, hogy mit tegyen: hagyja itt a fiút vagy vigye be magához. Az utóbbit választotta.

- Gyere! - emelte fel a földről.

Átkarolta a derekát, a másik pedig az ő vállára támaszkodott. Biztosan forgott vele az egész folyosó, mert nem találta az egyensúlyát. Lucas nagy nehezen bevitte őt a saját lakásába, ahol a részeg fiú gyanakodva körülnézett.

- Én itt lakom? - kérdezte.

- Nem, itt én lakom.

A fiút óvatosan leültette, aki azonnal eldőlt a kanapén. Lucas bepasszírozott egy párnát a feje alá.

- Ne félj tőlem! - nyúlt feléje a bódult fiú váratlanul. - Meg se mernélek érinteni téged... tudom... tudom, hogy nem vagyok méltó... hozzád - dadogta, majd visszahúzta a kezét.

Lucas ismét alaposan elcsodálkozott. Mintha ez a fiú nem is az lenne, aki mellett négy hónapja lakik, és akit el sem tud viselni. Ez a fiú édes és kedves, és nagyon jóképű.

- Nem félek tőled - jelentette ki válaszul, de mosolyogni nem mert.

Bevitt egy pohár vizet a konyhából, a kisasztalra tette. Addigra a másik megint elaludt. A feje kicsit lecsúszott a párnáról, az egyik karja lelógott a szőnyegre, a másik a mellkasán pihent. Lucas lehúzta a fiú cipőit, majd visszaigazította őt a díványra.

- Mindig jó illatod van... - suttogta a fekvő fiú félálomban.

Lucas nézte még egy kicsit őt, elérzékenyülve mindattól, amit az utolsó tíz percben hallott tőle, aztán visszavonult a saját hálószobájába.

Sokat nem aludt ezen az éjszakán sem. Kiderült, hogy csak két esetben nem jön álom a szemére: ha a szomszéd fiú nem vele van (hanem a saját lakásában zajong) vagy ha vele van (és az ő lakásában alszik a díványon). Miután lefürödve ágyba bújt, nem tudott nem a másikra gondolni. Arra, amiket mondott neki. Hogy teljesen odavan érte, meg hogy szép, és hogy mindig jó illata van. És hogy nem méltó hozzá...

Olyan érzése volt, mintha egy teljesen más valaki pihenne az ő kanapéján, nem az az elviselhetetlen szexmániás, aki lassan fél éve keseríti meg az életét. Aki önző, neveletlen és öntelt. És akit látni sem akart többet. Most pont hogy akarta látni őt. Vonzódott hozzá, még úgy is, hogy a másik részeg volt. Tetszett neki, ahogyan a haja a szemébe lógott, az izmos karjai, a tökéletes felsőteste, ahogyan átkarolta a vállát és ránehezedett... 

Lucas lecsukta a szemét, így jobban maga elé tudta képzelte őt. Először úgy, ahogyan az ajtaja előtt ült a földön. Aztán, ahogy a díványon fekszik. Aztán, ahogyan ajtót nyitott neki, kócosan, félmeztelenül, nyitott sliccel... Ettől hirtelen megborzongott, a szemei kipattantak. Mivel az alsó testét határozottan melegség árasztotta el, jobbnak látta, ha valami elfoglaltság után nézzen, így hajnali 3-kor tétova kísérletet tett arra, hogy gondolatait az erotika irányából másfelé terelje.

Tudta, hogy nem kellene, de a nappaliba ment. A szomszéd fiú kitartóan aludt. Az elmúlt egy órában valahogyan félig-meddig lekerült róla a pólója, biztosan melege volt, de arra már nem jutott ereje, hogy teljesen megszabaduljon tőle. Lucas ábrándos szemekkel nézett rá.

Elképesztően vonzónak találta. Bár nem akarta, de azon kezdte törni a fejét, mit tudhat ez a fiú, hogy állandóan azok a hangok szűrődnek ki a lakásából. Szerette volna megérinteni őt, érezni a bőrét, az ujját végighúzni a karján, de nem tett semmi ilyet, és tovább még gondolatban sem mert menni.

Kihámozta a pólót a fiú kezéből, és egy szék támlájára akarta teríteni. Ám előtte, szinte automatikusan, az orrához emelte és megszagolta. Nagyon enyhén még érződött a parfüm illata, de inkább viselője testének illata áradt belőle. Lucas ezt titokzazosan izgatónak találta. Még az orra előtt tartotta a pólót, amikor a fiú hirtelen megmozdult, és nyöszörgött egy kicsit. Erre ijedten kapta el maga elől a felsőt, és zavartan a székre helyezte, ahogyan eredetileg is tervezte. Visszasietett a hálószobájába, de az éjszaka hátralévő részében is a jóképű szomszédfiú alakja kísértette őt, nem hagyván nyugodalmat neki.

Mikor kivilágosodott, gyorsan felkelt. A konyhába ment, és csendben reggelit készített. A fiú még mindig aludt, és még mindig eszementen jól nézett ki. Lucas maga elé támasztotta a tábletjét, de miközben a gabonapelyhet kanalazta magába, az alvó alakot vizslatta. A reggelije vége felé járt, amikor a szomszéd fiú is felébredt. Az alkohol hatása elmúlt, láthatóan zavartan nyugtázta, hogy hol van éppen. Felült, majd Lucas-ra nézett, aki jó reggelt kívánt neki. Ő ezt halkan viszonozta. Nem nézett Lucas-ra egyáltalán, helyette villámgyorsan felvette a pólóját, és az ajtóhoz sietett. 

Lucas is felállt. Kávét akart neki kínálni, de a másik láthatóan ideges volt, és csak ennyit kérdezett:

- Ugye nem nyúltam hozzád egy ujjal sem?

Lucas dobogó szívvel megrázta a fejét. A szomszéd fiú lenyomta a kilincset, és kilépett az ajtón. Majd visszafordult:

- És te se hozzám, igaz? - kérdezte, mire Lucas ismét nemet intett, de ezúttal már elszomorodva. Az ajtó becsukódott. 

Az következő percekben komolyan kellett küzdenie a könnyeivel. Elviselhetetlenül rosszul esett neki, hogy a másik csak így, szinte szó nélkül elment. Még csak meg se köszönte, amit érte tett. Főleg azután, amiket az éjjel mondott neki. Hideg volt és közönyös, csak az érdekelte, hogy szexeltek-e vagy sem. Lucas legszívesebben utána ment volna, hogy jól pofon vágja. Ezt érdemelné, mert önző, neveletlen és öntelt.

Bevágta a mosogatóba a gabonapelyhes tálat, sőt az egész kávéfőzőt is, amiben még ott volt a másik fiú számára lefőzött adag. Hülyének érezte magát, és nemcsak a másikra, hanem saját magára is haragudott. Hogy lehetett ekkora barom, hogy bármiféle emberi gesztust várt ettől az érzéketlen alaktól? Aztán az egyik végletből a másikba esvén arra gondolt megint, hogy miket mondott neki az éjjel. Az a sok szép dolog. És azt mondják, hogy a részegek igazat mondanak. De ha tényleg tetszik neki, akkor miért viselkedik így? Miért ilyen ellenséges? Ilyen távolságtartó? 

Felmerült benne, hogy becsenget hozzá, mert tisztázni akarta a dolgokat, de persze nem ment sehova. A lelke mélyén attól tartott, hogy a másik kineveti őt, és majd azt mondja, hogy éjjel hülyeségeket beszélt, mert túl sokat ivott. Neki szegezi majd a kérdést, hogy ő mégis mit képzel magáról? Neki nem esetei a szex közben nem nyögdécselő fiúk.

Lucas elszomorodott. Az éjszaka után ugyanis másra számított. Semmi komolyra, csak egy-két kedves szóra, esetleg egy kis normális beszélgetésre. A következő napok annak jegyében teltek, hogy az egyik pillanatban azt gondolta: szomszéd fiú kedves és szórakoztató, másik pillanatban azt, hogy tahó és beképzelt. Az egyik pillanatban szenvedélyes szeretőnek hitte, a másikban egoista szexmániásnak. Nem tudott dűlőre jutni vele kapcsolatban. Viszont minden gondolata ő volt. 

Nem találkoztak egyszer sem ezalatt, és Lucas vágyott volna is rá, meg nem is. Szeretett volna vele lenni, de félt is tőle. Nem fizikai szempontból, hanem amiatt, hogy ismét megbánthatja.

Találkozni ugyan nem találkoztak az azt követő héten sem, valami azonban megváltozott. A szomszéd lakásból többé nem hallatszódott ki semmi sem. Csendes volt. Aggasztóan csendes. Egy ponton felmerült Lucas-ban, hogy a szomszédja elköltözött. Gyorsan ellenőrizte a postaládákat a földszinten, attól tartván, hogy név nélkül fogja találni a szomszédjáét, de ott állt a neve: Ashton Gray. Amennyire kivehette, rendszeresen ürítették a ládát, de az is lehet persze, hogy csak levél nem érkezett. 

Egyik este megnézte a kitett szemeteseket is, és azokon is megtalálta a másik nevét. Annyiban maradt magával, hogy a szomszédja nem költözött el. De akkor hová tűnt? Őszintén szólva kezdett neki hiányozni.

Az estéi nyugodtan teltek, aludni is tudott, de nem érezte jól magát tőle. Folyton abban reménykedett, hogy egyszercsak összefutnak, de nem. Két hét telt el a részeg éjszaka óta, és már ott tartott, hogy nem érdekli, mi lesz, becsenget hozzá. Mindennél jobban szerette volna látni őt, azt sem bánta volna, ha csúnyán viselkedik vele, már úgy is hozzászokott. Azon kezdett ötletelni, hogy milyen ürüggyel keresse fel, ám mielőtt bármit is tett volna, nála csengettek.

Lucas szíve hatalmasat dobbant. Biztos volt abban, hogy ellenállhatatlan szomszédja az. Mivel nem számított rá, gyorsan vetett egy pillantást magára a tükörben. Éppen egy talán túlságosan is rövid sortot viselt, meg egy ujjatlan pólót, de egyáltalán nem bánta. Szeretett volna tetszeni Ashtonnak, szeretett volna szexi lenni. Még a haját is megigazgatta, aztán kicsit remegve ajtót nyitott. Nem Asthon volt az. Letörten nyugtázta, hogy csak egy futár, aki valamit hozott neki. 

- Lucas Bradley? - kérdezte tőle unottan a küldönc.

Eléje nyújtott egy mappát, ahol Lucas  ellenjegyezte az átvételt, majd a kezébe nyomott egy hatalamas csokor virágot. Mivel a küldemény addig takarásban volt, Lucas alaposan meglepődött rajta, de a kézbesítőt ez abszolút nem érdekelte, már lefelé tartott a lépcsőn.

A csokorban el volt helyezve egy kis kártya. Lucas nagyon reménykedett abban, hogy a feladó az, akire annyira számít, és igen. Kiderült, hogy a szomszéd fiú küldte neki a virágot. "Csak szeretném megköszönni, hogy gondomat viselted akkor éjjel. Ashton G." - állt a levélkében. Lucas majd kiugrott a bőréből. Igaz, hogy két hétbe tellett, de megköszönte neki, és nem is akárhogy. Egy gyönyörű csokor virág romantikus ötlet, és nem hagy túl sok kétséget a másik érzései felől. A másik félénk érzései felől. Lucas újra és újra megszagolta a csokrot, és csak mosolygott rendületlenül. Akkor tehát amit Ashton akkor éjjel mondott, az mind igaz kell, hogy legyen. 

Most Lucas-on volt a sor. A szomszéd fiú megtette az első tapogatódzó lépést az irányába, és nyilván várja a reakciót. Kicsit bizonytalan volt abban, hogy most mit tegyen. Menjen át hozzá, és azonnal vesse magát a karjaiba, amihez a leginkább lenne kedve? Vagy csak hívja át magához egy kávéra? Esetleg kérdezze meg, hogy nincs-e kedve meginni valamit valahol? Mindenesetre gyorsan akart cselekedni, mert már nagyon vágyott arra, hogy végre láthassa őt. 

Nem akarván húzni az időt gyorsan vízbe tette a csokrot és úgy, ahogy volt, kulcsával a kezében becsengetet a szomszédjához. Mivel nem történt semmi, elszomorodott. Szóval nincs itthon. Vagy talán már nem is lakik itt. Csak meg akarta köszönni, hogy nem hagytam az ajtó előtt akkor éjjel, gondolta, és visszaindult a saját lakásába. De elég lett volna egy üzenet is, miért küldött virágot? Soha többet nem fogom látni!, folytatta a kesergést magában. A nagy szomorkodásban nem hallotta meg, hogy kinyílt az ajtó mögötte.

- Lucas!

A meglepetéstől elkerekedett szemekkel fordult meg. A jóképű szomszédfiú ismét a nevén szólította. Semmi gúnyolódás, semmi arrogancia. Odalépett hozzá, és egy nagyot nyelt.

- Csak szerettem volna megköszönni a szép virágokat személyesen - mondta, és próbált mosolyogni.

Ashton lesütötte a szemét. Láthatóan rettentően zavarban volt. Amikor normálisan viselkedett nem találta a szavakat. Csak akkor folyt belőle a szó, amikor utálatos akart lenni. 

Lucas szíve olvadozni kezdett, ahogyan felfedezte ezt a félénk, zavarodott kisfiút, aki a földreszállt isten testében lakozott. Szíve szerint megsimogatta volna az arcát, de ehelyett csak bátorítóan rámosolygott. Ashton félve pillantott fel, majd lassan felemelte a fejét is.

- Elfogadsz tőlem egy pohár italt? - kérdezte halkan.

Lucas szélesen elmosolyodott.

- Persze. Nagy örömmel.

Ashton szélesre tárta előtte az ajtaját, de valamilyen titokzatos oknál fogva nem csukta be utána, csak illedelmesen maga elé tessékelte vendégét. A nappalit a konyhából elválasztó pulthoz invitálta őt, ahol egy bárszékre mutatva hellyel kínálta.

- Mit adatok?

Lucas visszafogottan megvonta a vallát. Egyáltalán nem volt szomjas, dehát nem is inni akartak. Csak együtt lenni kicsit.

- Egy narancslevet - bökte ki végül.

Ashton kitöltötte az italt, és eléje tolta a poharat. Magának kinyitott egy sört.

Lucas kortyolt picit, és már éppen azon volt, hogy a rettentő feszültséget oldandó,csevegni kezdjen valamiről, mondjuk a lakásról, amikor ⁸ Ashton megelőzte őt.

- Szeretnék tőled bocsánatot kérni azért, ahogyan viselkedtem veled.

Lucas aprót biccentett jelezvén, hogy minden rendben, Ashton pedig folytatta:

- Egoista beképzelt bunkónak tűnhettem - Lucas szemöldökét felvonva biccentett újra -, de hidd el, hogy nem vagyok az.

Lucas nem tudhatta, hogy a másik emlékszik-e mindarra, amit részegen mondott neki, ezért teret akart neki hagyni, hátha józanul is elismétli magát.

- Akkor miért viselkedtél úgy? - kérdezte.

Ashton ivott az üvegből, majd egy mélyet sóhajtott. 

- Azért, mert... nagyon vonzódom hozzád.

Az őt megőrjítő szomszédfiú tehát megismételte önmagát, amitől Lucas szíve a helyéről akart kiugrani. Vágyott erre a kapcsolódásra, mert ő is vonzódott Ashtonhoz, annak ellenére, hogy  nagyon különböztek egymástól. Gyorsan rájött azonban, hogy az vonzza benne, amit magából hiányolt: a vadság és a szenvedély. 

- Én is hozzád - ismerte el, amitől egyben meg is könnyebbült.

Ashton röviden elmosolyodott, majd ismét komoly arcot vett fel. Nem esett neki, hogy szenvedélyesen megcsókolja, és nem tépte le a ruháit sem egy heves szeretkezéshez, csak egy újabbat sóhajtott.

- Akkor most mi lesz? - kérdezte bizonytalanul.

Lucas nem értette őt.

- Milyen értelemben?

Ashton kicsit félve megsimitotta Lucas kézfejét, amibe a másik szó szerint beleborzongott. Aztán ránézett:

- Te annyira szép vagy, annyira tiszta. El se merem hinni, hogy hozzád érhetek. 

Lucas ezen a vallomáson azért meglepődött. A szomszédja szavait erős túlzásnak érezte. Határozottan megfogta a fiú kezét, ugyanis nem akarta, hogy ilyeneket gondoljon róla, és mert mindennél jobban vágyott az érintésre.

- Pedig nagyon is hozzámérhetsz - tette hozzá  halkan. 

Az ajkába kellett harapnia ahhoz, hogy ne folytassa. Hogy ne sürgesse a szomszéd fiút azért, hogy érjen hozzá, lehetőleg minél gyorsabban és minél erősebben.

Ashton ekkor másodszorra is elmosolyodott. Úgy tűnt, már nem feszeng annyira, mint korábban. A kezét sem húzta el.

- Akkor csináljuk jól! - mondta lelkesen.

- Randevúzzunk, sétáljunk, menjünk étterembe, moziba! Előbb ismerjük meg egymást!

Lucas nem hitt a fülének. Ő mindig így csinálta, és a partnerei akarták őt rögtön ágyba vinni. Ashton volt az első férfi, akivel azonnal szeretett volna szeretkezni, és utána ismerkedni, de úgy tűnt, hogy ez most nem fog összejönni. Megsemmisítve bólintott. A mosolya nem lehetett túl őszinte. 

- Akkor holnap elvihetlek vacsorázni? - kérdezte Ashton sugárzó arccal.

- Nagyon örülnék neki - felelte Lucas kínjában. A hirtelen gentlemanné változott szomszéd fiú elégedetten húzta el a kezét, majd megsimította a másik arcát.

- Hétkor átmegyek érted, rendben?

- Tökéletes.

Lucas legbelül zokogott, de hősiesen felállt, és menni készült. Kicsit azért reménykedett abban, hogy  mint a szerelmes filmekben, Ashton nem bírván tűrtőztetni magát leteperi őt, de sajnos nem tette. Mindössze az ajtóban fogta meg a karját, és kicsit félve azt kérdezte:

- Megcsókolhatlak?

Lucas igent mondott, de azok, amiket melléje gondolt, még Ashtont is zavarba hozták volna. 

A másik végtelenül gyengéden kezei közé fogta az arcát, majd finoman megérintette szájával az ajkait, Lucas pedig lehúnyt szemekkel igyekezett élvezni a pillanatot. Jóval többre vágyott, ezúttal azonban be kellett érnie az érzékiség ilyen visszafogott, de sokatígérő formájával.

Ashton ugyanis fantasztikusan csókolt. Ahogyan nyelvével behatolt a szájába, Lucas libabőrös lett, és melegség áradt szét az egész testében. A gyomrában határozottan érezte azokat a bizonyos pillangókat. Mikor Ashton elhúzta ajkait, Lucas kinyitotta a szemét, de nehezére esett visszatérni abba a világba, amelyben a szomszéd fiú nem csókolta őt folyamatosan. Megnyalta az ajkait, nyelt egyet, aztán kimérten jó éjszakát kívánt, bár még csak kora este felé járt az idő, és kilépett az ajtón. Ashton viszonozta, majd követte szemeivel, amíg át nem lépte a saját küszöbét.

Lucas teste tűzben égett, az agya elszabadult ágyúként száguldozott, a szíve pedig édes krémként terítette be mindkettőt. Őrülten vágyott a másikra, azonnal oda akarta adni magát neki, egyáltalán nem akarta húzni az időt azzal a hülye ismerkedéssel. Úgy vélte, hogy az egész "annyira tiszta vagy" dolog egy tévedés. Ő egyáltalán nem tiszta, vagy milyen, hiszen éppen most is olyan gondolatai támadtak  Ashtonnal kapcsolatban, amelyek nagyon távol álltak a "tisztaság"-tól. 

Talán azért érezte ilyen sürgetőnek a vágyát, mert azok most váltak valósággá. Eddig csak a fejében cikáztak bizonyos gondolatok, de most érezni is kezdett melléjük. Azzal, hogy kimondta: vonzódik Ashtonhoz, fejest ugrott a medencébe, csakhogy a szigorú úszómester rögtön kiparancsolta őt a vízből. A medence szélére ültette, és most ott várakozik csurom vizesen.

Egy újabb nyugtalan, többnyire félálomban töltött éjszaka és egy csigalassúsággal eltelő nap után eljött az este hét óra. Lucas már ébredéskor eldöntötte, hogy Ashtont az őrületbe fogja kergetni. Olyan csábító akart lenni, hogy a másik elveszítse a fejét. Kizártnak tartotta, hogy egy olyan életet élő férfi, mint Ashton, ne akarjon szexet azonnal, mégis valamilyen oknál fogva igyekszik tisztességesen viselkedni vele. Talán azt hiszi, hogy neki erre van szüksége. Nos, Lucas szerette volna jelezni valamilyen módon, hogy téved.

Szűk fekete nadrágot vett fel, amiben a feneke gyönyörűen domborodott és egy élénk, piros mintás inget, amit elől jobban nyitva hagyott a megszokottnál. Egyik fülébe egy hosszú fülbevalót tett. Jól nézett ki, szexi volt és megmutatta Ashtonnak, hogy mi lehet az övé. Azzal azonban nem számolt, hogy a másik is odateszi magát. Ashton szűk, sötétkék farmert viselt, kék-fehér csíkos inget, és egy hatalmas csattal ellátott övet. Ez a csat, mintha kizárólag azért lett volna olyan nagy, hogy kordában tartsa azt, ami mögötte van.

Amikor Lucas megpillantotta őt az ajtóban, kínjában bepárásodtak a szemei. Biztos volt abban, hogy az Élet űz gúnyt belőle. Hát hogy ne vesse magát a karjaiba ennek a férfinek? Hogy ne rántsa be a lakásba, és tépje le azt a nagy csatos övét róla, hogy utat engedjen annak, ami mögötte van? Honnan szerezzen erőt mindehhez? Válaszok még a ködös távolban sem sejlettek fel, de aztán úgy alakult, hogy többé szükség sem volt rájuk.

Ashton ugyanis miután néhány másodpercig meredten nézte őt, belépett hozzá, és szó nélkül megcsókolta őt. Türelmetlen és heves volt ez a csók, Lucas lábai elgyengültek tőle, ám Ashton izmos karja erősen tartották.

- Én tényleg megpróbáltam - suttogta az utóbbi.

Lucas hallotta, amit mondott, de nem reagált rá érdemben, csak ugyanolyan türelmetlenül visszacsókolt. Mindent akartak és gyorsan, aminek összevissza kapkodás lett a vége. Félig nyitott ingek és félig letolt nadrágok várakoztak arra, hogy teljesen lekerüljenek viselőikről. De sok esélyük nem volt rá. Lucas egy ponton reménytelen kísérletet tett arra, legalábbis verbálisan, hogy méltóságteljes keretek közé szorítsák az eseményeket, ezért lihegve megkérdezte:

- Eljutunk az ágyig?

Ashton  egy pillanatra sem fejezve be Lucas nyakának harapdálását és szívását, rekedten válaszolt:

- Nem hiszem.

És nem tévedett. A kényelmes ágy közelébe sem kerültek akkor este, étterembe sem mentek, sőt nem is vacsoráztak. Az egyetlen dolog, amit Ashton még mondott az az volt, hogy "elképesztően gyönyörű vagy". És Lucas nem azért nem válaszolt, mert ő nem találta vonzónak a másikat. 

Ott lettek egymáséi, ahol éppen álltak, a bejárati ajtó mögött, amit ezúttal Ashton becsukott a lábával. Aztán a nappali díványán, a konyhapulton, az óceánra néző erkélyen. Lucas kis lakásának falai remegtek a kéjes sikolyoktól és a két férfi nyögéseitől. De ezúttal nem zavartak senkit sem.

Aztán hónapokkal később, amikor Ashton megkérte kedvesét, hogy költözzön hozzá, Lucas azt javasolta, hogy inkább adják el a lakásaikat, és vegyenek egy házat, ahol kedvükre hangoskodhatnak, és így nem kergetnek az őrületbe senkit. Aztán, amikor Ashton megkérte a kezét is, Lucas berendezett egy kis szobát a hálójuk mellett, ahová hamarosan egy örökbefogadott kisbaba érkezett. Innentől fogva nem hangoskodtak többet, csak akkor, amikor a kisbaba már felnőtt, és a saját útját kezdte járni. 

Az együtt töltött hosszú és boldog évtizedek alatt két dolog mindenesetre egyértelműen kiderült. Egyrészt az, hogy Lucas egyáltalán nem tartozik a szex közben nem nyögdécselő fiúk közé, csak a megfelelő partnert kellett megtalálnia hozzá. Másrészt viszont Ashtont sem lehetett többé önzőnek, neveletlennek és önteltnek nevezni. Jó kezekben pont az ellenkezőjéről tett tanubizonyságot. A rosszfiú tehát nem is volt olyan rossz fiú, a jófiú pedig csak egy béna szókapcsolat, aminek az égegyadta világon semmi értelme sincsen.